„Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést."

(…) Már 6. Máma töb bolond vizsgát csináltak velem hátha mégistudnak használni engemet. Ugyanaz a hej csak egy másik kis vizsgálo szoba. Az a kedves hölgy aki ide atta aszt is megmonta hogy minek nevezik és én megkérdesztem hogy kel leírni hogy jól tuggyam beleírni az elömeneti jeletésbe. TEMATIKUS APPERCEPCIÓS VIZSGÁLAT. Az első 2 szot nemértem, de asztat tudom hogy a vizsga mit jelent. At kel meni rajta mer különben rosz osztájzatot kap az ember. (…)

(…) Március 21 - Nagy muri volt máma a pék műbejbe. Joe Carp aszonta hé nézétek csak hol volt Charlienak az az operácijója micsinátak veled Charlie betetek egy kis észt. Már akartam mondani neki hogy okos leszek de akor eszembe jutot hogy Nemur prof aszonta ne. Akor Frank Reilly aszonta micsinátál Charlie fejedre rántottál egy ajtot. Etöl nevetem. Ők a barátajim és igazán szeretnek engem. (…)

(…) Még akartam egy kicsit versenyezni de Burt aszonta enyi elég egy napra. Hagyta hogy fogjam Algernont egy percig. Algernon egy kedves egér. Puha mint a vatta. Pislog és amikor kinyitva a szemit akor fekete és körülöte meg rozsaszinü.

Meg kérdesztem hogy szabad e megetetni mer bántot hogy meg vertem és kedves akartam leni és ősze barátkozni. Burt aszonta nem mer Algernon egy nagyon különleges egér akinek ojan operácijója volt mint nekem. Ő volt az első az őszes álatok kőzőt aki ijen soká okos maratt és azt is monta hogy Algernon ojan okos hogy megkell oldani neki egy problémát egy zárral ami mindig változik ahány szor bemegy eni tehát mindig tanulnia kel valami ujjat hogy hozó juson az eledeléhez. Etől szomoru letem mer ha nem tuggya megtanulni nem bir enni és éhes lesz.

Nem hiszem hogy hejes ha az embernek átkel menni egy vizsgán ahoz hogy ehesen. Hogy teccene az Burtnek ha mindig vizsgáznia kéne ahány szor csak enni akar. Aszt hiszem barátok leszünk Algernon meg én. (…)

(…) Április 4 - Miss Kinnian azt mondja hogy gyorsan tanulok. Elolvasta néhány előmeneteli jelentésemet és valahogy furcsán nézett rám. Azt mondja remek ember vagyok és majd én megmutatom nekik mindnyájuknak. Megkérdeztem tőle hogy miért. Azt mondta ne törődjek vele de ne bántson az ha rájövök hogy nem mindenki olyan rendes mint ahogy gondolom. Azt mondta habár olyan keveset adott magának az Isten mégis többet tett magáért mint sok más eszes emberért akik az eszüket soha nem is használták. Azt mondtam a barátaim mind okos emberek és jók is. Szeretnek engem és soha nem tettek semmi olyat ami nem rendes dolog. Akkor valami bele esett a szemébe és ki kellett szaladnia a női öltözőbe.

Mialatt ültem a tanteremben és vártam rá azon gondolkoztam hogy Miss Kinnian milyen kedves hölgy ép mint az anyám volt. Azt hiszem emlékszem rá hogy anyám mondta hogy legyek jó és mindig barátságos az emberekhez. Azt mondta de mindig vigyázz mert sokan nem értik meg és azt hihetik hogy rosszban töröd a fejed.

