Vannak emberek, akik kifejezetten idegesítenek. Ezt is a kémia okozza? Olyanok vagyunk, mint egy mágnes, egyesekhez kifejezetten vonzódunk, mások meg taszítanak?

A kémia nagyon tréfás tud lenni (pont, mint Murphy), sokszor éppen ahhoz vonzódunk, akihez nem kéne, mert ésszel átgondolva nem is illik hozzánk, tudjuk, hogy nem jó ember, vagy nem lehet és kész. De ahhoz persze nem vonzódunk, akit a józan eszünkkel is nagyon kedvesnek és szimpatikusnak találunk, és egyébként is minden stimmel vele. És ez fordítva is működik: emberek kifejezetten zavarnak minket, akik alapvetően rendesek, és talán nem is értik, hogy miért vagyunk velük távolságtartóak és barátságtalanok. Mi sem értjük. Egyszerűen csak menekülünk, hogy ne kelljen beszélgetnünk velük, mindegy, hogy jó, vagy rosszindulatúak, kedvelnek minket, vagy nem. Hiába próbáljuk megerőltetni magunkat, hogy ne érezzünk ellenszenvet, mégis ott van. De sokszor a körülményekből adódóan folyton a környezetünkben vannak, és nem tudjuk kikerülni őket. Ezért erősen uralkodunk magunkon, hogy ne mondjunk, vagy tegyünk olyat, ami helytelen. Pedig szívünk szerint kieresztenénk a gondolatainkat…

Fura egy szerzet az ember. Aki magának dolgozik, az azt mondja, kár, hogy nincsenek munkatársai, mert unalmas, és hiányzik neki a társaság. Aki körbe van véve emberekkel, annak az a baja, hogy folyton mindig viselkedni kell, mindenkihez alkalmazkodni kell.

Néhány embertől már akkor rosszul vagyunk, ha egy méternél közelebb jönnek. Persze a „rosszullét” csak idézőjelben értendő. Vagy a hangjuknak olyan a rezgése, amit – valami tudatalatti dolog miatt – nem bírunk elviselni. Ha az ember ilyen férfival, vagy nővel beszél, aki rossz hatással van rá, akinek az energiáját negatívnak érzi, az biztos, hogy kétszer annyi erőt vesz el, mint a másokkal folytatott beszélgetések. Blokkolja a gondolkodásunkat.

Állítólag az ember jobban tűri maga körül azokat, akiknek a szüleihez hasonló „hibái” vannak. Mert amiben felnőtt, az már sokszor fel sem tűnik neki. Sokkal jobban a szemünkbe tűnnek azok a tulajdonságok, és hibák, amelyek a szüleinkétől, vagy a saját magunkétól tökéletesen eltérőek. A családunkat (ahonnan származunk), nem mi válogatjuk meg, az iskolai osztálytársainkat nem válogathatjuk meg, a munkatársainkat szintén nem (vagy csak a szerencsések)… Mindenféle stílusú és személyiségű emberek jönnek-mennek az életünkben, akikkel hosszú évekig együtt töltjük a napjainkat.

A párunkat, és a barátainkat viszont megválogathatjuk. Velük mindig jól érezhetjük magunkat, levetkőzhetjük a kötelező viselkedési normákat. Hasonló a hasonlónak örül, ahogy a mondás is tartja. Én ebben hiszek. Ellentétben a mágnessel, vagyis hogy az ellentétek vonzzák egymást.

Ha meg valakivel semmiképp nem találjuk a közös hangot, azzal - mindkét fél érdekében -jobb elkerülni a társalgást. Amennyire csak lehet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.