Ma jöttem haza a munkából, és néztem az embereket a metrón. Sanyarú fejjel üldögéltek, világfájdalommal az arcukon. Ezt utálom. Szemben velem egy fiatal lány, egy fekete pólóban, amin egy idióta rajzolt majom volt, és az volt ráírva: punky-monkey. Rettenetes volt. Aztán elkezdtem gondolkodni rajta, hogy miket utálok. Hát, van egy pár dolog.

Először is a kaja. Utálom a keményre főzött tojássárgáját, meg a májat. Olyan porhanyós az anyaguk. Aztán utálom az erőset. El nem tudom képzelni, mit élveznek mások abban, hogy valami szétmarja a szájukat.

Utálom, hogy az emberek folyton mások dolgával, és magánéletével foglalkoznak, és erről szívesen beszélgetnek. Engem aztán nem érdekel, hogy ki kivel mit csinál, hogy valaki homokos-e vagy nem, és a többi… Ha valaki magától elmeséli, meghallgatom, de nem nagyon szoktam rákérdezni ilyenekre. Mért nem olvasnak inkább könyvet, vagy nézik meg a Híradót.

Utálom a féltékenységet, szerintem az beteges dolog. Én sosem voltam féltékeny senkire. Mert úgy gondolom, hogy ha valakinek más kell, mert nem tetszem neki, vagy kiszeretett belőlem, akkor nyugodtan elmehet. A szeretetet nem lehet kierőszakolni. Persze, olyankor szomorú az ember, de ahogy Pierrot is megénekelte, minden elmúlik az idővel.

Utálom, ha a lányok visítoznak.

Utálom a horkolást, egyszerűen megőrülök tőle!

Utálom, ha egy fiúval először találkozom, és engem kérdez meg, hogy szerintem hová üljünk be meginni valamit.

Utálom az ostoba embereket, pedig tudom, hogy nem tehetnek róla, hogy buták. Az ostoba és rosszindulatú, vagy agresszív embereket meg aztán végképp.

Utálom, ha kóbor állatokat látok az utcán. Van nálunk egy fekete-fehér cica a ház előtt, és mindig annyira sajnálom, ha látom. Vittem is neki konzervet a kutyáméból. Utálom, ha emberek meggondolatlanul beszereznek állatokat aztán rosszul bánnak velük, vagy szélnek eresztik őket.

Utálom, hogy szegénység és éhezés van a világban. Ez egy kissé erőltetetten hangzik, de tényleg szoktam rajta gondolkodni. A világot irányító nagyhatalmak szemet hunynak afelett, hogy a XXI. században még vannak gyerekek, egészen picik, akik éhen, vagy szomjan halnak. Hogy fordulhat ez elő? Már az sem természetes, hogy valaki nem tud írni és olvasni. De hogy nincs áram, nincs fűtés, nincs élelem, nincs innivaló, kicsi gyerekeknek? Ez rémes. Illetve, a rémes az, hogy semmit nem tesznek ellene, csak látszat jótékonykodással elterelik az emberek figyelmét.

Utálom, hogy az emberek kiirtják az erdőket, nem foglalkoznak a globális felmelegedéssel, és elpusztítják az élővilágot.

Utálom, hogy ennyi mindent utálok!:)

De azért sok mindent szeretek is. Majd következőre leírom azt. De ma utálom napom van és kész!

:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.