Nagy a különbség, ha valaki nyaralni megy valahová, és ha valaki élni. Júniusban jönnek a barátaim látogatóba, összeírok pár hasznos tudnivalót az itteni léthez. :)

Először is a közlekedés. Csak buszok vannak. A buszvezetőnél kell megvenni a jegyet, ami 1,50 helyi lakosoknak egy napra (nekünk is van már máltai személyi igazolványunk, amivel ezt vehetjük meg), egyébként 2,60 euró. Úgyhogy majd az lesz, hogy mi veszünk nekik hetijegyet 6,50-ért, és utána már nem kérik a személyit, csak fel kell mutatni. A buszokat le kell inteni, másképp nem állnak meg (csak akkor, ha valaki le akar szállni). Szintén nem állnak meg, ha tele van a busz. Vagy megállnak, hogy leszálljon valaki, de már nem enged fel a sofőr újakat. Jobb kormányos autók vannak, tehát minden fordítva van. Mindig a másik buszmegállóba kell menni, mint amit mi elsőre gondolnánk.:) Ez eleinte veszélyes, mikor átmentem az úttesten, mindig rossz irányba néztem, mert nálunk balról jönnek az autók, itt pedig fordítva. Erre is nagyon kell figyelni. A buszsofőrök egyébként eléggé arrogánsak, ha valaki „rendetlenkedik”, kijön a fülkéből és leordítja a buszról. Sőt, egyszer egy fekete srác fel akart szállni, a buszvezető mondta, hogy televan a busz, de ő csak nyomult, csak reklamált, csak nyomult felfele, a sofőr meg kiszállt és jól képen verte. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy sokan nem szeretik a feketéket itt… elég sok a bevándorló, de semmi gond nincs velük, nem lopnak, dolgoznak, stb. Nyáron egyébként eléggé tragédia a közlekedés, minden busz tele van, és néha nagyon sokat kell várni, fél órán át nem jön semmi, utána meg jön 3 busz egyszerre, amiből kettőre nem lehet felférni.

Az éttermekben illik borravalót adni (van, ahol benne van a felszolgálási díj is, de itt Máltán nem). Erről nem sok mindent tudok mondani, a kiszolgálás általában jó, bár mivel mindenhol iszonyú sokan vannak, néha sokat kell várni.

A strandok természetesen ingyenesek mindenhol. Jellemzően sziklás, de vannak homokos strandok is. Nem nagyon vannak fák, vagy nagyon kevés, és nyáron 40 fok FÖLÉ is megy a hőmérséklet, úgyhogy nagyon kell vigyázni a leégéssel. Napszemüveg, szalmakalap alap, napszemüveg nélkül nyáron ki se tegyük a lábunkat. A buszokon viszont 18-20 fokon nyomják a klímát, úgyhogy ott meg a megfázással kell vigyázni, mert felszállunk a 40 fokból, és megfagyunk.

Vásárolni, ahogy minden országban, a nagyobb szupermarketekben érdemes, a kisboltokban minden drágább. De ott sem mindent, például a zöldséget, gyümölcsöt az utcai árusoknál olcsóbban lehet megvenni. Húst a hentesnél. Vannak dolgok, amik otthoni árban vannak (pl. tej, kenyér, és minden, amit itt helyben készítenek), és vannak, amik drágák. Ilyen például a tejföl (én elég sok mindent főzök tejföllel). Máltán nem gyártanak tejfölt, csak import áru van, emiatt drága (1,85 Euró kb. egy normál, otthoni méretű tejföl, ami francia, vagy angol).

Szerencsére nem nagyon vannak tolvajok, úgyhogy nem kell úgy vigyázni a dolgokra, mint például Nápolyban, Rómában. Persze azért itt sem kell nyitott táskával járni, de az emberek simán leteszik a táskájukat a buszon elöl a csomagtartóra, aztán leülnek. Nem viszi el senki. A strandokon is hasonló a helyzet. Vigyázni azért kell, hiszen turista ország, és mindenféle népek megfordulnak, de nem jellemző. Sosem hallottam még senkitől, hogy bármijét ellopták volna. Esetleg a diszkóban, ott vannak elég rossz arcok, és ugye mindenki részeg. Ha valaki oda vágyik, én nem:)

A máltai emberek, a turistákkal nagyon kedvesek. Amúgy is kedvesek, de ez egy kicsit felszínes. Én őszintén szólva csalódtam bennük, kulturálatlan, nem törődöm népség. Kiabálnak, ízléstelenül öltözködnek, elhízottak. Műveletlenek, egy nagyon szűk tanult réteg kivételével. Persze ez annak nem jön le, aki csak egy hétre idejön nyaralni, csak aki kicsit jobban megismeri őket. Úgy vezetnek, mint az őrültek, és itt simán isznak az emberek és úgy vezetnek, nem érdekel senkit. Emiatt is nagyon kell vigyázni, mikor az ember átmegy az úttesten (és nem zebrán, mert – nem túl sok zebra van itt – ott viszont mindig azonnal megállnak). De ezért igazából nem lehet őket hibáztatni, mert ez egy kicsi sziget, és be van szűkülve a látókörük. Ráadásul mindenki mindenkinek a rokona, a házasságok itt Máltán belül történnek ugye, és csak ezen a kis területen belül keveredik a vér.

Nagyjából ennyi, ami most eszembe jutott.

Ui. Vannak csótányok. Nem a lakásban, mert itt tudunk ellene védekezni. Hanem mindenhol máshol. Utcán, vagy akár étteremben. És nem akármilyenek, 2-3 cm alaphangon.Mint általában a mediterrán helyeken. Mikor először találkozik vele valahol az ember, eléggé sokkoló. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://vetesivarju.blog.hu/api/trackback/id/tr804453099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása