Hejj.

Újra itt. MZ/X jelentkezik Máltáról. Leporolom a billentyűzetemet, és újra nekiállok írogatni. Mindig halogatom, de közben meg sajnálom abbahagyni is, két évig írtam ide. Igazából annyi minden mesélni valóm lenne, hogy nem volt lelkierőm nekiállni még. :-)

De nagy vonalakban: 

1. Kijöttem Máltára.

2. Felszolgálok. 2 helyen, az egyik egy indiai étterem, másik egy 5*-os szálloda (hivatalosan, de amúgy messze nem olyan...:). Mivel nincs semmi tapasztalatom eleinte eléggé be voltam parázva, pl. kinyitni a bort a vendég előtt. Vicces, hogy mennyi mindent csináltam már életemben, és egy bor kinyitása okoz problémát. Kétszer törtem bele a dugót :-D De már jó vagyok, tegnap egyedül voltam az indiai étteremben, én szolgáltam fel, én számláztam, stb. :) Hiába, mindenben jó vagyok, most derült ki, hogy a főzésben is őstehetség vagyok, életem első gulyáslevese olyan finom lett, hogy azóta is emlegetik. Otthon sz...tam a főzésre, de itt muszáj vagyok, ha hazai ízeket akarok enni, és ráadásul rájöttem, hogy élvezem is. Pedig itt minden más, a víz, a fűszerek, stb. De persze ez nem meglepetés, hiszen gyorsan tanulok, kreatív és szellemes vagyok, mint Tigris a Micimackóban, ezzel a dallal tudnám magamat legjobban jellemezni.:D Kivéve, hogy nincs tarka-barka-nyalka-farkam. :))

Sok magyar dolgozik itt, velük összejárunk enni-inni, bulizni, beszélgetni, meg jó néhánnyal együtt is dolgozom. A hely nagyon szép, a fizetés átlagos. Van jobb is, de itt viszont itt a tenger, és sok a napsütés :) Mindenki beszél angolul, úgyhogy nagyon jól bele lehet rázódni. Jelentkeztem pár állásra, hasonlóakra, mint az otthoni, remélem, sikerül valami hamarosan. De azért sokáig nem akarok itt maradni, csak pár hónapot még.

3. Már nem vagyok egyedül, nem sokra rá, hogy kijöttem, összejöttem egy indiai fiúval, és azóta is együtt vagyunk. Együtt tervezgetjük, hogy hová menjünk Málta után, Angliába, vagy Belgiumba, mindkét helyen laknak rokonai, akik segítenének a berendezkedésben.

Röviden és tömören, ennyi.

A máltai emberek, nekem kicsit csalódást okoztak. Az tény, hogy vendégszeretőek, akik vendéglátásban dolgoznak, kissé túlságosan is, összepuszilgatják a vendégeket, ooooo… my love, darling, welcome back… puszi, puszi…ölelés… Too much. De amúgy, nem sok minden érdekli őket, bulizás, ivás, szex (össze-vissza kavar mindenki mindenkivel) Nagyon kevesen tanulnak egyetemen, pedig itt ingyen van EU állampolgárok számára, és a lányok úgy néznek ki, mint a kurvák, és ez nem túlzás. Piros, vagy éppen leopárd mintás miniszoknyák, 10-12 cm magassarkú cipők, agyonsminkelt arcok már a 15 éveseknek is, és csillogós ékszerek. A nyelvük kb. 80%-ban arab, szóval elég szar a hangzása, azon ordibálnak. Egyszóval nem sok értelmes dologról lehet velük beszélgetni.:) Persze vannak kivételek, de nem sok:-D Egymással is azt csinálják, hogy a munkahelyen mindenki jópofizik a másikkal, túlságosan is, jajj, szívem, hogy vagy? A kedvenc pincérnőm… ha ha ha… aztán a hátuk mögött meg szidják egymást. :) Nekem is puszival köszöntek pár nap után, eléggé meglepődtem. Na mindegy, lehet, hogy csak túl kritikus vagyok, de nem csak én látom így. Én már csak úgy hívom a szigetet, a majmok bolygója:))) Az egyetlen normális partihely Pacevill, ami egy egész bulinegyed, tele diszkókkal (persze én pont rühellem a diszkó zenét:), na az kegyetlen, tele fiatalokkal, mata-hari részegen botorkálnak a tűsarkújukban, vagy éppen alszanak egy lépcsőn az utcán hajnalban, amikor meleg van. Durvább, mint a Sziget Fesztivál, mert ott legalább olyan emberek mászkálnak részegen, akiknek van egy kis sütnivalója. :)

Ja, és nagyon sokat káromkodnak. Ezzel szoktunk viccelődni, már mi is így beszélünk. „Haq” azt jelenti fuck, Allah az Isten. Haq Allah, Haq Al Madonna, ez minden második szavuk, képesek akár szavanként is mellé tenni.

- Go to Security, and talk to the man there.

- Who?

- Joseph, the body ha Allah builder.

Ez a kedvencünk. Még egy szót is képesek kettéválasztani, és közérakni.:)

Most ennyire futotta, de majd még mesélek. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://vetesivarju.blog.hu/api/trackback/id/tr343500156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KisMészi 2011.12.30. 22:45:31

Helló!
Kérdezhetném, hogy "how u doin'" ...
Nagyon jól írsz, mint mindig, így örömmel olvastam az elsőt a hosszú szünet után.
Remélem tényleg jól érzed magad, örülök, hogy nem vagy egyedül :)
Megnéztem az időjárást, királynak tűnik :)
Őszintén kívánok sok boldog napot, kellemes élményt, és egy olyan új évet, amire érdemes lesz később emlékezni! :)
süti beállítások módosítása