„…a gyermek mint természeti lény eredendően jó, csak a társadalmi együttélés rontja meg. "Minden jó, amidõn kilép a dolgok alkotójának kezéből, de minden elfajul az ember kezei között" 

 

Ez Jean-Jacques Rousseau pedagógiai elmélete. Én ebben hiszek.

 

Ma úgy volt, hogy mennem kell dolgozni, az indiai étterembe. De aztán tulajdonosváltás problémák akadtak, mondták, hogy csak 7-kor nyitunk. Úgyhogy elmentem indiai ismerőseim lakására várakozni velük egy órát. Végül kiderült, hogy ki sem nyitunk ma. De még ott maradtam beszélgetni 2 órát, nemrég értem haza. Mindig szerencsésnek érzem magamat, amikor ilyen beszélgetésekbe kerülök bele. Belépsz egy lakásba, ahol 6 indiai fiú lakik együtt. Teljesen más kultúra, teljesen más gondolkodás. Indiai zene szól (ők szinte csak azt hallgatnak), hindi nyelven beszélgetnek melletted, más ételeket esznek. Nincs barátnőjük, a vallásuk pedig vagy hindu vagy muszlim, attól függően, melyik honnan jött.

 

És mielőtt folytatom, mindenki gondolkodjon el, mi jutott most eszébe, vajon milyen lehet ez a hely, milyenek ezek az emberek?

 

Kedvesek. Nem próbálkoznak be, nem csajoznak, egy feleségük van/lesz egy életben, és azt tiszteletben tartják (a legtöbb, persze vannak kivételek, nem mondom, hogy szentek, vagy ilyesmi). Megkínálnak étellel-itallal, és el kell fogadni, mert rossz néven veszik az elutasítást, mivel szívből adják. Akár még főzni is nekiállnak ott helyben. Elbeszélgettünk az európai és az indiai kultúra különbségeiről, hogy melyikben mi a „rubbish”.:) Őszintén beszélnek az élet nehézségeiről, hogy honnan jöttek, hogyan gondolkodnak, miben hisznek. Isten számukra nem csak egy szó, hanem tényleg hisznek. Én európai vagyok. És szabad. Fizikailag, és lelkileg. Utazgathatok, dolgozhatok, és ha akarom, kétnaponta másik pasival jöhetek össze. Más kérdés, hogy ezt nem akarom, de ha akarnám, megtehetném, és a kutya sem törődne vele, senki nem ítélne el, mert a világ nagy, és nem is tudnának egymásról. Közülük sokan illegálisan vannak itt, vagyis nem utazhatnak, azaz, ha elhagyják az országot, nem jöhetnek vissza. Úgy házasodnak, hogy nem is ismerik a leendő házastársat, csak kapnak egy fényképet. Mégis kitartanak egy életre. És mit mondunk mi erre? Úristen, micsoda maradiság, szörnyű, nincsenek 100%-osan tiszta emberi jogok, szabadság… és mégis boldogok. De hogyan? Mert a dolgok pozitív oldalát nézik, keresik a boldogságot. Megtalálják a jót a dolgokban.

 

Persze, amiket itt írok, nagy százalékban igaz, de nem 100%-ban, van, aki utazhat, van, aki nyitott felfogású, és házasodhat akárkivel, és persze vannak, akik csajoznak is, stb. De azért nagyrészt igaz, főleg azokra, akik otthon élnek, szigorúbb szabályok szerint, mint mi. Mert ugye akik eljöttek, azokat már megcsapta a nyugati kultúra szele.

 

Ha az ember előítélet nélkül fordul valaki felé, akkor az a valaki megnyílik. Így lehet akárkivel, akárhonnan jött, jót beszélgetni. Ez rám is igaz, és mindenki másra. Amióta eljöttem, sok érdekes emberrel találkoztam itt. Annyira különbözőek vagyunk, a színünk, a kultúránk, a vallásunk, a gondolkodásunk.

 

Szeretnék eljutni Indiába és Afrikába is, hogy ne csak halljam, hanem lássam is az életet ott. Remélem, el is fogok. De nem tengerparti lazsálásra, hanem belenézni egy kicsit az emberek életébe, megismerni a szokásaikat, a mindennapjaikat. Van egy új Paulo Coelho könyvem itt, és abban van egy fejezet az utazásról, amit nagyon szeretek.

 

Travelling differently

 

I realized very early ont hat, for me, travelling was the best way of learning. I still have a pilgrim soul, and I thought that I would pass on some of the lessons I have learned, in the hope that they might prove useful to other pilgrims like me.

 

