A szombatról kicsit bővebben, azaz Quimby karácsony. Úgy kezdődött…hogy ittunk egy forralt bort a Jókai téren (jó kezdet). Onnan egy rettentő nívós helyre áttértünk, nevét nem említeném, folytatni az alapozást. Iszogattunk négyesben, és mellettünk ült négy fiatal, két pár, kb. húszévesek. Az egyik párocska folyton vitatkozott, aztán a fiú eltűnt egy rövid időre (elég fárasztóak voltak). Aztán az ott maradt lány a következőt mondta a szembelevő srácnak „nem hiszi el, hogy nagyon szeretem… voltál már úgy, hogy valakit annyira szeretsz, hogy még magadnál is jobban? Mert én most így vagyok vele! Nagyon szeretem. Az meg, hogy mással lefeküdtem egyszer? Az , csak szex, de attól őt szeretem, ez csak szex, nem lehet megbocsátani?”

Fiatal lányok...rátok nézek…

Végül mindenki elszivárgott, egy fiú iszogatott ott magányosan a négyből. Egyszer csak odacsapódott hozzánk, bár már nem volt szomjas, de elég bátor volt, mert szemlátomást mindannyian vagy tíz évvel idősebbek voltunk. Kérdezte, ideülhet hozzánk? Ő a Corvin tetőre tart Zagar koncertre, de még korán van. Mondtuk, mi útban a Quimby-re. Hú, azt mondja, az nagyon jó, szívesebben jönne ő is oda. Jöhetne velünk? –persze, de már hetek óta elfogytak a jegyek. – mondom. Talán megpróbálhatod lefizetni a biztonsági őrt, nekünk 3000 volt, ehhez mérten próbálja, de nincs nagy esély, mert szigor van, és azok bunkók. Azt mondja nem baj, ő azért akkor is eljön. Maximum megy tovább, ha nem lesz jegy. Jó kör ez -15 fokban szakadó hóban:) Szóval Artúr, 22 éves joghallgató eljött velünk. A biztonság kedvéért még egy forralt bort bevágtunk a Jókai téren… aztán kis földalatti, leszálltunk, elsétáltunk a PeCsához. És még kb. 20 méterre voltunk a bejárattól, amikor odaszaladt egy lány: „sziasztok, a barátnőm nem tudott eljönni, van egy jegyem 2500-ért, nem kell?” Így jutott be Artúr a Quimby-re olcsóbbért, mint mi, aztán amíg velünk volt, ecsetelte, a nők érthetetlen gondolkodásával kapcsolatos problémáit és tapasztalatait:) Akarta, és sikerült. Ennyi. Próba szerencse, hogy egy közhelyet is elsüssek.

A Quimby, az szokás szerint nagyon jó volt. Sokan voltak, és én bementem előre. Társaim kint maradtak még inni valamit, aztán kaptam egy SMS-t: nem tudunk már oda menni. Mondom én meg oda nem tudok menni hátra. Ennyiben maradtunk úgyhogy egyedül voltam elöl. Addig, amíg le nem léptem, mivel a leghidegebb este volt, kb. -20 fok, és még az utolsó BKV járattal (földalatti) haza akartam lécelni. Ezért 11-kor könnyes búcsút mondtam és leléptem (már most hallom, ahogy a Nuszi mondja, milyen hülye puding vagyok). Leléptem, de mindent húsz centis hó borított, össze-vissza kóvályogtam, mint aki eltévedt a sivatagban, és kurvára nem találtam meg a kis földalattit. Mondom itt a vége mindennek, eljöttem a koncertről, és ugyanúgy lekések mindent, igazi lúzer. De végül kikóvályogtam a Dózsa György útra, és nagy szerencsémre láttam, hogy a 30-as busz még jár, így megvártam azt. És amíg várakoztam, odajött egy idős, piás, a hajléktalannál kicsit jobban szituált idős nő. Azt mondja, tudom-e, merre van a szálló, mert ő arra menne. Mondtam, hogy nem tudom, de itt már csak ez a busz jár. Úgyhogy felszállt velem, és beszélt amíg együtt utaztunk. Hogy van két gyereke, egy fiú és egy lány, és a lányának már gyereke is van. Kérdeztem, mért nem maradt a gyerekekkel, nem fogadják be? –De, de hát abból semmi jó nem sül ki, a gyerekek maguk akarnak lenni, úgyhogy eljött onnan. Mindennap négykor kel, és megy dolgozni, most éppen havat lapátolt napi 8 órában. Lefagyott a lába (-20), de nem panaszkodik, megszokta már. Van egy barátja másfél éve, most vele találkozott. „Mert az ember társas lény, nem? – mondja. – nem rossz ember, csak az a baj vele, hogy nagyon féltékeny.” Kicsit későn ér be a szállóra, de majd kinyitják neki az ajtót (ilyenkor már zárva van), mert tudják, hogy rendesen dolgozni jár. Holnap luxust enged meg magának, meséli, és 8-ig alszik, de aztán utána megint minden nap 4 órai kelés. „- Tudod – mondja kacarászva – oda szoktak jönni hozzám árusok, tudod, olyan cigány félék, hogy vegyek ágyneműt. Én meg mondom nekik: minek vegyek ágyneműt, ha még ágyam sincs? Na, én itt leszállok, minden jót és nagyon vigyázz magadra.”

Leszállt, én meg hazamentem, és lefeküdtem az ágyamba…  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.