"Mindennel kapcsolatban előítéletesek vagyunk. Biztos ilyen lesz, biztos olyan lesz, ő ezt teszi majd, nem fogom tudni, és ott a klasszikus vicc, amikor Nyuszika porszívót akar kölcsön kérni. Kapaszkodunk a megtapasztaltba, a már látottba, korábbi élményeinkbe."

Valószínűleg evolúciós hozadékunk. Kell a túléléshez. Gyermek korunkban így tanulunk. A citrom keserű, tehát ami úgy néz ki, olyan a színe, az illata mint egy citromnak, akkor az valószínűleg keserű. És akkor is így gondoljuk, ha az nem is egy citrom. A kép és az illati is elég, hogy összefusson a nyál a szánkban. Egyszóval aki azt gondolja, hogy az előítéletet le lehet vetkőzni, vagy netán haszontalan, az életképessége egy fontos momentumáról próbál tudatosan lemondani... Sok sikert hozzá!

Persze, nem kell minden előítéletet levetkőzni. Vannak pozitív előítéletek. És számunkra semlegesek is. És az sem mindegy, hogy előítélet, vagy egészséges elővigyázatosság...Én azokra próbáltam utalni, amik másokkal, vagy önmagunkkal kapcsolatosak, és negatív tartalmat hordoznak. Amikor elegendő információ nélkül feltételezünk valakiről valamit, vagy kételkedünk a másik ember, vagy saját képességeinkben.
Tudat alatt mindenkinek fontos a környezetében levők rólunk alkotott véleménye, még ha azt is állítjuk, nem így van. Jobb eredményeket ér el az diák, akinek a képességeiben bíznak a szülei és a tanárai (és ezt például mosollyal,vagy szemkontaktussal érzékeltetik), mint aki azt érzi, hogy a körülötte levők úgy gondolják,nem képes jó teljesítményre.

... a citrom savanyú. Ha összefut a nyál a szánkban gondolatára, azt úgy hívják társítás - 'feltétlen és a feltételes inger ismételt összekapcsolása'. De az igaz, hogy a hasonló külsejű gyümölcsökről azt gondoljuk, hogy az ízük is hasonló lehet:-)

Véleményem szerint az előítéletnek két oldala van. Az egyik, az egészséges előítélet, ami tapasztalatokon alapszik. Ez akár ez életünket is megmentheti, adott esetben...és ez átcsaphat "egészségtelen" előítéletbe is, ami aztán nemhogy megkönnyítené, inkább nagyban megnehezíti az életünket. Megbánthatunk olyan embereket, akiket nem akartunk, vagy olyan helyzetbe kerülhetünk, amit még az ellenségünknek sem kívánunk.
Valószínúleg a kettő között intelligenciánk, és a tapasztalat dönhet. Emellett viszont egyet értek azzal, hogy mindennek alapja az, hogy hogyan nevelnek bennünket kiskorunktól kezdve. Sokmindent a szüleinktől lesünk el, utánozzuk őket, főleg akkor, ha felnézünk rájuk. Ha azt látjuk, hogy Ők gyanakvóak, ítélkeznek, akkor nagy esélyünk van arra, hogy mi is ilyen emberré váljunk. Mi is úgy viselkedünk másokkal, ahogy velünk viselkedtek, viselkednek. Bárcsak az emberek gondolkodnának, mielőtt cselekszenek. Bárcsak azt mondhatnánk, hogy a homo sapiens, vagyis az értelmes ember, illetve a homo sapiens sapiens, ami a mai ember szerény megnevezése, előre fejlödik ezen a téren...de sajnos, ez nem így van... :(
A citrom pedig...hát igen, savanyú. De ha a teába tesszük, vagy ráreszeljük a héjját a süti tetjére, akkor...hmmm :) fincsi :) Szóval sokat számít, milyen szemszögből vizsgáljuk meg a dolgokat... :)

A citrom mindig savanyú (a héja meg keserűs), csak más ízekkel/összetevőkkel keverve nem érezzük annak:))
De minden nézőpont kérdése, az biztos. Néha azért jó gondolkodás nélkül cselekedni, és a megérzéseinkre (ösztöneinkre) hallgatni:)

Mélázhatunk rajta, hogy keserű, vagy savanyú. Azért aki kóstolt már natúran citrompótlót (tablettát), amiben csak az íz a lényeg, az azt hiszem nem annyira a savanyúra gondol...

Azon is elmélkedhetünk, hogy létezik-e egészséges vagy egészségtelen formája. Mert ez azért elég szubjektív.

Nos az, hogy ha felszállsz a metróra és észreveszed, hogy a kocsi túloldalán lévő egyetlen szabad hely mellett egy hajléktalan ül, és már el sem indulsz, mert úgy gondolod, hogy abban a büdösben kizárt, hogy kibírod 10 percig, annak ellenére, hogy onnan nem érezni, az társítás, vagy előítélet? Játék csak a szavakkal...

Olvasva a kreativitásos postodat ennél kreatívabbnak gondoltalak egy vitában! :)

Persze amúgy egyetértek. A citrom savanyú. De az élet sem édes...

Szerintem ez nem egy vita...én leírom a véleményemet valamiről, mások pedig elmondhatják róla a sajátjukat, ha akarják. Épp az a szép benne, hogy az emberek különbözőek, mindenki kicsit v. nagyon másképp gondolkodik.
A hajléktalannal kapcsolatban... akkor sem ülök oda, ha nem büdös. Nem szeretem/bírom nézni mások nyomorát. Időnként itt alszik egy hajléktalan a házunk aljában, nem küldi el senki, és amikor -10 fok volt minden este, elkerültem a tekintetét, amikor levittem a kutyámat, és azon gondolkodtam hogy bírhatja? És az én gondjaim mekkorák emellett? Lehet,hogy ez gyengeség, de ez van:)
Az élet sem mindig édes, de nem is savanyú...Bár a savanyú is jó néha, én szeretem a citromot néha még magában is:)

Nincs igazság:)

Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelõtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
-Álmomban - mondta, -ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
-Lepke, -mesélte, -igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy õ Dsuang Dszi...
És felébredtem... És most nem tudom,
most nem tudom, -folytatta eltünõdve,-
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -
Én jót nevettem: -Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát!
Õ mosolygott: - az álombeli lepke
épp igy hitte a maga igazát! -
Õ mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke õt és mindhármunkat én.