Egy írás, nem az én tollamból. Egy fiú írta. Őszintén.

A történet egy fiúról szól… Hányatott, önsajnáltatott sorsa után ráébredt: talpra kell állnia… Különvált szüleitől, akik csak húzták volna le a mélybe. Albérletet keresett, és munkát talált. Sok emberrel megismerkedett, de az addigi barátain kívül nem engedett magához közel szinte senkit.

Aztán észrevette a lányt. Tetszett neki egyenes tartása, őszinte viselkedése, visszafogott jelleme, szépsége. Egyedi volt! Nehezen ismerte be magánk, hogy a lány tetszik neki. Inkább kerülte, mert félt a kapcsolatoktól és azt hitte a lány nem neki való, mert nem olyan, mint a többi. A lány megtette az első lépéseket, de a fiú félt és félve ment bele a kapcsolatba. Nem tudta eldönteni, hogy szüksége van-e egy társra, de belül érezte ő az igazi. Sokszor megbántotta a lányt és akkor azt hitte végre férfi. Végre valaki szalad utána. Nyeregben van.

Aztán történt egy tragédia a fiú életében. A lány és a barátai végig mellette álltak. Ekkor döbbent rá, hogy a társa, kell neki, ő az igazi. Ezt nehezen tudta kimutatni, talán azért, mert nem tudta, hogyan kell. Nem látta sehol.

Együtt éltek és a fiú azt hitte a lány mellette boldog. Viszont a lányt zavarták a fiú viselkedései, kirohanásai. A fiú ezt érezte, sőt talán tudta, hogy ez így nincs jól, nem így kéne viselkedni, de nem tudott uralkodni magán. Kérte a lányt, ha rosszul viselkedik, hagyja rá ne foglalkozzon vele,de a lányban gyűltek a feszültségek. Nem tudott mit tenni csak nyelte magába a problémákat, és ha jelzet is azt a fiú nem vette észre.

Mindezek ellenére terveztek, sőt a terveikért tettek is. A fiú talán soha nem mondta ki, hogy a lány adott értelmet az életének és hogy nagyon szerette őt. Előtte nem akart gyereket a világra nemzeni, de a lányban látta a jövendő anyát és ez gyökerében megváltoztatta a véleményét. Házat akartak nagy kerttel, három gyerekkel, kutyákkal. Ahol nyáron bográcsban gőzölög az étel, mikor megvendégelik a barátaikat. Ahol télen jó összebújni a házban a vacogó hó elöl. Ahol, ha a madár csiripel, az nekik szól.

De közben a fiú még mindig sűrűn megbántotta a lányt. A lány nem bírta tovább. Érezte valami összetört benne. Érezte, hogy ez a fiú nem kell neki. Nem bír így élni, neki nyugodt háttér kell. Kiadta a fiú útját. A fiú megijedt, nagyot veszíthet: az élete értelmét, leendő gyermekei anyját. Ígérgetett, fenyegetet, hisztizett. Nem vette észre, hogy ezzel csak ront a helyzetén. Hiába bizonygatta, hogy megváltozik és meg akar változni, a lány már nem hitt neki. A fiú hiába fordult olyan dolgokhoz, amiben régen nem hitt, hogy megváltozzon, hogy tegyen a lányért, mert neki a lány a legfontosabb, késő volt. Rájött, hogy ahhoz, hogy megértse, mennyire szeret valakit, ahhoz azt el kellett vesztenie. Elvesztette élete értelmét!

A történet egy fiúról szól… Hányatott, önsajnáltatott sorsa után ráébredt: talpra kell állnia…

Férfi, vagy nő, mind hasonló problémákkal küzdünk. Talán, aki elolvassa, annak segíthet valamiben ez a rövidke önvallomás. Beszéljük meg a dolgokat, még mielőtt késő lenne. Ne féljünk kimondani a jó dolgokat sem...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.