"...embert még nem láttam soha. Akit láttam vagy férfi volt, vagy nő volt...Ha egyedül ülök a szobában, akár férfi is lehetek, de mihelyt bejött egy nő a szobába, abban a pillanatban férfi lettem, és annál inkább vagyok férfi, minél inkább nő az, aki bejött a szobába" (Karinthy Frigyes: Capillaria)

Pénteken a Guitar Hero-val játszottunk, és iszonyat jó volt. A játékban csak rock zenék vannak. Megfordult közben a fejemben, miközben éppen valami metál számot próbáltam végigjátszani (és a végére nagyjából bele is jöttem), hogy vajon ezt hány lány élvezné? Metált bírjuk? Vannak pillanatok, amikor komolyan megkételyezem a nőiességemet.

Rock zenét hallgattunk egész este, jó hangosra feltekerve a hangerőt. Mielőtt elindultam, kifestettem pirosra a körmömet, de egy óvatlan mozdulatban megbillentettem a körömlakkot, lerepült, és kifröccsent belőle egy jókora adag a parkettára, amit utána csak lemosóval tudtam felszedni. Cifra káromkodások közepette. Néhány napja pedig a reggeli álmosságban belekaptam a szempillaspirállal a szemembe, ami rohadtul fájt, és tíz percig ömlött belőle a könny. Cifra káromkodás.

Fontos a nőiesség, lehet, hogy még fontosabb a férfiak számára, hogy a nők nőiesek legyenek, mint maguknak a nőknek. Egyrészt, mert egy csinosan öltözött nő vonzó, másrészt, mert egy férfi szereti férfinak érezni magát a kapcsolatában, és ezt csak egy gyengébb nő mellett teheti meg. De minden helyzetben eszünkbe kell, hogy jusson ez, és nőiesnek kell lenni? Jobb, ha eljátsszuk a gyengeséget, hogy megfeleljünk a férfi elvárásoknak? Hiszen ettől felébred a másik nemben a gondoskodás és gyámolítás érzése. Titokzatosság. Ez az egyik szó, amit gyakran használnak a nők jellemzésére. Titokzatos, furmányos, tele női praktikákkal, miközben ártatlanul hatalmasakat pislog… a csábítás eszközei. Ezek tanult viselkedésformák, amiket tudatosan használnak az emberek.

Mi a helyesebb? Mindig megfelelni a női szerepnek, vagy ha elfelejtjük a konvenciókat, és egyszerűen jól érezzük magunkat? Ha víz közelben vagyok, ugrálok a vízbe, sört iszom a barátaimmal, smink nélkül is hajlandó vagyok utcára lépni, és attól a szótól, hogy „csajbuli” égnek áll a hajam. Nem bírom a mostanában divatos csillogós bizsukat, és a rózsaszínt is csak szűk határokon belül. Persze azért hordok magas sarkú cipőt (de semmiképp sem minden nap), szeretem a szép fehérneműket, a parfümöket, minden ilyesmit, de az erőltetett, kötelező női hülyeségeket nem.

De mégis mitől igazán nő egy nő? Műkörömtől, műmelltől, műszempillától és műviselkedéstől biztosan nem. Kisugárzástól és a nőkből áradó, gondoskodó szeretettől már inkább (ami később az anyasághoz is kell). És a saját szerepének az elfogadásától. De a mai világban ez már elég nehézkes, tartani kell a tempót. Meg kell állni a lábunkon, és mellette mégis nőnek maradni. Nem könnyű.

És egy Bikini a végére,  nem azért, mert ide illik, hanem mert eddig nem volt, és aki ismer, az tudja, hogy ez szégyen és gyalázat! :) Szerintem ez a legszebb számuk, és ez régi felvétel, Gallai Péter (billentyű és ebben ének is) már nincs a Bikiniben, Daczi Zsolt (szólógitár) pedig sajnos meghalt.  

Ma érdekes napom volt. Nem is az érdekes a legkifejezőbb szó. Szokatlan, azt hiszem helyesebb. Ma van a születésnapom. Kivettem egy nap szabadságot, de nem emiatt, hanem, mert az egyik barátom nagymamája meghalt, és ma volt a temetése.

Reggel felkeltem, és elmentem uszodába Gergővel. "Sit mens sana in corpore sano" - Ép testben ép legyen a lélek! Már többször hívott, de mindig hétvégén reggel megy, én pedig hétvégén szeretek sokáig aludni (lustálkodni, igazság szerint). Pedig - valamilyen oknál fogva - az úszás az egyetlen sport, amit kedvelek, de mégis régen nem voltam. Szóval elmentünk a Dagályba, úsztunk, aztán egy kis szaunás méregtelenítés, és a jutalom: melegvizes dagonyázás. Sűrűbben kéne mennem, nagyon jól esett. Uszoda után betértünk a henteshez, és a leégetett zsírt pótoltuk kenyérrel, sült kolbásszal! Nincs jobb, mint a friss kenyér és többi kalóriabomba a hentesnél!

Kettőkor elmentünk a temetésre. Furcsa, nem? Amikor az egyik ember a születését "ünnepli", egy másiktól végső búcsút veszünk. Az ilyen pillanatokra mondják talán azt, az élet fintora. Lehet, hogy még az időjárás is megérezte, mert sütött a nap, és közben esett az eső. A temetés feldolgozhatatlan, és nagyon szomorú. Mindenki nehezen viseli, még az is, akinek nem közvetlen rokona hunyt el. De van egy olyan vonása is, hogy összehozza a barátokat, családokat. Ellentmondásos érzés. A legtöbb családban temetéseken és esküvőkön találkozik a rokonság. Ott voltak a barátaim, és utána összejöttünk még inni egyet, vagyis inkább beszélgetni egy órát. Mert ott vagyunk egymásnak, ha történik bármi jó, vagy rossz. És ez fontos. Ilyenkor különösen.

Végül este...beszélgettem. Azt mondták tüskés vagyok, és ezzel elriasztom magamtól az embereket, akik fontosak nekem, vagy akiknek én fontos vagyok. És tényleg. De teszek érte, hogy változtassak ezen. Mert a köveket ki kell kotorni! Ez is fontos. Lefaragom a tüskéket. Aztán kirakom belőlük, hogy láv&písz&szánsájn. Egyszer, talán.

A legfurcsább az egészben, hogy most jól érzem magam. Pedig féltem ettől a naptól. De hát sokszor van ez így, utólag minden egészen más.

Szeretjük-e a változásokat? Én kissé nehezen viselem, és sokszor aggodalommal tölt el. Például sok kis régi kacatom van, és mindegyiknek megvan a helye. És jobban kedvelem a régies stílusú bútorokat, mint a túl moderneket.  Pedig minden változik, minden elmúlik. És vagy megszokjuk a változás szükségszerűségét, vagy állandó bizonytalanságra leszünk kárhoztatva saját magunk által kialakított dogmák miatt.

Az állandóság biztonságot ad, a biztonság pedig nyugalmat. Maslow a biztonságot második helyre rakta a szükségletek piramisában, közvetlenül a fizikai szükségletek után. Ha van egy ruhánk, vagy egy cipőnk, amit nagyon szeretünk, ami igazán illik hozzánk, akkor nem akarjuk kidobni, akkor sem, ha már elkopott. A törött bögrénkből iszunk, ahelyett, hogy a sok-sok másikból elővennénk egyet, és azt használnánk helyette. Régi, ütött-kopott, de én szeretem… szoktuk mondani. Esetleg megpróbálunk beszerezni egy ugyanolyat, vagy hasonlót, mielőtt megválnánk a régitől.

Olyan könnyű beleesni a megszokás csapdájába! Ellustulunk, mert az ismert dolgok kényelmesek, nem igényelnek sem szellemi, sem fizikai megerőltetést. Tevékenységek rutinná válnak, tárgyak és emberek az életünkhöz nőnek, és a többi.

A változás stresszt okoz, ezért az új élethelyzetekben szorongást érzünk. A pszichológiai tesztek kihangsúlyozzák, melyek azok az események, amik nagy stresszel járnak (például haláleset, költözés, válás, új munkahely). De jellemzően inkább kisebb változások történnek. Ezeket ugyanúgy meg kell emésztenünk.

Fontos a stabilitás, de az új dolgok be-, és elfogadása nélkül visszájára fordulhat. Törekedni kell, hogy a belső nyugalom megőrzése érdekében legyenek biztos pontok életünkben, de bezárkózni nem szabad. Hogy kinek milyen arányban uralja a mindennapjait ez a kettősség, az az adott személyiségtől, vagy élethelyzettől függ. Az emberek között vannak konzervatívok, akik a megszokotthoz ragaszkodnak, és újítók, akiket folyamatosan a fejlődés, a növekedés, az új megismerése hajt.

Jellemző, hogy a nők szakítás után elmennek a fodrászhoz, és megváltoztatják a frizurájukat. Új külső, új élet! És az milyen jó érzés, pedig csak egy apróság! Lezárni a régit (ha azt kell), és nyitottnak lenni az újra. Mindent elolvasni, meghallgatni, sokféle emberrel beszélgetni. Látni, nem csak nézni!

A fejlődéshez mindenképpen nyitottnak kell lenni a világra, az új élményekre, új hatásokra. És ha nem megy egyedül, ha megijedünk, bizonytalankodunk, akkor nem szégyen segítséget kérni. 

"Meggyógyulni annyi, mint elfogadni a múltat, nyitottnak lenni a jövőre, és megkockáztatni a jelen pillanatot."

A LEN

Virágjában állt a len, kibontotta halványkék szirmait, amelyek olyan selymesek voltak, mint a légy szárnya, s még annál is finomabbak. A napsugarak meleg ujjai végigsimogatták a lent, a felhők esőt permeteztek rá, s ez éppolyan jót tett neki, mint a kisgyereknek a fürdés, és utána az édesanyja csókja - megszépül tőle a gyermek. A len is megszépült.

- Az emberek mind azt mondják, szép vagyok, ahogy itt állok! - nyújtózkodott jólesőn a len. - Karcsú és magas a száram, egyszer még gyönyörű darab vásznat szőnek belőlem. Milyen boldog is vagyok! Nincs nálam boldogabb a kerek világon! Jól megy dolgom, s viszem is valamire! Hogy éltet a napfény, hogy üdít az eső! Végtelenül boldog vagyok, a legeslegboldogabb ezen a világon!

- Jó, jó! - intették le a sövénykarók. - Csakhogy te nem ismered ám a világot! Mi jól ismerjük, elhiheted, eleget éltünk, látod, csupa bütyök a testünk a vénségtől. Azt mondjuk hát neked:

Haj-haj, hajladozz,
csak virulj, csak ringadozz -
vége lesz a dalnak!

- Dehogyis lesz vége! - kiáltotta a len. - Holnap újra kisüt a nap, esőzuhany fürdet, s minden tagomban érzem a növekvést, a virágzás gyönyörűségét! Én vagyok a legboldogabb istenteremtménye!

Hanem egy napon emberek léptek mellé, üstökön ragadták, és kiszakították a gyökerét a földből, ami nagyon fájt neki. Aztán vízbe tették - majd megfulladt, tűz fölé akasztották - majd elégett: rettenetes szenvedés volt.

- Nem mehet mindig jól a sorom! - vigasztalta magát bölcsen a len. - Aki nem próbál egyet-mást, nem lesz soha okosabb.

