ötödikSally 2012.10.15. 20:17

...

Hát ez jó. Az utolsó 2 bejegyzésemet elfelejtettem élesíteni, így csak én láttam. Mert megváltozott ez a szerkesztőfelület, valahogy nem vettem észre. Na mindegy, most egyszerre lesz három.

Mégiscsak visszatérve a babavárásra, merthogy mást nem csinálok most, tehát nincs is nagyon más témám, már csak három hét van hátra. És utána minden megváltozik.

Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy 2011. márciusban voltam otthon látogatóban Magyarországon, azóta nem. És abban a formában, ahogy akkor, és korábban voltam otthon, már nem is leszek. Ugyanaz az ember már nem megy többet haza. Egy szingli, folyton jövős-menős, nagy baráti társaság kedvelő lány. A családom és a barátaim már nem ugyanazzal az emberrel találkoznak majd. Hanem egy férjes asszony, illetve egy anya, és egy új jövevény, egy kisbaba. Akiért a születésétől kezdve a halálomig felelősséggel tartozom majd. És ez nagyon súlyosan, vagyis ijesztően hangzik. De persze szép is, és remélem, jól csinálom majd. Nyilván mindenkinek megfordulnak a fejében ezek a gondolatok ilyenkor, és ez persze nem azt jelenti, hogy soha többet nem bulizhatok, vagy hogy nem lesznek barátaim, csak a dolgok fontossága átértékelődik, és saját magam helyett - mivel korábban nagyrészt a saját fizikai és szellemi szükségleteim kielégítésével kellett foglalkoznom - a gyerek kerül az első helyre. Talán ez a legerőteljesebb változás, az egó innentől háttérbe szorul. Ezért is nem akar sok ember gyereket vállalni, mert nem akarnak lemondani semmiről. Vagyis sokan mégis vállalnak úgy, hogy nem is mondanak le, és továbbra is saját maguk a legfontosabb, de ők meg inkább ne vállalnának... Nagyon leegyszerűsítve nekiadom a sült csirke legfinomabb falatját téma, amit eddig mindig én ettem meg, mivel az én szüleim meg meghagyták nekem. :)

És persze lemondok a korábbi testemről is. Bár minden igyekezetemmel azon voltam/vagyok, hogy a terhesség után is úgy nézzek ki, mint korábban, azért ez sohasem 100%-ban biztos. Terhességi csíkjaim ugyan nincsenek, és remélhetőleg már nem is lesznek. De a hasam talán már nem lesz olyan feszes, mint volt, és a szoptatás is ki tudja milyen hatással lesz a melleimre. De hát valamit valamiért. Elolvastam persze ezer blogot ezzel kapcsolatban, ahol jó és rossz tapasztalatokat is leírtak anyák. Sokan nem tudják elfogadni az "új" testüket. Amíg csak tudtam, eljártam úszni (amíg jó idő volt), és sétálni is minden nap. A mozgás a babának is jót tesz, az úszás különösen, még veszélyeztetett terheseknek is javasolják, bár én nem vagyok az. Emellett napi 2x krémezés, sok-sok folyadék, kevés édesség és sok gyümölcs és zöldség. Szerencsémre nem vagyok kívánós, bár így is felszedtem jó pár kilót, de nem érzem, amit mindenki mond, hogy hű, de ennék ezt, vagy azt most azonnal. Mindenesetre fontosnak tartom, hogy az ember törődjön ezekkel a dolgokkal, ne hanyagolja el magát, és maradjon nő az anyaság mellett is, még hozzá jó nő, ha lehet. És bár a genetika is befolyásoló tényező, azért a tudatos odafigyeléssel tehetünk a külsőnkért.

Most már hamarabb elfáradok, és a szülés után pedig a babát nem lehet kivinni. Várom már azt, amikor lehet vele sétálni, kimozdulni... Hazamenni látogatóba. Az ember teljesen kiesik a szociális hálójából (de szépen mondtam) ebben az időszakban. A férjem (ezt is furcsa még kimondani) folyton dolgozik, muszáj, én meg itthon ülök egyedül, és csak agyalok ezeken a dolgokon. Meg olvasok, meg tévézek, filmet nézek, főzök, takarítok, készülődöm, stb. De a kívül zajló, pezsgő életből egy időre kikerültem. Most csak a privát szférámban zajlik az élet. :)

Nagyjából összefoglalva ezek a gondolatok járnak a fejemben mostanában. Tudom, hogy ezerszer leírták már, mivel én is elolvastam mások gondolatait a témában. De azért leírom én is, ezeregyedikként.

Legközelebb úgy is talán már csak akkor jelentkezem, mikor anya leszek. Ki tudja. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://vetesivarju.blog.hu/api/trackback/id/tr654850509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása