Nemrégen írtam, hogy imádkozni szoktam. Igen. Most már hiszek benne. Abban, hogy aki kér, az kap. Az Erőben, Univerzumban, Titokban, Istenben, globális energiában, ki hogy hívja. Múltkor azt kértem, hogy sokat utazhassak. Persze, ez nagyon gyermeteg kérésnek tűnik, olyasminek, mint a „pilóta akarok lenni… én meg tűzoltó”. De miért ne? Aki ezt szeretné, tegye ezt, Istennek nem probléma egy ilyen kérés teljesítése. Nem kérhetem azt, amire nem vágyom, csak azt, amire igen, és most őszinte szívvel annyit tudok kívánni, hogy utazhassak, élhessek más országban, és hogy találjam meg az igazi valahol. Valahogy így:

Kedves Istenem,

Újra levelet írok. Már így is nagyon sokat köszönhetek Neked. Ha összehasonlítom a mostani önmagamat azzal az emberrel, aki régen voltam, aki két évvel ezelőtt elkezdte írni ezt a blogot, a különbség mérföldkövekkel mérhető. Sokkal erősebb lettem, minden megváltozott.

És sokat gondolkodom rajta, mi hiányzik az életemből, ami a kiteljesedésben segítene. Sokat, nagyon sokat, és aztán rájöttem ma este a fürdőkádban ülve. Az utazás, és a szerelem. A törődés, emberekkel, állatokkal, növényekkel. De hogy ezek elérésében mi tud segíteni?

A szerencse az. Bármit elértem, bármit megtettem, azért mindig megküzdöttem, dolgoztam érte. Nem mondom, hogy erőlködtem, de nem volt könnyű. A szerencse nem nagyon állt mellettem, sőt, az egyébként jól folyó eseményekbe a balszerencse rakott gáncsokat, hogy megnehezítse az utat. Az én családom nem igazán szerencsés… nem sokat hallottam felkiáltani senkit sem a közeli, sem a távoli rokonságban, hogy ’A mindenit, mekkora szerencsém volt!”. Ez a típusú szerencse-hiány generációról generációra lecsapódik.

Szerencsére van szükségem. Váratlanul nyerni, jókor lenni jó helyen, véletlen találkozások a megfelelő emberrel, nyerni a tombolán, a szerencsejátékban, az élethelyzetekben, hihetetlen apróságokkal találkozni, amik erőt adnak, emberekkel, akik valamilyen pozitív üzenetet hordoznak és szerepük lesz az életemben. Nyerni a lottón! Jó szerencsét!

Kérlek, állítsd mellém a szerencsét.

Köszönöm, hogy megint, sokadszorra is meghallgattál, és köszönöm, hogy a kifogyhatatlan zsákból az én kívánságomra is jut.

Kiki, aki már hisz.

Istennek írhatom a becenevemet, ugye? Ismeri úgy is, és én szeretem, hogy így szólítanak az emberek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.