  1. Avoid museums. This might seem to be absurd advise, but let’s just think about it a little. If you are in a foreign city, isn’t it far more interesting to go on in search of present than the past? It’s just that people feel obliged to go museums because they learned as children that travelling was about seeking out that kind of culture. Obviously, museums are important, but they require time and objectivity – you need to know what you want to see there, otherwise you will leave with a sense of having seen a few really fundamental things, but can’t remember what they were.
  2. Hang out in bars. Bars are the places where life in the city reveals itself, not in museums. By bars I don’t meen discotheques, but the places where ordinary people go, have a drink, ponder the weather, and are always ready for a chat. Buy a newspaper and enjoy the ebb and flow of people. If someone strikes up a conversation, however silly, join in: you cannot judge the beauty of a particular path just by looking at the gate.
  3. Be open. The best tour guide is someone who lives in the place, knows everything about it, is proud of his or her city, but does not work for agency. Go out into the street, choose the person you want to talk to, and ask them something (Where is the catedral?). if nothing comes out of it, try someone else – I guarantee that by the end of the day you will have found yourself an excellent companion.
  4. Try to travel alone or – if you are married – with your spouse. It will be harder work, no one will be there taking care of you, but only this way can you truly leave your own country behind. Travelling with a group is a way of being in a foreign country while speaking your mother tongue, doing whatever the leader of the flock tells you to do, and taking more interest in group gossip than in the place you are visiting.
  5. Don’t compare. Don’t compare anything – prices, standards of hygiene, quality of life, means of transport, nothing! You are not travelling in order to prove that you have a better life than other people. Your aim is to find out how other people live, what they can teach you, how they deal with reality and with the extraordinary.
  6. Understand that everyone understands you. Even if you don’t speak the language, don’t be afraid. I’ve been in lots of places where I couldn’t communicate with words at all, and I always found support, guidance, useful advice, and even girlfriends. Some people think that if they travel alone, they will set off down the street and be lost for ever. Just make sure you have the hotel card in your pocket and – if the worst comes the worst – flag down a taxi and show the card to the driver.
  7. Don’t buy too much. Spend your money on things you won’t need to carry: tickets to a good play, restaurants, trips. Nowadays, with the global economy and the internet, you can buy anything you want without having to pay excess baggage.
  8. Don’t try to see the world in a month. It is far better to stay in a city for four or five days than visit five cities in a week. A city is like a capricious woman: she takes time to be seduced and to reveal herself completely.
  9. A journey is an adventure. Henry Miller used to say that it is far more important to discover a church that no one else has ever heard of than to go to Rome and feel obliged to visit the Sistine Chapel with two hundred thousand tourists bellowing in your ear. By all means go to the Sistine Chapel, but wander the streets too, explore alleyways, experience the freedom of looking for something – quite what you don’t know, but which, if you find it, will, you can be sure, change your life.

Nagyjából ezeket gondolom én is, bocs, hogy angolul van, de itt nem lehet magyar nyelvű könyvet kapni, fordítgatni meg nincs most kedvem. De nem túl bonyolult szöveg, mindenki megérti, biztos vagyok benne, aki meg nem, az használja a webfordítót.:)

 

Remélem, érdekes volt, hamarosan újra ugyanitt. Most megnézem az interneten a Barátok köztöt, mert a sok okosság után szüksége van az agyamnak egy kis butításra is. :)

 

Ezt kívánom mindenkinek, aki olvassa a blogomat (ami a dalban van). Nem vagyok oda az indai zenéért, de ezt az egyet szeretem.

 

ötödikSally 2012.01.26. 11:34

...

Tegnap voltunk bulizni (3 indiaival) és azt mondja a szórakozóhely bejáratánál a nagydarab biztonsági őr, hogy útlevelet, vagy személyit. Megmutatták, de azt mondja a fickó, vegyék ki a tokból is, jobban megnézi. Akarom én is elővenni az útlevelet, rápillant: - No, no, it's all right.
No comment.

Vagyis van comment, ők is jól öltözöttek voltak, dolgoznak, mint az állat, napi 10 órát. Normálisabbak, mint sok helyi idióta. Van szerencsém most a barátom által jó néhány indiait ismerni. Sokan közülük rendszeresen küldenek haza pénzt, nagyobb összegeket. Sokkal komolyabban veszik a házasságot, mint mi európaiak. Persze ennek megvan a negatív oldala is, Indiában szokás még összeházasítani az embereket. Kap egy fényképet a lány, hogy ez lesz majd a férje. Ez igazán maradi dolog és biztosan sok olyan házasság születik, ahol valamelyik fél szíve szerint azt mondaná, hogy nem. Ettől függetlenül, akiket ismerek, és már megházasodtak, hűek maradnak és kitartanak a párjuk mellett. Soha egy rossz szót sem mondanak a másikra. Szeretik az embereket (sokkal szociálisabbak, mint például én), mindenkivel beszélgetnek, és nem agresszívak egyáltalán.

Szóval kapják be. Egyébként itt Máltán - mivel sok a bevándorló - elég erős ez a fajta hozzáállás. Az indiaiakkal szemben még nem is, de a feketéket kifejezetten nem szeretik. Teljesen máshogy beszélnek velük (pl. a szállodában), mint a fehérekkel. Ha két mosogató dolgozik együtt, egyik fekete, másik fehér, egyik sem több a másiknál, ugyanazt a szar melót csinálják, mégis a feketékkel folyton ordibálnak, máshogy mondják nekik, mit csináljanak, mint a fehéreknek. Persze, néha van alapja is, mert 1-2 elég bamba... De sokszor nincs. Eljöttek egy szegény országból, jobb élet reményében, gürcölnek, tényleg nagyon sokat dolgoznak, fizikai munkával, hogy kicsit jobban élhessenek. És kihasználják őket, a szar helyzetüket, hogy otthon nem volt lehetőségük tanulni... agyon dolgoztatják nem sok pénzért, és még üvöltenek is velük, mint a rabszolgákkal.

Ilyen a világ.

