Na, nem. Nem fogom abbahagyni a blogot. Utoljára a kisfiam születése előtt írtam, és azóta nemigen volt időm. Úgy nagyjából semmire. Most alszik, talán jut idő pár sorra. Elég rossz alvó, egyelőre, de remélem, ez majd változik, még csak (vagy inkább már?) 5 hónapos. Egy új élet érkezett a Földre.

Szomorúan hallottam, mikor hazajöttem látogatóba, hogy az ismeretségi körömből két ember is öngyilkossági kísérletet tett, gyógyszerrel. Mindketten túlélték, de azért ez borzasztó. Innen tudom - persze máshonnan is - a saját életemben, ismeretségi körömben is felmérni, hogy milyen súlyos a helyzet Magyarországon. Bár mindig is elsők voltunk sajnos az öngyilkosságok számában. Két teljesen különböző ember, egyik középkorú férfi, másik fiatal lány, jutott olyan reménytelen helyzetbe, munka elvesztése, vállalkozás bebukása, tartozás, szerelmi bánat, hogy eldobta értékes életét. Lehet ez a megoldás? Hát ez az ország ennyire nem törődik a polgáraival, ennyire hagyja őket a mélybe sodródni, sőt, még azt is elveszi, amit hosszú évek során összegyűjtöttünk (például a nyugdíjpénztári befizetések...). Szégyen.

Lehet-e egy ember élete, egy öngyilkossági kísérletet követően ugyanolyan teljes értékű, mint előtte volt? Ha terápiára jár, és újra lesz munkája, jól keres, satöbbi? De mégis, szeretheti-e ugyanúgy az életet, nézhet-e valaha ugyanolyan pozitívan a jövőben, mint korábban? Nem hiszem. Bár nagyon szeretném, ha úgy lenne, hogy igen. A mosoly már sosem lesz olyan őszinte, mint előtte volt. Valami eltörik. Az életbe vetett bizalom törékeny kristálya.

Nekem sem adott a sors semmit "ingyen", mindenért küzdenem kellett, sosem kaptam semmit... semmi anyagi jellegű támogatást. Kaptam viszont egy csodálatos férjet, és egy gyönyörű, okos, életrevaló gyereket, csak úgy, váratlanul. Miután egyik napról a másikra felálltam tíz év után a munkahelyemen, hogy beváltsam az álmaimat, miszerint elmegyek világgá (így gyerekesen fogalmazva). Viszlát szürke hétköznapok, magányos, depressziós töprengések, és üdvözlégy új élet. ÉLET. Csupa nagybetűvel, a maga kalandosságával.

Sosem szabad feladni, sosem szabad eldobni. Mindig van új a nap alatt. Közhelyesen. De igazan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.