most ezt olvasom:)

Az első felismerés

A saját életed folyamán bekövetkezett "véletlenek" jelentőségének, illetve azok hatásának felismerése, valamint felismerése annak, hogy véletlenek nincsenek, minden valami okból történik velünk.

A második felismerés

Az első felismerés rávetítése az emberiségre, és felismerése annak, hogy ezáltal egy újfajta világszemlélet kezd kibontakozni.

A harmadik felismerés

Felismerése annak, hogy az egész mindenség egy egyetlen nagy energiarendszer, amitől mi, emberek valamikor régen leszakítottuk magunkat, így állandóan keresnünk kell ezen energia forrását.

A negyedik felismerés

Felismerése annak, hogy minden emberi konfliktus tulajdonképpen arra megy ki, hogy a másiktól energiát nyerjünk, vagyis a konfliktusok egyszerűen az energiáért folytatott küzdelem megnyilvánulásai.

Az ötödik felismerés

Annak a felismerése, hogy energiát nem csak úgy tudunk szerezni, hogy egymástól "lopunk" belőle, hanem fogadni is tudjuk azt, ha visszakapcsolódunk a harmadik felismerésben felismert egyetlen nagy energiarendszerre.

A hatodik felismerés

Ebben azt ismerjük fel, hogy ahhoz, hogy megtaláljuk igazi önmagunkat, ahhoz előbb meg kell ismernünk saját magunkat, és elszakadni, felhagyni régóta ismételgetett saját egyéni drámánkkal.

A hetedik felismerés

Ez a felismerés mozgásba lendíti az előzőben felismert valódi Én evolúcióját a helyes kérdésfeltevés, a tennivaló megérzése és a válaszadás folyamatában. Ebben a varázslatos folyamatban részesülni igazi boldogság.

A nyolcadik felismerés

Ebben a többi emberhez való viszony újszerűsége rejlik. Felismerhető általa, hogy miként lehet kihozni belőlük a legjobbat, ezáltal könnyen állandó folyamatosságban tudjuk tartani az előzőben felismert Én fejlődését.

A kilencedik felismerés

Ez arról szól, hogy hova jutunk ezen fejlődés által. Ez mutatja meg az előző felismerések távlatát, megrajzolja sorsunkat, megmondja, mi is az a spirituális tudatosság. Ezáltal egyre "könnyebbé", egyre inkább spirituális lényekké válunk. Ez nagyon fontos felismerés, általa megnyílik az út előttünk a felé, amit egyszerű szinten csak úgy nevezünk: Mennyország...

A tizedik felismerés

Előbb teljesen magunkévá kell tennünk az előző kilenc felismerést ahhoz, hogy a tizediket átélhessük. Ez mutatja meg, hogy merre tart az emberiség fejlődése, azonban ezt a felismerést már nem a tisztán fizikai síkon tapasztalhatjuk meg, hanem egy olyan "helyen", amit eddig úgy hívtunk, hogy Túlvilág, és azt hittük, hogy onnan nem lehet visszatérni...

A tizenegyedik felismerés

Itt végül is egy összefoglaló felismerést tapasztalhatunk meg. Megtapasztalhatjuk az imamezőink erejét, azaz, hogy mennyire képesek vagyunk megteremteni mindent, amit gondolunk. Ha valamely félemünk köti le az elménket, akkor az a félelmünk teremtődik meg általa, ezért a spirituális tudatosság útján járva egyre inkább arra kell koncentrálni, hogy e félelmeinket feldolgozzuk, elsősorban ne a külső világban, hanem a belsőben, magunkban keressük azokat a kiindulópontokat, amik miatt olyan hatások érnek minket, amilyenek. És ahogy fokozatosan egymás után feldolgozzuk a félelmeinket, gátlásainkat, ahogy egyre jobban elfogadjuk saját magunkat saját magunk előtt, egyre inkább nem a félelmeink, hanem pozitív gondolatok kezdik eltölteni lényünket, és ezáltal egyre jobb és szebb lehet a világ, hiszen egyre jobb és szebb dolgokat teremtünk meg az imamezőinkkel...