Ha belegondolok, hány jó, és hány rossz embert ismertem életemben…

A jók többen vannak, sokkal. Szerencsére. Bár ezt elég nehéz így megítélni, mert mindenkiben van jó és rossz tulajdonság is. De én most rossz alatt azt értem, aki konkrétan rosszindulatú, és másoknak rosszat akar. Aki sértegeti az embereket akkor is, mikor nincs is rá oka. Én általában jóban vagyok az emberekkel, türelmes vagyok, kevés olyan van, akit igazán tudok nem szeretni, vagy akinek a hülyesége vagy a stílusa akár beszélgetés nélkül is fel tud idegesíteni.
Két munkahelyemen 1-1 ilyen ember volt. De nem tudtak nekem ártani, még ha szerettek volna is. De volt, akinek tudtak. Minden munkahelyemről eljöttem, amikor már úgy éreztem, hogy olyanokkal vagyok körülvéve, akik emberileg nincsenek a toppon. Én nem szeretek napi szinten vitatkozni, meg felesleges is. Ha nem tudok változtatni a körülményeken, változtatok a saját körülményeimen. Ennyi. Aki hülye, az meg haljon meg:-) Vagy legalábbis szarjon sünt.
Azért eddigi életemet tekintve ez nem nagy arány.

Győzzön a jobbik. :)

Sosem érdekelt, ki mit gondol rólam. Nem tudom, hogy ez jó, vagy rossz, de így van. Igyekszem felülről nézni a dolgokat. Néha úgy érzem magam, mint aki nem is ebben a világban él, legalábbis nem vagyok két lábbal a földön, az biztos. Én akkor érzem jól magamat, ha sétálok a tengerparton (vagy akárhol, erdőben, városban), fotókat csinálok, és zenét hallgatok. Nem beszélek sokat, és élvezem az egyedüllétet is. Írni szeretek, azért van ez a blog. :)

Itt mindenki baromi sokat beszél –jórészt hülyeségeket, vagy pletykákat mások magánéletéről – és mindig azt mondják, hogy én mennyire „very nice” vagyok. Csendes, mosolygós, nem beszél sokat feleslegesen. Mondják ezt a máltaiak, akiknek gyakorlatilag be nem áll a szájuk órákon keresztül. De mégis azt szeretik, ha valaki nem olyan, mint ők.

Nyugalom. Most ez vesz körül. Persze, vannak dolgok, tanfolyam, akarok jobb munkát, stb… De alapvetően nyugodt vagyok. Eddig otthoni kajákat főztem… ma vettem tintahalat, meg articsókát. Még nem tudom, mit hozok ki belőle, majd holnap kiderül, de nem olyan bonyolult az elkészítésük. Van kapribogyóm is. Kezdek átállni ezekre az ételekre, legalábbis megpróbálom. Szeretem a halat, de itt annyi féle van, és annyira
lövésem sincs, melyik micsoda. :)

Boomba ta... mondják a máltaiak, ha valami fasza.:-) Ebben hallható a máltai nyelv is, nagyrészt arab.

ötödikSally 2012.01.22. 18:39

ehh

Én mindig olyan esküvőt akartam, ami igazi magyar, mulatós lagzi. Vidéken, vonul a násznép, a zenekar meg játssza, hogy „lakodalom van a mi utcánkban…”. De nem lett. A dolgok jelenlegi állása szerint, mivel a barátom indiai, nem is lesz. Ha egyszer összeházasodunk. Lehet Indiában. Végül is az sokkal különlegesebb. Bárhogy lesz, úgy lesz… jó.

Már sokkal korábban el kellett volna jönnöm Magyarországról. Mert egyrészt hátrányokkal indultam az életben, semmi családi támogatás, és külföldön gyorsabban lehet gyarapodni, mint amennyit otthon félre lehet tenni. Másrészt itt például ingyen van az egyetem EU állampolgároknak. Kapásból megspórolhattam volna kb. 1.000.000 Ft-ot, amit tandíjra fizettem ki otthon. És nem túl sokan élnek vele, mert itt kisebb arányban járnak egyetemre az emberek, mint otthon, ahol már a portás bácsi is diplomás. Már réges-régen perfekt angol lennék. És angol helyett egy másik nyelvet tanultam volna itt. Stb.

De jobb későn, mint soha! Legalább megtettem. Finally. Viszont másoknak azt javaslom, gondolkodjanak előbb, mint én. Úgy elszállnak az évek, hogy észre sem vesszük, tudatosság nélkül.
 

Amúgy 3 éves a blog. Egész pontosan 2009. január 6-án írtam az első postot. Igaz, most az utolsó félévben elhanyagoltam egy kicsit, de a születésnapra felélesztettem! :D

Na, a mai napra megvolt a kudarc élményem:) Jelentkeztem a HSBC bankhoz telefonos ügyfélszolgálatra, a telefonos interjú sikerült is, és ma voltam személyesen is, de az nem sikerült, sajnos. 2 hívást kellett csinálni, üf. Érdeklődött az egyenlegéről, átutalást akart indítani, ez még oké is, meg a másik hívásban is hasonló kérdések. De elvárják az értékesítést is, és annyira nem penge az angolom, elég volt arra koncentrálnom, hogy a monitoron megadott infók alapján helyes információkat adjak. Azért ajánlottam valamit azok közül, amik ott fel voltak sorolva, de azt mondták, ez nem elég, beszélgetést kellett volna kezdeményezni, pl. mikor mondta az ügyfél, hogy éppen nyaralni megy, mért nem kérdeztem meg, hogy hová, felmérni az igényeit, stb. Érthető, és magyarul valószínűleg könnyebb is lett volna, de így nehéznek találtam. 5 hetes tréning van új belépőknek, azt reméltem, hogy a teszthívás csak alap dolgokkal lesz, aztán utána a többi, úgy biztos, hogy menne, de nem jött be… nem baj, nem az a típus vagyok, aki feladja, majd találok másikat, nézelődöm folyamatosan. És tanulom az angolt, mert még mindig nem érzem magam elég erősnek benne, ha arra kell koncentrálnom, hogy a 25 456.45 fontot helyesen olvassam be a telefonba, és nehogy rosszul mondjam a ragozást…:)

Úgyhogy egyelőre maradok a vendéglátásban, amíg jobb nem adódik!

Végig dolgoztuk a karácsonyt és a szilvesztert… de most kicsit lazább időszak jön, nem lesz annyi vendég. Szilveszterkor ráadásul egyedül voltam, ilyen sem volt még, mert a párom is éjjel 1-ig dolgozott, és az összes itteni barátom is késő éjjelig nyomta… Skype-on beszélgettem a családdal, és magammal koccintottam éjfélkor:-) Újév reggelén tele volt a szálloda máltaiakkal, szokás náluk, hogy az ünnepi hétvégére bevonulnak egy szállodába. És nyugodtan mondhatom, hogy ezerszer rosszabbak, mint a brit, és a többi európai vendégek. Hangosak, ordibálnak, iszonyat rendetlenséget csinálnak, telepakolják a tányérjaikat púposra kajával, aztán ott hagyják a felét, úgy esznek, mint a disznók, és hihetetlenül sokat, és nem mennek el időben, nem érdekli őket, hogy a reggeli ideje ¾ órája véget ért. Mindezt kisestélyiben és csilli-villi tűsarkúban, fél kiló sminkkel, mert az ünnepnek megadják a módját már a reggelinél is:D A kultúra szót csak messziről ismerik, annak ellenére, hogy történelmi emlékekben igen gazdag a sziget, és brit fennhatóság alatt álltak, de nem sok minden ragadt rájuk az angolok kissé túlságosan is kifinomult stílusából. Maximum annyi, hogy percenként megkérdezik egymást és mindenkit, hogy „How are you, all right?” (a válaszra persze nem kíváncsiak, elég, ha annyit válaszolsz, yes, all right. And you? I’m all right, thank you. Finish conversation.:)).

Az emberek hülyeségétől eltekintve azért szeretek itt lenni, mert pl. biztonságos. Nem kell félni éjjel az utcán, nincsenek hajléktalanok és cigányok, akik megkéselhetnek, ha felszállok a buszra, nem kell ezer csatra zárni a táskámat, mert nem lopnak, és nem tör ki mellettem a verekedés. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell odafigyelni. Nyitva lehet a bejárati ajtó. Persze éjjelre kulcsra zárjuk, itt sem kell keresni a bajt, de nem kell attól félni, hogy bejön valaki. Ez nekem fontos, lehet, hogy azért is, mert sok rossz élményem volt otthon, megtámadtak a lépcsőházban, verekedés a buszon, metrón, primitív emberek sokasága… ezt nagyon utáltam. Megyek minden nap dolgozni, becsületesen, törvénytisztelő 60 kg-s állampolgár, és attól kell félnem, hogy bajom esik valahol, akár fényes nappal. Otthon, ha szórakozni mentem, az utóbbi időben mindig taxival jöttem haza, ha nem volt velem valaki, éjjel már nem szerettem az utcán mászkálni. Elhalasztottam a kutyasétáltatást, mert láttam, hogy a házunk előtt kóvályog egy szipus… így visszafordultam, felmentem, és csak 1 óra múlva mentem le, mikor eltűnt. Na, itt ez nincs, hála Istennek.

Sokat esik most, nincs hideg, de szinte minden nap, minden másnap esik az eső. Míg nyáron hónapokig egy felhő sincs az égen (szó szerint, még egy aprócska bárányfelhő sem), hát télen bepótolja magát! Most, mikor írom ezt, most is éppen esik.

Január 9-én kezdődik az ECDL tanfolyam, amire beiratkoztam… ECDL Advanced (Word, Excel, Power Point, Access). Nem mintha eddig nem dolgoztam volna számítógépen, de azért jó lesz, hogy adnak a végén egy nemzetközi papírt. Hetente kétszer, 18-20 óra között, ez belefér az időmbe, 12 hétig tart, egy blokk 3 hetes. Az „Access”-t nem is ismerem igazán, vagy legalábbis nem rémlik.:) Majd ott is fejlődöm egy kicsit angolból is. Bár megérteni így is megértek mindent, és el is tudok mondani mindent, de nem olyan szép változatos stílusban, ahogy például ezt a blogot írom, pedig úgy szeretném.:)

Így telik az életem. Reméljük a legjobbakat, mert a felszolgálás bár nem rossz, és velem együtt sok-sok magyar és máltai, és mindenféle nemzetiségű ember csinálja, hiszen a vendéglátásból él a sziget, de nekem kevés. Beindulok és addig hajtok, míg találok valami mást. Aki olvassa, az szurkoljon nekem ebben, hogy mielőbb sikerüljön. Köszi. :)

Ui: amikor valami rossz történik, pl. ma, hogy nem sikerült a munka, mindig végignézem a képeimet, amikor a delfinekkel úsztam. Az annyira jó volt, tényleg felejthetetlen élmény, és ha azt végignézem, mindig megköszönöm a sorsnak, hogy ez megtörtént velem, lehetőségem volt rá, ami sok ember életében sosem adódik meg. Tudom, hogy rossz nekik, és alapvetően én is elítélem a fogságban tartásukat, mert sajnos nem sok terük van, ahol úszhatnak. De megérinteni őket, ott lenni mellettük szemtől szemben… gumiszerű a bőrük, és mosolyog az arcuk. Ők is élvezik az emberek társaságát, és még huncutkodnak is. :) Adtunk nekik halat, jutalomfalatként, és az egyik nő – aki szintén jött úszni – nem nagyon akarta megfogni a halat a saját kezében. Azt mondja az oktató: Eljön úszni a delfinekkel, de nem meri megérinteni a halat. :-))

 

ötödikSally 2012.01.01. 23:59

BÚÉK 2012

Bár nem bántam meg, hogy eljöttem, és nem is tudom, hogy végleg haza akarok-e valaha menni, azért ettől megfájdult a szívem, mikor megnéztem!

