És akkor most arról, hogy miért éppen ez a blog címe.

 
Kedvelem a varjakat, szoktam nekik kenyeret is szórni, mikor bejönnek a városba. Bár a nevükhöz társítható némi negatív töltet, talán mert feketék, és nem éppen kellemes a hangjuk… és persze magukkal hozzák a telet is. Amikor a városba megérkeznek a varjak, tudjuk, hogy nincs mese, itt a hideg! Ahogy „éneklik” is: Kár, kár, hogy elmúlt a nyár!
 
De persze nem a varjak iránti túláradó szeretetem az oka, hogy ez az oldal címe. És nem is a Varjúdombi mesék volt a kedvencem, bár nem volt rossz:
 

 

A névválasztásnak ennél sokkal, de sokkal profánabb magyarázata van.A nevet egy barátom ragasztotta rám. Azt mondta, olyan a kezem, mint a varjú lába, és onnantól kezdve varjúcskának szólított. Nem túl kedves összehasonlítás, de a barátaitól még ezt is elviseli az ember! Ennek a bájos becézésnek a megszerzése után elszabadult a pokol és varjús relikviákat kaptam.

 

 

 

 

Ez itt a névnapi tortám. Nem születésnapi torta! Ez egy névnapi torta!

 

 

Ezt a plüss varjúcskát pedig egy barátnőmtől kaptam, ő varrta nekem. Aznap elmentünk bulizni, és vittem magammal, így sajnos már az első közös napunkon szárnyaszegetté vált. De így is nagyon szép!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Innen az ötlet, így egyszerűen!

Hogy jobban érthető legyen, miért fontos nekem ez az egész varjú-kultusz, idézetként beteszem Török Sándortól ’Egy kis kertet szerettem volna’ című könyvének bevezető gondolatait (én pedig ezzel fejezem be a károgást):

 

„Egy kis kertet szerettem volna. S látom, hajlamos lennék e könyv első mondata után három pontot tenni érzelmesen. Holott már megtanultam, hogy nem az ösztönösen feltörő érzések az értékesebbek, hanem azok, amiket az ember értelmes munkával kiharcol magának. Igen, a gondolkodással kezdődik a dolog. S elfogulatlannak kellene lennem, szabadnak. De nem vagyok ennyire fegyelmezett, és így elfogult is vagyok, rab. Egy kis kert… az jó lett volna.”

 

„…Nem lett kertem. Most felvázolom, mi lett helyette. …Köveket gyűjtöttem. Rengeteg sok kavicsot. Itt vannak fölöttem balkézre, miközben leírom őket, ez az apró léckerítéses polc a helyük. …S ehhez mind, egy-egy ember szempillantása fűződik, mozdulatai, hangja, irántam való indulatainak sok-sok fokozata, ami mind összefűz bennünket. Ugyanis nem én hordtam össze a kavicsokat. Évtizedek alatt a barátaim építették ezt össze. Ha most ránézek erre a vékony, világoskék kőre itt középen, kibontakozik tőlem oly távoli világok egy darabja, s egy embernek, az ajándékozónak alakja, mivolta, élete.”

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vetesivarju.blog.hu/api/trackback/id/tr2888531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandikácska 2009.02.13. 18:46:53

Azért is lett a hölgy varjú, mert mindig károg!!!
De a keze!
Én ismertem egy srácot, akinek dzsuva volt a beceneve!
Szerintem a Varjú jobb!
:)

kovacskri 2009.02.13. 19:22:54

Én meg ismertem egy Mázsás Bobot! Aztán lefogyott! :)
süti beállítások módosítása