A hatodik felismerés 
TISZTÁZNI A MÚLTAT
  
  Minél többet merítünk ebből a forrásból, annál jobban érzékeljük azokat az időszakokat, amikor a kapcsolat - többnyire stresszhelyzetben - mégis megszakad. Ilyenkor megfigyelhetjük önmagunkat, megállapíthatjuk, milyen eszközökkel igyekszünk energiát lopni másoktól. Ha manipulációinkról tudomást szerzünk, az energiaforráshoz fűződő kapcsolatunk tartósabbá válik, így több alkalmunk nyílik felfedezni életfeladatunkat, spirituális küldetésünket - azt a lehetőséget, amely egyedül reánk vár, amellyel csak mi járulhatunk hozzá a világ fejlődéséhez. Ha egyszer megtaláltuk önmagunkban az isteni energia belső forrását, azonnal megismerjük azokat a pillanatokat, amikor a kapcsolat elvész. Ez általában olyankor fordul elő, ha stressz alatt állunk, vagy szorongás vesz erőt rajtunk, ha úgy érezzük, hogy életünk irányítása kicsúszik a kezünkből.
  
  Ilyen alkalmakkor, ilyen körülmények között fedezhetjük fel önmagunk működésében azt a jellegzetes stílust, ahogyan megpróbáljuk irányítani a többi embert - a "hatalmi drámák" valamelyikét, vagy egyszerre többet is. A különböző stílusok a passzivitástól az agresszivitásig terjedő skálán helyezkednek el. Ha például bűntudatot akarunk ébreszteni valakiben, és arra hivatkozunk, hogy nem törődik velünk eleget (ő pedig bedől ennek, és lelkiismeretét úgy igyekszik csitítani, hogy minden figyelmével felénk fordul), ezt a működési módot nevezzük "szegény én"-nek.
  
  Használhatunk kevésbé passzív eszközöket is a mások feletti hatalom megszerzéséhez: távolságtartással, titkolózással, homályos célozgatással - abban a reményben, hogy ezzel felkeltjük valaki kíváncsiságát, aki majd érdeklődni, kutatni, faggatni kezd, így meríthetünk energiát az illető ránk irányuló figyelméből. Ez a "zárkózott" hatalmi drámája.
  
  Ennél több agresszivitás van a hatalmi drámák harmadik fajtájában; az ilyen ember kötözködik, állandóan a hibát keresi másokban, zavarba hozza az embereket, és arra készteti őket, hogy mindig résen legyenek, különben éles megjegyzéseknek teszik ki magukat - ez a "vallató" módszere. Végül pedig a hatalmi drámák közül a legagresszívabb a "megfélemlítő", aki félelemben tartja környezetét, hogy mindenki rá figyeljen, és elszedhesse energiájukat.
  
  Ha el akarjuk kerülni, hogy a drámák csapdájába essünk, fel kell ismernünk saját módszereinkben a hatalmi drámát, nemritkán egyszerre többet is, és minden egyes alkalommal, ha ilyenhez folyamodunk, tetten kell érnünk önmagunkat. Hogy miért? Mert ha teljesen tudatosítjuk módszereinket, megszabadulunk a tudattalan beidegződésektől, s így egyre tovább maradhatunk kapcsolatban a belső energiaforrással, egyre tovább a bizalom és a szeretet állapotában, így leszünk nyitottak arra, hogy felismerjük igazi életcélunkat, spirituális küldetésünket.
  
  Ha hatalmi drámánkat már teljesen tudatosítottuk, és a belső energiaforrással tartós a kapcsolatunk, akkor már eléggé szabadok vagyunk ahhoz, hogy őszintén vegyük vizsgálat alá önmagunkat és életünket. Először meg kell állapítanunk, hogy gyermekkorunkban a családi kapcsolatok dinamikája miként erősítette hatalmi drámánkat: hogyan zajlott a hatalmi harc a családtagok között. Ezután gyerekkorunk vizsgálatában meghatározhatjuk a harcok hátterében rejlő spirituális célt.
  
  Kissé távolodjunk el gondolatban, és tegyük fel a kérdést: miért éppen ott voltam? Az élet mely területei iránt váltam érzékennyé? E kérdés teljes feltárásához szüleink életét is szemügyre kell vennünk. Kérdezzük meg önmagunktól: Mi az, amit apám képviselt? Mit ért el, miben volt erős? Mi az, amit szeretett volna elérni az életben, de sohasem sikerült?
  