Hejj.

Újra itt. MZ/X jelentkezik Máltáról. Leporolom a billentyűzetemet, és újra nekiállok írogatni. Mindig halogatom, de közben meg sajnálom abbahagyni is, két évig írtam ide. Igazából annyi minden mesélni valóm lenne, hogy nem volt lelkierőm nekiállni még. :-)

De nagy vonalakban: 

1. Kijöttem Máltára.

2. Felszolgálok. 2 helyen, az egyik egy indiai étterem, másik egy 5*-os szálloda (hivatalosan, de amúgy messze nem olyan...:). Mivel nincs semmi tapasztalatom eleinte eléggé be voltam parázva, pl. kinyitni a bort a vendég előtt. Vicces, hogy mennyi mindent csináltam már életemben, és egy bor kinyitása okoz problémát. Kétszer törtem bele a dugót :-D De már jó vagyok, tegnap egyedül voltam az indiai étteremben, én szolgáltam fel, én számláztam, stb. :) Hiába, mindenben jó vagyok, most derült ki, hogy a főzésben is őstehetség vagyok, életem első gulyáslevese olyan finom lett, hogy azóta is emlegetik. Otthon sz...tam a főzésre, de itt muszáj vagyok, ha hazai ízeket akarok enni, és ráadásul rájöttem, hogy élvezem is. Pedig itt minden más, a víz, a fűszerek, stb. De persze ez nem meglepetés, hiszen gyorsan tanulok, kreatív és szellemes vagyok, mint Tigris a Micimackóban, ezzel a dallal tudnám magamat legjobban jellemezni.:D Kivéve, hogy nincs tarka-barka-nyalka-farkam. :))

Sok magyar dolgozik itt, velük összejárunk enni-inni, bulizni, beszélgetni, meg jó néhánnyal együtt is dolgozom. A hely nagyon szép, a fizetés átlagos. Van jobb is, de itt viszont itt a tenger, és sok a napsütés :) Mindenki beszél angolul, úgyhogy nagyon jól bele lehet rázódni. Jelentkeztem pár állásra, hasonlóakra, mint az otthoni, remélem, sikerül valami hamarosan. De azért sokáig nem akarok itt maradni, csak pár hónapot még.

3. Már nem vagyok egyedül, nem sokra rá, hogy kijöttem, összejöttem egy indiai fiúval, és azóta is együtt vagyunk. Együtt tervezgetjük, hogy hová menjünk Málta után, Angliába, vagy Belgiumba, mindkét helyen laknak rokonai, akik segítenének a berendezkedésben.

Röviden és tömören, ennyi.

A máltai emberek, nekem kicsit csalódást okoztak. Az tény, hogy vendégszeretőek, akik vendéglátásban dolgoznak, kissé túlságosan is, összepuszilgatják a vendégeket, ooooo… my love, darling, welcome back… puszi, puszi…ölelés… Too much. De amúgy, nem sok minden érdekli őket, bulizás, ivás, szex (össze-vissza kavar mindenki mindenkivel) Nagyon kevesen tanulnak egyetemen, pedig itt ingyen van EU állampolgárok számára, és a lányok úgy néznek ki, mint a kurvák, és ez nem túlzás. Piros, vagy éppen leopárd mintás miniszoknyák, 10-12 cm magassarkú cipők, agyonsminkelt arcok már a 15 éveseknek is, és csillogós ékszerek. A nyelvük kb. 80%-ban arab, szóval elég szar a hangzása, azon ordibálnak. Egyszóval nem sok értelmes dologról lehet velük beszélgetni.:) Persze vannak kivételek, de nem sok:-D Egymással is azt csinálják, hogy a munkahelyen mindenki jópofizik a másikkal, túlságosan is, jajj, szívem, hogy vagy? A kedvenc pincérnőm… ha ha ha… aztán a hátuk mögött meg szidják egymást. :) Nekem is puszival köszöntek pár nap után, eléggé meglepődtem. Na mindegy, lehet, hogy csak túl kritikus vagyok, de nem csak én látom így. Én már csak úgy hívom a szigetet, a majmok bolygója:))) Az egyetlen normális partihely Pacevill, ami egy egész bulinegyed, tele diszkókkal (persze én pont rühellem a diszkó zenét:), na az kegyetlen, tele fiatalokkal, mata-hari részegen botorkálnak a tűsarkújukban, vagy éppen alszanak egy lépcsőn az utcán hajnalban, amikor meleg van. Durvább, mint a Sziget Fesztivál, mert ott legalább olyan emberek mászkálnak részegen, akiknek van egy kis sütnivalója. :)

Ja, és nagyon sokat káromkodnak. Ezzel szoktunk viccelődni, már mi is így beszélünk. „Haq” azt jelenti fuck, Allah az Isten. Haq Allah, Haq Al Madonna, ez minden második szavuk, képesek akár szavanként is mellé tenni.

- Go to Security, and talk to the man there.

- Who?

