Nyavalygok itt, hogy nincs kedvem írogatni… inkább leírok mindent. Gyorsan kerestem is hozzá egy idézetet:

Tűzd ki célodul, hogy mindennap csinálsz valamit, amihez nincs kedved. Aranyszabály ez, ha meg akarod tanulni, miként teljesítheted fájdalommentesen a kötelességed.

Mark Twain

Csak most nem tudom, hogy emiatt írok, vagy valójában megjött a kedvem, és megerősítésként idéztem fel ezt a pár sort? Végül is mindegy…

Kezdjük az elején. Hétvégén voltam apámnál a nővéremmel együtt. Vittünk nekik pár dolgot (liszt, cukor, mosópor, meg ilyen nehezebb, hasznos holmik), hogy ezeket egy darabig ne kelljen cipekedniük a boltból, mert mindketten betegek. Örültek neki, jól éreztük magunkat, vasárnap ebéd után jöttünk haza. Voltunk Hollókőn (ide is tettem egy képet, szóval, valójában nem varjú, hanem hollóJ), sétáltunk egyet, nagyon szép hely, tele múzeumokkal meg tájházakkal.

Nógrád megyében laknak egy 600 fős kis faluban, ami egy völgyben található, nagyon szép környék. Ahogy falun lenni szokás, a szomszédok, még meg sem álltunk az autóval az utcában, de már szaladtak ki megnézni, hogy kik vagyunk, és hogy nézünk ki. Szemközti házban egy mesemondó néni lakik (mindenféle díjakat is kapott), ő is egyből kitotyogott. Aztán megjelentek egyesével a szomszédok, és volt, akihez nekünk kellett átmenni egy pohár borra. Mindenki kíváncsi volt az idegenekre! Nyitottak és nagyon ízesen, palóc nyelvjárással beszélnek. Először azért nagyon oda kellett figyelni, hogy értsem, miről mesél például az idős néni! De nagyon jó hallgatni. Furcsálltam is, mikor mondta az egyikük, hogy amikor kórházban járt, nem mert megszólalni, mert szégyellte a tájszólását. Például nem azt mondják, asztallal, hanem asztalval; nem megütötte, hanem megütte; nem evett, hanem ett. És hát, sajnos legtöbb embernek ez a Győzike show-ból ismerős, Á betű helyett O és A keverékét használják, az Ági az AAgi, vagy inkább Ógi.

Mindig volt egy látásmódbeli különbség a városi, vagyis konkrétan budapesti, és a vidéki emberek között. Azt mondják, mi pestiek fennhordjuk az orrunkat, de szerintem ez nem igaz… Én például nagyon sokat voltam gyerekkoromban vidéken, és szeretek is ott lenni, sőt, laknék is vidéken, de nincs munka. Pedig jobban örülnék, ha lesz gyerekem, ha az erdőben meg a kukoricásban játszik majd, mintha az emeletes házak közötti játszótéren. Mégis mindig ezzel fogadnak, most is így volt: „gyertek be, így élünk mi itt vidéken, szegényesen, Pesten azért más a helyzet, stb., stb…” Szerintem a falusi emberekben magától kialakult egy kisebbrendűségi érzés (vagy rossz tapasztalatokat gyűjtöttek néhány bunkó miatt), mert azonnal elkezdenek szabadkozni mindenért, akkor is, ha egyáltalán nincs rá okuk.

Na, erről ennyit, mindenki nagyon barátságos azon a környéken, és tényleg gyönyörű dimbes-dombos vidék.

Nem akarok egybeolvasztani két témát, úgyhogy indítok egy új bejegyzést minnyá:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.