  Ugyanígy meg kell vizsgálnunk anyánk életét is, vele kapcsolatban is fel kell tennünk ugyanazokat a kérdéseket. Miről szólt az élete? Mit akart elérni, függetlenül attól, hogy végül is sikerült-e?
  
  Ezekből az elemzésekből meghatározhatjuk azt a közeget, amelybe születtünk: megismerhetünk két nézőpontot, amelyeket eredeti szándékunk szerint még gyermekkorunkban akartunk magunkévá tenni. Spirituális szempontból két életszemlélet tárul elénk, amelyek bizonyos mértékig eltérnek egymástól, sőt talán éppen ellentétesek. Mi pedig pontosan azért születtünk ide, hogy feloldjuk a két szemlélet ellentéteit, és magasabb szinten szintetizáljuk őket.
  
  Ez az a spirituális folyamat, amelyben a nemzedékek továbbfejlesztik és igazabbá formálják az elődeiktől örökölt valóságot. Egész életünk arról szól, hogy egységbe hozzuk a gyerekkorunkban megismert igazságokat, és folyamatosan egyre magasabb szintre fejlesztjük, míg végül a magunk igazságának továbbadása válik küldetésünkké. Ha megértjük ezt az igazságot, belátjuk, hogy életünk minden élménye, az összes szinkronisztikus esemény mind-mind erre a küldetésre készített fel bennünket. Ez a mi saját módszerünk a világ felemelésére. 
 

„A hetedik felismerés

BEKAPCSOLÓDNI A FOLYAMATBA

A valódi én evolúciójának mozgásba hozása a helyes kérdésfeltevés, a tennivaló intuitív megérzése és a válaszadás folyamata révén részesülni ebben a varázslatos folyamatban, ez a boldogság igazi titka.

A kézirat kifejti a tudatos önfejlesztés szükségességét oly módon, hogy állandóan fel kell figyelnünk minden véletlenre, minden válaszra, amelyet a világ rendelkezésünkre bocsát. Az életben nem az a nehéz, hogy válaszokat kapjon az ember, hanem az, hogy helyesen ismerje fel, mi a kérdés. „Ha jó a kérdés, mindig megérkezik a válasz."

Még az egyáltalán nem „tudatosodott" emberek is képesek belebotlani a megfelelő válaszba, visszamenőleg helyesen értékelni a véletleneket. A Hetedik felismerés azonban akkor érvényesül, ha az ember már abban a pillanatban megérti a választ, amikor az felmerül (a szinkronicitás azonnali felismerése). Ez emeli „magasabb" szintre a mindennapi életet.

A kézirat a válasz megkapásának módjaként beszél az álmokról is. Azt mondja, hogy össze kell hasonlítani az álmunkat életünk történetével. „A rossz álmok hordozzák a legfontosabb üzeneteket."

Nem csak az álmok nyújtanak útmutatást az ember számára, hanem a gondolat és az intuíció is. A kézirat szerint, mindenkinek sokkal több ilyen sugallata van, mint hinné. Ahhoz, hogy felismerjük őket, megfigyelői álláspontra kell helyezkednünk. Ha eszünkbe ötlik egy gondolat, fel kell tenni a kérdést miért? A megfigyelői álláspont segít lemondani a vágyról, hogy mindent magunk irányítsunk.

A negatív gondolatokat, a félelem képeit meg kell semmisíteni abban a pillanatban, amikor felmerülnek. Azután a tudat által egy másik, kedvező és kellemes képet kell a helyére képzelni. Az ember nemsokára eljut oda, hogy az intuíció, csupa pozitív dolgokat sugall majd. Ha ez után mégis előfordul, hogy negatív kép keletkezik - mondja a kézirat - azt nagyon komolyan kell venni, és nem szabad követni. (Ha pl. megérzése révén teherautó roncsai
között látja magát és nem sokkal ezután teherautón, akarják elvinni valahova, akkor arra a kocsira nem szabad felszállni!)

Minden velünk kapcsolatos eseménynek jelentősége van és valami módon minden a kérdéseinkre vonatkozik. Ez különösen azokra a dolgokra igaz, amelyeket rossznak minősítünk.

A Hetedik Felismerés kijelenti, hogy minden eseményben, legyen az bármennyire negatív, meg kell találnunk a pozitívumot.”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.