- Joseph, the body ha Allah builder.

Ez a kedvencünk. Még egy szót is képesek kettéválasztani, és közérakni.:)

Most ennyire futotta, de majd még mesélek. :)

ötödikSally 2011.08.14. 23:27

Go...:)

 Nem egészen egy hét, és lépek. Eddig minden jól alakul, imádkozom érte, hogy így is maradjon. De miért ne maradna?:)

ötödikSally 2011.08.03. 09:32

08. 03.

Igazán kellemes ez a munkanélküli lét... pénteken lesz a névnapom, és aznap megyek nyaralni... hurrá!

10 évig dolgoztam egy helyen, és egyáltalán nem hiányzik, ez azt jelenti, éppen a legjobbkor jöttem el, mielőtt teljesen megcsömörlöttem volna. A kedvenc idézetem újra valósággá vált, ahogy korábban is már, más témában...

 

„Az erdőben két út közül

A járatlant választani

Ez minden különbség.”

 

Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

 

A dolgok beindultak, intézzük a külföldi munkával kapcsolatos intézni valókat. Közben pedig pihenek, családozom, barátozom, és csak úgy szimplán jól érzem magam.

 

ötödikSally 2011.07.26. 10:52

kezdődik...

„Changes happen when we go against everything we're used to doing”

Paulo Coelho

 

Kezdődhet a blog felpörgetése!

Felmondtam. 10 és fél év után, és egyáltalán nem bánom, mert megváltoztak a dolgok, már nem szerettem bejárni. Felszabadulás volt elküldeni a felmondó levelet.

Hamarosan külföldre megyünk, és ott fogok dolgozni. Remélem, minden a reményeim és a terveim szerint alakul. De hogy is alakulhatna másképp! Sosem buktam még meg tanulásban és munkában. Párkapcsolatban már igen, de az élet többi területén mindig is jól tartottam a frontot, most sem lesz ez másképp, ebben biztos vagyok.

A búcsúzkodástól nagyon félek, biztos, hogy sírni fogok sokat… De ez a távozás velejárója. Érdekes, hogy legjobban a kutyámat sajnálom, akire anyu vigyáz majd a jövőben. Azért őt, mert az emberek értik, hová megyek, és bár szomorúak miatta, de felfogják ennek az előnyeit is, de az állat nem érti, nem fogja fel, csak azt, hogy eltűnt a gazdi. Remélem, nem lesz vele baj (pl. nem fog enni, vagy ilyesmi…), de azért nem hiszem. Majd jövök, ahányszor csak tudok. :)

Mindegy, szerencsére még van egy kis időm a búcsúzkodásig, azt igyekszem minél hasznosabban eltölteni!

 

Hétvégén elég érdekes dolog történt… Együtt ebédelt a családunk, vidáman, beszélgetve. :)

Család alatt értem: Nagymamám, Anyukám, Apukám és az új felesége, nővérem és a barátja, és én. Ez azért érdekes, mert 20 éve nem volt ilyen! És köszönhető Nekem, aki mindenkit összehozott újra, ez különösen jó érzés volt. Igaz, ez így nagyképűen hangzik, de megtörtént, és nagyon örülök az akkori döntésemnek.

A fenti sztori passzol egy idézettel a könyvből, amit most olvasok: Ízek, imák, szerelmek… vagyis Eat, pray, love mivel angolul olvasom. Néhány szóban a lényege, Liz, a New York-i írónő megviselő válása után 1 évig utazik, hogy újra megtalálja önmagát, a lelki békéjét, és Istent. Róma, India, és Bali az útvonal. Balin megismerkedik egy gyógyító asszonnyal, Wayan-nel, akinek van egy kislánya, Tutti. Ez az asszony szintén elvált, amit Balin nem igen preferálnak, így nagyon nehezen tudnak megélni, nincs saját házuk, csak bérelnek, és folyton tovább kell költözniük. A főszereplő Liz elhatározza, hogy segít nekik. Küld egy e-mailt a New York-i és más Amerikában élő barátainak, amiben leírja, hogy közeleg a születésnapja, és a szokásos csilli-villi szülinapi party helyett azt kéri, hogy adományozzanak ennek a nőnek, hogy tudjon venni házat. Kézről kézre jár az e-mail, és végül 18 000 dollár jön össze, amit nekiad Wayan-nek, hogy vegyenek házat belőle Balin.

Ennyi a rövid sztori. A vége pedig, hogy egy barátja, aki szintén adományoz, felhívja rá a figyelmét, hogy TUTTI (a kislány neve), olaszul azt jelenti, MINDENKI.

És a végét nem fordítom le, mert szerintem sokkal jobb angolul:

„So that’s the final lesson, isnt’t it? When you set out in the world to help yourself, you inevitably end up helping… Tutti.”

 

Ez a végső tanulság, nem igaz? Amikor nekilátsz a világnak, hogy segíts magadon, elkerülhetetlenül úgy fejezed be, hogy mindenkin segítesz.

Valami ilyesmi, biztos szebben is lehetne fordítani… :)

ötödikSally 2011.07.18. 20:55

nyár

 Jó régen írtam, mi? Sok a program. Majd ha rossz idő lesz, jövök. :)

 Addig is hallgassátok ezt... többit később, izgalmassá fog válni a blog, ígérem!

 Azt hiszem, lassan, de biztosan, eljött az időm, hogy beteljesítsem az álmaimat. Végre tudom, mit akarok, és hogyan. De most még nem részletezem itt.--

Felkészültem lelkileg, fizikailag is teljesen kész vagyok, és mindenhogyan.:)

Isten segítségével...

