Itt ülök, és azon gondolkodom, hogy mit írjak. Kiégtem volna három téma után? :)

 

Talán az az oka, hogy ahhoz, az ember alkosson valamit, mindegy, hogy apróságot, vagy nagy művet, mindig egy kicsit szélsőséges kedvünkben kell lenni. Vagy nagyon letargikus, vagy nagyon vidám és életszerető, de mindenképpen valami kitörni vágyó hangulatban.

 

Mert azzal, amit készítünk, a felszínre akarunk juttatni, ki akarunk fejezni valamit. Ki írással, ki rajzolással, ki festéssel, ki fotózással, ki makett készítéssel, satöbbi, és olyan is akad, aki annyira szerencsés, hogy abszolút kiélheti az alkotóképességét munkájában is!

 

Most itt ülök. Nem vagyok sem különösebben vidám, sem különösebben szomorú. Miről meséljek? Nincsenek tomboló lelki viharaim, talán elnyel a semmi, mint a Végtelen történetben Fantáziaországot. Egyébként gyerekkoromban tetszett nekem a film főhőse Atreyu, azért is néztem meg sokszor.

 

Itt egy kép róla, aki nem ismerné, a hős és fehér lova, Artax! Átküzdötték magukat a Reménytelenség mocsarán…:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azért valamit kitalálok, hogy elüssem az időt, mert ez eddig elég…hát szóval na. Bármiről írhatok, még a mindent elnyelő semmiről is. De azért ennél megpróbálok kreatívabb lenni:)

 

A kreatív egyének ugyanis nyitottabbak a világra, több külső hatást fogadnak be, és mindent több oldalról vizsgálnak meg. Ez azt jelenti, hogy az emberek nagy részének agya a számára szükségtelen ingereket automatikusan figyelmen kívül hagyja, meggátolja azok befogadását. A kreatív embereknél ez a funkció oldottabb, így több bejövő ingert fogadnak be. Persze ezt is, mint sok tulajdonságunkat, fejleszthetjük tudatosan is. De csak a képességeinkhez mérten, aki még sosem fogott ecsetet a kezébe, ne vegyen egyből hatalmas vásznat és olajfestéket!

 

A kreatív emberek agya tehát nyitottabb a külső hatásokra. Azt olvastam, ha a belső gátlások figyelmen kívül hagyása egy túlzott szintet ér el, akkor alakulhat ki az elmebetegség. Persze kémiai oka is van, vagy lehet.

 

A zsenit és az őrültet a mondás szerint csak egy hajszál választja el egymástól.

 

Vincent Van Gogh 1888-ban meghívta magához Paul Gauguin-t, hogy együtt fessenek. Két hónap múlva összevesztek, ennek a következtében vágott ki Van Gogh a füléből egy darabot.

 

József Attila skizofrén volt. Bár egyes írások szerint ez téves diagnózis, és más személyiségzavarban szenvedett.

 

Salvador Dalí az USA-ban közben kiadta „A képzelet függetlenségének és az ember saját őrültségéhez való jogának” röpiratban megalkotott nyilatkozatát. A képei….hát elképesztőek!

 

A találékony, bár kissé (vagy nagyon) őrült emberek színesebbek és érdekesebbek. Időnként el kell rugaszkodni a valóságtól, mert a végén hozzáragadunk a földhöz, az pedig baromi unalmas!

 

De vajon hol az a határ?