....................földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.

Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.

Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.

Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.

Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.

És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.

Hát igen. Elmentem. Aztán hazajöttem, a fiam állampolgárságát intézni, mivel nem kapta meg külföldön automatikusan az ottanit, mert ott egyikünk sem állampolgár. Csak évek múlva kapnánk meg mindannyian. Valamilyen állampolgárnak pedig lennie kell, rendezett papírokkal és útlevéllel, minél előbb. És röpke négy hónap alatt el is intéztem hát itthon, ami alatt sok-sok negatív megjegyzés, félreinformálás, undok hozzáállás, és egyéb ért. A hivatalokban ülő, középkorú vagy idős hölgyek igyekeztek mindenáron elküldeni máshová, csak nekik ne kelljen velem foglalkozni. Mert külföldön házasodtam és szültem, az ügyintézés így bonyolultabb, mint a másik napi ezer. És hát, ha valamit hibásan töltenek ki, vagy csinálnak meg, senki sem szeretné, ha végül az ő szignójával lenne továbbítva az a paksaméta. Inkább kitalált ürügyekkel bekérnek még ezerféle papírt, vagy átküldenek máshová, hogy majd ott megmondják, megcsinálják, persze aztán az ott ülő sem érzi magáénak ezt az ügyet, és ő is összehord mindent, csak ne neki kelljen ezt intéznie. De a lényeg a lényeg, hogy megvan. Amikor terhes voltam, az itthoni TB irodában egy nő azt kérdezte: - Akkor most külföldön a magyar TB terhére akar szülni?? - Igen, szeretnék. Már elnézést. Hogy fizettem 18 éves korom óta a TB-t, 13 évig, aztán volt kb. másfél év kimaradás, amíg külföldön voltam bejelentve, aztán utána újra fizettem azonnal itthon. Bocsánat, hogy merészelek egy gyereket szülni a magyar TB terhére. De talán kijön abból, amit eddig befizettem, meg abból a 2 700 000 Ft-ból, ami a magánnyugdíjpénztáramban volt, amikor állam bácsi csak úgy lenyúlta. Mert annyi volt. Felhasználhatják majd a roma társadalom segélyezésére, oktatására, felemelésére, ami most annyira fontos az országnak. Ők a rejtett erőforrás, mondta Viktorunk. Csak jelenleg még nem alkalmasak az integrálásra, de majd beleölnek egy csomó lóvét az adófizetők pénzéből, felhúzzák őket, és akkor majd hű, micsoda munkaerő lesznek. Igaz, Flórikám? Vállveregetés. És akkor megerősödött az elhatározás, hogy innen pedig el kell menni. Mert itt nem segítenek, hanem még a kis összespórolt pénzt is elveszik. Pedig lakáshitelt akartam felvenni, és maradni. De hogyan? Egymagam lány, adósodjak el, amikor mindenhol létszámleépítések vannak, nem lehet munkát találni? És úgy alapítsak családot, hogy 25 évre a fejemen van egy végeláthatatlan tartozás? Szóval ennyi, kiléptem a munkahelyről, és elmentem. Amúgy is világot látó, utazni szerető típus vagyok, gondoltam, itt az idő. Most vagy soha. Fogtam a megtakarításomat és tipli. Imádkoztam érte Jézushoz, és Korfun St. Spyridonhoz, aki Korfut megvédte a törököktől, hogy jól sikerüljön az utam. Igen ám, de akkor ki segített? Jézus, vagy Spyridion? Vagy mindkettő, vagy egyik sem, csakis én magamon? Lényeg, hogy segítettek. És most visszajöttem. Újra meg újra hazatér fiad... de nem végleg, hanem a gyerek állampolgársága miatt. És csalódtam. A segítőkészségben, a hozzáállásban, mindenben. Bár végül jelentkezhettem gyesre és családi pótlékra. Legalább ennyi jár. Igaz, hogy ezek összege kb. 20 éve nem emelkedett egy forintot sem. A családtámogatásról annyit, hogy akinek amúgy is sok pénze van, és ezt nem irigységből mondom, az bevállal több gyereket is, mert telik rá. És így a magas fizetéséből a több gyerekre baromi jó adókedvezmény jár, és több gyerekre családi pótlék. Kevesebb fizetésből élő ember nem szül annyi gyereket, jó esetben, mert gondolja, hogy nem tud nekik mindent megadni. És kevesebb az adókedvezménye is, és kevesebb családi pótlék jár kevesebb gyerekre. Ugye. Mert Máltán például úgy van, hogy a családi pótlékhoz az apa fizetését is kell igazolni, és minél magasabb a fizetés, annál kisebb a családi pótlék. Mert nincs rá szükség. Annak adnak, akinek szüksége van rá. Ez különbség.

Úgyhogy vissza is megyek. Én. Szomorúan magyar. A fiam már nem lesz szomorúan magyar. Ő boldog magyar lesz, pozitív jövőképpel, kevésbé depressziós arcok között felnőve. Nem azt kell a hírekben néznie minden nap, hogy megölték, halálra éheztették a kisbabát, mit loptak el a politikusok, akik 400 000 Ft-os hátizsákkal rohangálnak, meg hogy Bözsi nénit kirabolták 2000 Ft-ért.

Aztán majd újra-meg-újra hazatérünk. Talán egyszer végleg is. Talán. De lehet, hogy soha.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.