Ez egyszerűen annyira szép, hogy nem találok rá szavakat sem.:)

ötödikSally 2011.06.27. 16:38

:)


"Abban a pillanatban hogy elkötelezed magad, és nem tartod vissza magad többé, mindenféle váratlan esemény, találkozás és anyagi forrás kezd majd előbukkanni, hogy a segítségedre legyen. Az elköteleződés az a cselekedet, ami beindítja a segítségvonzó mágnesedet."

 

 (Napoleon Hill)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Annyira jó, mikor valakiről kitörlöd az összes képet a számítógépeden. Vagy legalábbis nagy részét (minek tároljak 1000 képet számomra nem fontos emberekről)…

Először szemét lesz a képekből, azaz bekerül a lomtárba. A memória „lomtár” nevű részébe… aztán egy klikk… lomtár ürítése… biztos, hogy végleg törli a kijelölt elemeket?

Biztos. :)

 

 

Azért mégsem olyan unalmasak a hétköznapok… Nem kell mindig valami nagy dolognak történnie. Csak tesszük a dolgunkat. Ma rájöttem takarítás közben, hogy mindegy, hogy mit csinál az ember, csak jól csinálja. Persze, már százszor olvastam ezt, és hallottam, és igyekeztem is ennek megfelelően tenni a dolgokat. De ma valahogy még jobban rájöttem.:)

Amikor takarítunk, akkor arra kell odafigyelni, és törekedni az alaposságra. Ha olvasunk, akkor elmélyedni az olvasmányban. Ha beszélgetünk valakivel, akkor hallani is, amit mond, és megpróbálni megérteni őt, nem csak ott lenni és hallgatni. Ha dolgozunk, akkor a munkánkat jól elvégezni. Ha párkapcsolatban vagyunk, akkor benne lenni 100%-osan. Átélni a zenét és a filmeket. A középszerűség szörnyű.

Akik körbeporszívózzák a tárgyakat anélkül, hogy elhúznák, a munkájukban is közepesen teljesítenek… semmit sem akarnak igazán rendesen megcsinálni.

Mióta nem vagyok kiakadva, tök unalmas lett a blog, nem? Semmi nyavalygás, semmi nagy lelki téma, pedig az az érdekes mások számára. Nem baj, nekem azért jobb így. Élem a dolgos hétköznapokat, és tervezgetem a további napjaimat, közeli és távoli jövőre nézve. Tegnap annyit gondolkodtam, hogy nap végére teljesen elfáradtam, és kidőltem, elaludtam délután.

Tegnap hallgattam ezt a számot, és elöntöttek az emlékek, hogy mennyire régen éreztem már ezt az érzést, amikor valaki a közelemben volt.

Amikor valaki belép a szobába, vagy meglátja az ember, hogy közeledik, és elönt a remegés. Valahogy mostanában ezt az érzést nem sikerült belőlem kihoznia senkinek. Pedig próbálkoztam.  Sikertelenül. Akinek meg sikerült elérnie, az... hát... nehéz dolgok ezek, és mégis szépek. :)

De most nem próbálkozom. Annyira le vagyok kötve saját magammal, hogy nem is engedek a közelembe senkit, nehogy felborítsa az egyensúlyt, és eltántorítson… most hogy végre haladok. Meg sem állok Afrikáig.:) Addig nem is akarok férjhez menni, míg nem jártam ott. Slussz. És úgy érzem, már nem sok idő kell hozzá. Végre, mert ennek a magját már évek óta melengetem a szívemben. De gyönyörű mondat, igaz?:)

 

Gy. k. itt a szövege:)

 

In a time where the sun descends alone
I ran a long long way from home
To find a heart that’s made of stone

I will try, I just need a little time
To get your face right out of my mind
To see the world through different eyes

Every time I see you oh I try to hide away
But when we meet it seems I can’t let go
Every time you leave the room I feel I’m fading like a flower

Tell me why
When I scream there’s no reply
When I reach out there’s nothing to find
When I sleep I break down and cry
Cry, yeah

Every time I see you oh I try to hide away
But when we meet it seems I can’t let go
Every time you leave the room I feel I’m fading like a flower

Fading like a rose
Fading like a rose
Beaten by the storm
Talking to myself
Getting washed by the rain
It’s such a cold cold town
Oh, it’s a such cold town

Every time I see you oh I try to hide away
But when we meet it seems I can’t let go
Every time you leave the room I feel I’m fading like a flower

ötödikSally 2011.06.13. 13:17

Mai ...

Petőfi Sándor: SORS, NYISS NEKEM TÉRT...

 

Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkűl e
Nemes láng, amely ugy hevit.

Láng van szivemben, égbül-eredt láng,
Fölforraló minden csepp vért;
Minden sziv-ütésem egy imádság
A világ boldogságaért.

Oh vajha nemcsak üres beszéddel,
De tettel mondhatnám el ezt!
Legyen bár tettemért a díj egy
Uj Golgotán egy új kereszt!

Meghalni az emberiség javáért,
Mily boldog, milyen szép halál!
Szebb s boldogitóbb egy hasztalan élet
Minden kéjmámorainál.

Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg,
Ily szentül!... s én elkészitem
Saját kezemmel azon keresztfát,
Amelyre fölfeszíttetem

ötödikSally 2011.06.06. 17:11

new name

Jupííí… sikerült!  Megjöttem. :D

 

El kell, hogy mondjam, hogy az álmaim, és a jelenlegi munkám, és az abban elérhető karrier lehetőségek fényévnyi távolságban vannak egymástól. De majd ezt is megoldom, ahogy minden mást, ha eljön az ideje... Valami lesz, az biztos. Agyalok az ügyön. :)

 

Most kell írnom, ha most nem írok, akkor kidobhatom a blogot a kukába…

2009. januárban kezdtem írni a blogot, és 2011. június van. Tegnap véget ért a dráma csoport, ahová másfél évig jártam ebből a kettőből, és ami úgy érzem, megváltoztatta az életemet, és a gondolkodásomat, negatívból pozitív irányba.

Ez a hét a búcsúzásról szólt: a munkahelyemen búcsúztak (megint) sokan, és tegnap elbúcsúztunk a drámacsoporttól is. Feltettünk azt a kérdés, most mit kezdjünk egymással ez után? Olyan dolgokat tudunk idegenekként egymásról, amit még a legközelebbi ismerőseink sem tudnak rólunk. Tartjuk majd a kapcsolatot, és időnként összejövünk beszélgetni. Megbeszéljük, kinek hogy alakul a további élete. Köszönöm nekik, hogy segítettek továbblépni a lelkemet nyomasztó problémákon, és köszönöm magamnak is, hogy elmentem oda, és végigküzdöttem másfél évet annak érdekében, hogy ki tudjak teljesedni és ne fogjanak vissza a kibontakozásban múltban történt dolgok. Ahogy elnézem a környezetemben levő embereket, azt látom, majdnem mindenkire ráférne egy ilyen önismereti kurzus, emberek forognak a saját maguk spiráljában, és nem látnak a dolgok mélyére (amit egyébként nem csodálok, mert sok minden annyira belül van, hogy nem is tudjuk, hogy egyáltalán létezik bennünk).

Nekem minden búcsúzás nagyon fájdalmas. Hihetetlenül értékes embereket ismertem meg, akik mind azért voltak ott, hogy jobbá tegyék magukat, az életüket, a környezetüket, akik tanulni és tudni akarnak, érzékenyek és mégis erősek.

Minden jó, ha jó a vége! Hogy egy közhelyet is idetehessek. Mindennek pont jókor van vége, pont akkor, amikor itt van az ideje. :)

De a blognak ettől még nincs vége.

Ezt azoknak, akiktől elbúcsúztam bárhol, bármikor, és azoknak, akiktől nem tudtam elbúcsúzni, csak gondolatban...

 

"Kelly had to let me go

....

....

I knew I had lost her then because I was never going to get off that Island.

I was going to die there. Totally alone.

I was sick, scared, injured.

The only choice I had - the only thing I CONTROLLED - was when, and how, and where it was going to happen...

So...

I made a rope... and went up to the summit  to hang myself.

I had to test it you know...of course, you know me...

AND THE WEIGHT... OF THE LOG... SNAPPED... THE LIMB OF THE TREE....

So I-I--I couldn't even kill my self the way I wanted to. I.. HAD.. POWER.. OVER.. NOTHING.

....

....

....

That's when this feeling came over me - like a warm blanket.

I knew, somehow, I had to stay alive. Somehow... I had to keep breathing... Even though there was no reason to hope...

And all my logic said that I would never see this place again.

So thats what I did... I stayed alive. I kept breathing...

And one day that logic was proved all wrong, because the tide came in and gave me a sail.

And now here I am. Back in Memphis. Talking to you. I have ice in my glass...

 

And I have lost her all over again...

 

I am so sad that I don't have Kelly. But I am so grateful that she was with me on that island.

 

And I know what I have to do now... I have to keep breathing.

Because TOWORROW THE SUN WILL RISE...Who knows what the tide could bring...?"

 

 

kovacskri 2011.05.29. 17:36

Alef

„Hilal halkan beszél, de a templom akusztikája olyan tökéletes, hogy úgy tűnik, mintha minden egyes szava visszaverődne a négy sarkából.

A könnyeket, amelyek elöntöttek – megbocsátom.

A fájdalmakat és a csalódásokat – megbocsátom.

Az árulásokat és a hazugságokat – megbocsátom.

A rágalmakat és az intrikákat – megbocsátom.

A gyűlöletet és az üldöztetést – megbocsátom.

Az ütéseket, amelyek megsebeztek – megbocsátom.

A széttört álmokat – megbocsátom.

A megölt reményeket – megbocsátom.

Az elhidegülést és a féltékenységet – megbocsátom.

A közönyt és a rosszindulatot – megbocsátom.

Az igazságosság nevében elkövetett igazságtalanságot – megbocsátom.

A haragot és a kínzást – megbocsátom.

A hanyagságot és a feledést – megbocsátom.

Az egész világot, minden rosszal együtt – megbocsátom.

Leereszti karjait, kinyitja szemét, és kezébe temeti arcát. Odalépek hozzá, hogy átöleljem, de int a kezével:

- Még nem fejeztem be.

Ismét lehunyja a szemét, és fölfelé fordul.

- Önmagamnak is megbocsátok. Hogy a múlt nyomorúságai ne nyomják többé a szívemet. A bánat és a neheztelés helyére a megértést és az empátiát teszem. A felháborodás helyére a zenét teszem, amely a hegedűmből szól. A fájdalom helyére a feledést teszem. A bosszú helyére a diadalt teszem.

Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,

Adni akkor is, ha mindenemtől megfosztanak;

Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;

Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban

és elhagyatottságban is;

Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;

És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.”

 

Paulo Coelho: Alef

süti beállítások módosítása