Erről jut eszembe amikor a mamának el kellett mennie és engem átvittek Mrs Leroyhoz aki a szomszéd házban lakott. Mama a korházba ment. Papa azt mondta hogy a mama nem beteg vagy ilyesféle csak elment a korházba és hoz nekem egy pólyás testvért. (Még mindig nem tudom hogy csinálják ezt.) Mondtam nekik hogy egy fiú testvérkét szeretnék akivel játszhatok és nem tudom mért hoztak mégis egy lányt de olyan szép volt mint egy baba. Csak folyton bőgött. Én sohase bántottam vagy ilyesmi. Bölcsőbe tették a szobájukba és egyszer hallottam hogy papa azt mondta ne aggódj Charlie nem fog kárt tenni benne. Olyan volt mint egy batyu csupa rózsaszín és néha ugy visított hogy nem tudtam aludni tőle. És amikor elaludtam felébresztett éjnek idején. Egyszer amikor ők a konyhán voltak és én az ágyban voltam a baba sírt. Fölkeltem hogy fölvegyem és tartsam hogy elhallgasson ahogy a mama szokta. De akkor a mama üvöltve bejött és elvette tőlem. És olyan erősen pofonütött hogy az ágyra estem. Aztán visítani kezdett. Hozzá ne nyulj semmi dolgod vele. Tönkreteszed. Ez egy kis pólyás. Ne nyulj hozzá semmi dolgod vele. Akkor még nem tudtam de azt hiszem most már tudom hogy azt gondolta kárt tehetek a babában mert buta vagyok ahhoz hogy tudjam mit teszek. Ez most rosszul esik nekem mert sohase bántottam volna a babát. (…)

(…) Április 13 - Még ma sem mentem be dolgozni a pékműhelybe. Mondtam Mrs. Flynnek, a háziasszonyomnak, hogy hívja fel Mr. Donnert, és mondja meg, hogy beteg vagyok. Mrs. Flynn újabban úgy néz rám, mintha félne tűlem.

Azt hiszem, jó dolog, hogy rájöttem, hogy mindenki kinevet. Sokat gondolkoztam ezen. Azért van ez, mert olyan ostoba vagyok, és nem is tudom, amikor valami ostobaságot csinálok. Az emberek úgy gondolják, hogy az nagyon mulatságos, ha egy ostoba alak nem tud valamit ugyanúgy megcsinálni, ahogy ők tudják.

De most már tudom, hogy mindennap egy kicsivel okosabb leszek. Tudom a központozást, és tudok helyesen írni. Szeretem kikeresni a nehéz szavakat a szótárból, és emlékszem is rájuk. És igyekszem nagyon gondosan írni az előmeneteli jelentéseket, de ez nehezen megy. Most rengeteget olvasok, és Miss Kinnian azt mondja, hogy nagyon gyorsan olvasok. És meg is értek egy csomó dolgot abból, amit olvasok, és megmarad a fejemben. Néha becsukom a szemem, és visszagondolok egy oldalra, és mindent úgy látok, mint egy képet. (…)

(…) Április 16 - Ma sokkal jobban érzem magam, de még most is dühös vagyok, mert az emberek folyton csak kinevettek és csúfot űztek belőlem. Ha majd intelligens leszek, ahogy Nemur prof. mondja, és a mostani 70-es I. H.-m több mint kétszeres lesz, akkor az emberek talán majd szeretni fognak, és a barátaim lesznek. (…)

(…) Most már tudom, honnan van bennem ez a szokatlan motiváció, hogy "okossá váljak", ami kezdetben annyira elképesztett mindenkit. Ennek a gondolatnak élt Rose Gordon, ez nem hagyta nyugodni, se éjjel, se nappal. Az ő félelme, az ő bűntudata, az ő szégyene, hogy Charlie idióta. Az ő álma, hogy lehetne valamit csinálni. Az örökös kínzó kérdés: ki a hibás, ő vagy Matt? Csak amikor Norma bebizonyította, hogy lehetnek normális gyerekei, és hogy én csak a sors gonosz szeszélye vagyok - csak akkor hagyott föl a kísérletezéssel, hogy engem átformáljanak. De én, úgy hiszem, szüntelenül azt kívántam, bár olyan okos lehetnék, amilyennek Rose akart - azért, hogy szeressen.

Egy furcsa dolog Guarinóval kapcsolatban. Haragudnom kellene rá azért, amit velem tett, és azért, mert becsapta Rose-t és Mattot, de valahogy nem tudok. Mindig kedves volt hozzám. Mindig volt egy vállveregetése, egy mosolya, egy bátorító szava, amivel olyan ritkán találkoztam.

