Most, hogy fogyókúra versenyben vagyunk a kollégáimmal (ünnepek után kezdtük, egymás motiválására versenyben), újra voltam úszni, két hétvégén már. Most jöttem rá újra, hogy hiányzik a mozgás, mert az egész napos monitor előtt üléstől sokszor fáj a nyakam. Feltöltődtem…:)

A program 1 km úszás, utána két kör szauna, aztán jutalomként bementem a szoláriumba is egy kicsit, aztán a meleg vízben egy kis ücsörgés, lazítás. Közjáték a szoláriumnál:

Két nő beszélgetett, az egyik, akinél fizetni kell, a másik egy ismerőse. Miközben fizettem, sóhajtottam egy jó nagyot. Megszólalt az egyik nő (nem az árus):

Ő:  - Mért sóhajtott ilyen nagyot?

Én: - Nem tudom. Szeretek sóhajtozni.

Ő:   - Jó is az. Nyilván túl van valamin.

Én: - Hát végül is… úsztam, szaunáztam… és most a bónusz jön.

Ő:   - Így van. Erőfeszítés után a lazítás.

Nem nagy sztori, de azért jól esett, megjegyeztem.

Tényleg így van, túl vagyunk valamin, és megkönnyebbülten sóhajtunk egyet. És van, aki felfigyel erre. Vannak emberek, akik figyelik az ember gesztusait, még akkor is, ha idegenekről van szó. Apróságokra is odafigyelnek. Én sajnos nem vagyok ilyen, sokszor figyelmetlen vagyok, de irigylem az ilyen embereket, olvasnak a mimikából, testbeszédből. És nem esik nehezükre egy-két kedves szót szólni a többiekhez.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.