Úgy bánt velem már akkor is, mint emberi lénnyel. Talán hálátlanságnak hangzik, de most többek között azért is neheztelek, mert úgy érzem, kísérleti nyúlnak tekintenek. Nemur állandóan arra utal, hogy ő alakított engem azzá, ami vagyok, meg hogy egyszer majd a magamfajtákból is igazi emberi lények válnak.

Hogyan értethetném meg vele, hogy nem ő teremtett?

Ugyanabba a hibába esik, mint a többiek, amikor egy gyengeelméjűre néznek, és nevetnek, mert nem értik, hogy emberi érzéseket támadnak meg. Nem akarja tudomásul venni, hogy már akkor is ember voltam, mielőtt idejöttem.

Lassan megtanultam, hogy uralkodjam a sértődöttségemen, hogy ne legyek olyan türelmetlen, hogy kivárjam a dolgokat. Azt hiszem, kezdek felnőtt lenni. Mindennap többet és többet tudok meg magamról, és a kezdetben csak fodrozódó emlékek most magasra törő hullámokban csapnak át rajtam. (…

(…) Csak azt szeretném, ha Nemur emberi lénynek tekintene. Az elnök kihirdette, hogy a Beekman Főiskola bejelentése következik, mi pedig helyet foglaltunk az emelvényen, egy hosszú asztal mögött - Burt és én, közöttünk Algernon a ketrecében. Mi voltunk az est főattrakciója, és amikor elhelyezkedtünk, az elnök megkezdte bevezetőjét. Szinte vártam, hogy mint a kikiáltó, így kezdi: Nagyérdemű Közönség! Lépjenek be, és tekintsék meg az attrakciót! Ilyet még nem látott a tudományos világ! Hogyan Lesz egy egérből és egy idiótából Lángész! Nem csalás, nem ámítás! Minden meg lesz mutatva, minden meg lesz magyarázva! Beismerem, hogy kötekedő hangulatban jöttem ide. (…)

(…) De ezután Burt felfedett valamit, amiről nem tudtam:

Intelligenciája csúcspontján Algernon teljesítménye egyenetlenné vált. Burt jelentése szerint bizonyos alkalmakkor egyáltalán nem volt hajlandó dolgozni - még akkor sem, ha láthatóan éhes volt -, máskor pedig megoldotta ugyan a problémát, de ahelyett, hogy megette volna a jutalomtáplálékot, nekirontott a ketrec falának.

Amikor a hallgatóságból valaki azt kérdezte Burttől, hogy vajon ennek a szeszélyes viselkedésnek a megnövelt intelligencia volna a közvetlen okozója, Burt kitérő választ adott: - Nekem személy szerint nincs elegendő bizonyítékom arra, hogy ezt a végkövetkeztetést vonjam le. Vannak más lehetőségek is. Lehetséges, hogy mind a kettőt, a megnövelt intelligenciát és a szeszélyes viselkedést egyaránt, az eredeti sebészi beavatkozás idézte elő, és az egyik nem folyománya a másiknak. Az is lehetséges, hogy ez a szeszélyes viselkedés Algernon kizárólagos sajátossága. A többi kísérleti egérnél ez a tünet nem jelentkezett, igaz viszont, hogy a többi egér közül egyik sem ért el ilyen magas szintű intelligenciát, és nem is tartotta meg olyan hosszú ideig, mint Algernon. (…)

(…) Egy tudományos demonstráció részeként jöttem ide, és számítottam rá, hogy kiállítanak, de mindnyájan folyton úgy beszéltek rólam, mintha valamiféle újonnan alkotott tárgy lennék, amit most mutatnak be a tudományos világnak. Ebben a teremben senki sem tekintett engem egyéniségnek - emberi lénynek. "Algernon és Charlie" és "Charlie és Algernon", ez az állandó párosítás rávilágított, hogy mindkettőnkre úgy gondolnak, mint kísérleti állatra, amely a laboratóriumon kívül nem is létezik. (…)

(…) Szeptember 17 - Kezdek feledékeny lenni. Elteszem a dolgokat az íróasztalomon, vagy a laborasztalok fiókjaiba, és amikor nem találom, kijövök a sodromból, és mindenkire ráförmedek. Az első jelek?

Két nappal ezelőtt meghalt Algernon. Reggel négy óra harminckor, amikor folyóparti bolyongásomból visszajöttem a laborba, ott találtam kinyúlva a ketrec sarkában. Mintha álmában futott volna.

A boncolás kimutatta, hogy jóslatom helyes volt. A normálishoz viszonyítva, Algernon agyveleje vesztett súlyából, és az agytekervények általános kisimulása, valamint az agy barázdáinak elmélyülése és kiszélesedése volt észlelhető.

Félelmetes elgondolni, hogy ugyanez, minden pillanatban, velem is megtörténhet. Az, hogy látom, hogy Algernonnal megtörtént, valóságossá teszi a dolgot. Most először érzem, hogy félek a jövőtől.

Algernon testét egy kis fémtokba tettem, és hazavittem magammal. Nem engedem, hogy a hamvasztóba dobják. Buta és szentimentális dolog, de az éjjel eltemettem a hátsó udvarban. Sírtam, miközben egy csokor vadvirágot tettem a sírra. (…)

(…) Október 3 - A lejtőn. Öngyilkossági gondolatok; mindennek véget vetni most, amikor még ura vagyok tetteimnek, és tudatában vagyok a körülöttem levő világnak. De akkor az ablaknál várakozó Charlie-ra gondolok. Az ő élete, nem az enyém, nem dobhatom el. Csak kölcsönvettem egy időre, és most visszakérik. (…)

(…) Nov 16 - Alice megin eljöt az ajtohoz de aszontam neki menny el nem akarlak látni. Ösirt énis sírtam de nem evgettem be mer nem akartam hogy nevesen rajtam. Montam neki hogy már nem szeretem többet és már okos se akarok leni többet. Ez nem igaz de. Még mindig szeretem öt és még míndíg szeretnék okos leni de eszt kelett mondani hogy elmennyen. Mrs Mooney monta nekem hogy Alice még hozott pénz az elátásomra és a Tagbérre. Eszt nem akarom. Alást kell szereznem.

Édes Istenem… ne enged hogy elfelejcsek olvasni és írni…(…)

(…) Nem tudom mér vagyok megin buta vagy hogy micsinátam roszul. Talánn azért van mer nem akartam elég erössen vagy mer vala ki meg vertt a szemivel. De talánha igyekszek és nagyon erössen gyakorolok talán egykicsit okosab leszek és majd minden szot fogok tunni. Emlékszek egykicsit mijen jo érzés volt avvala kék könyvel amit olvastam a szakattfedelüvel. És ha be csukom a szememet ara az embere gondolok aki elszakította a könyvet és ő ojan mind én csak másmijen és máshogy beszél de nem hiszem hogy én vagyok mer ojan mintha ablakbol látnám ötet.

Akárhogyis van ezér igyekszek fojton okos leni hogy megin érezhesem aszt az érzést. Jodolog mindenfélit tudni és okos leni és bár csak mindent tudhatnák az egész világon és bár csak most mingyár okos lehetnék megin. Ha tudnák leülnék és fojton olvasnák.

Akárhogyis fogadok rá én vagyok az elsü butaember a világon aki kitalát valami fontos dolgot a tudománynak. Valamit csinátam de nem emlékszek rá mit. Csak asziszem az őszes buta emberekér csinátam akik ojanok mind én a Warrenbe és az egész világon. (…)

(…) Istenvele miss Kinnian és dr Strauss és minden ki.

Ui. kérem mongyák meg Nemur porinak ne legyen ojan mogorva ha az emberek nevettnek rajta és akor töb barátai lesznek. Könyen lesznek barátai az embernek ha haggya hogy nevesenek rajta. Nekem egycsomo barátom lessz otan ahová megyek.

Ui. kérem ha véletlenül aramennek tegyenek virágot Algernon sírjára a hátsoudvarba. (…)

Daniel Keyes - Virágot Algernonnak

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.