Pedig még csak most következett a legrosszabb. Áztatás és szárítás után összetörték, és megtilolták a lent - ő persze nem tudta, hogy így nevezik ezt a kínzatást. Aztán a rokkára került - srrr! Úgy fájt minden rostja, hogy csak nagy nehezen tudta összeszedni a gondolatait.

"Voltam boldog is, végtelenül boldog! - mondta magában a tenger szenvedése közt. - Örüljünk a jónak, amiben részünk volt, azt senki sem veheti már el tőlünk. Örüljünk, örüljünk - jaj!" - Még a szövőszéken is ezt mondogatta. Aztán véget ért a sok megpróbáltatás, újjászületett a len: szép fehér vászon lett belőle. Egy darabba szőtték minden ízét, valamennyi rostját.

- Ez aztán csodálatos! - álmélkodott el magán a len. - Sohase hittem volna. Mégiscsak boldog teremtés vagyok én! No, a sövénykarók se igen tudták, mire mondják:

Haj-haj, hajladozz,
csak virulj, csak ringadozz -
vége lesz a dalnak!

Dehogyis lesz vége! Most kezdődik csak igazán. De boldog is vagyok! Megszenvedtem érte, az igaz, de vittem is valamire! Ki lehet nálam boldogabb? Erős vagyok, mégis finom, fehér, mint a hó, és milyen nagy! Nemesebb dolog ez mégis, mint növénynek lenni, még ha virágzunk is! Mert nem ápol senki, vizet is csak akkor kapunk, ha megszánnak a felhők! Bezzeg most gondomat viselik! Minden áldott nap megforgatnak, öntözőkannából locsolgatnak, még beszédet is mondott rólam a tiszteletes asszony, dicsért, hogy az egész faluban én vagyok a legszebb darab vászon. Boldogabb már nem is lehetnék!

Aztán bevitték a vásznat a házba, s az ollóval nekiálltak. Jaj, hogy vágták, hasogatták, hogy szurkálták a tűvel! Bizony nem bántak vele kíméletesen, kijutott neki megint a szenvedésből. Végül egy tucat fehérneműt varrtak belőle; éppen tizenkét darabra futotta a vászonból.

- Most aztán igazán vittem valamire! Úgy látszik, ez volt a végső rendeltetésem. Végre hasznára lehetek a világnak, s ez nemcsak kötelességem, de igaz gyönyörűségem is! Tizenkét felé osztottam magam, de egy test, egy lélek vagyunk mind a tizenketten. Milyen boldogság ez!

Eltelt néhány esztendő, s mivel minden halandó, a tucat fehérnemű is a végét járta.

- Semmi sem tarthat örökké! - mentegetőzött a tucat minden egyes darabja. - Szívesen szolgáltunk volná tovább, de lehetetlen!

Végül rongyokra hasogatták őket, s azt hitték, hogy most aztán vége a világnak. Maguk sem tudták, mi történik velük: széttépdesték, beáztatták és megfőzték őket. De az isten megint fölvitte a dolgukat: szép sima, fehér papiros lett belőlük.

- Ez aztán a meglepetés! - kiáltott fel boldogan a papiros. - Finomabb vagyok, mint valaha, s mostantól fogva írnak majd a hátamra. Mi minden szépet írnak rám! Ez még csak a szerencse!

Jól sejtette: a legszebb meséket, történeteket írták a hátára, s aki elolvasta, jobb és okosabb lett tőle. A papiros hát nemes szolgálatot tett az emberiségnek.

- Ezt álmodni se mertem volna szerény kis kék virágú mezei növény koromban! - lelkesedett a papiros. - Eszemben sem fordult meg, hogy én valaha is örömöt meg tudást vihetek az emberek közé! S mégis így lett. Isten a tanúm, hogy nem tülekedtem, nem tettem többet, mint ami gyönge erőmtől telt, hogy megélhessek. És most a legnemesebb örömben és megbecsülésben van részem! Valahányszor úgy gondolom, hogy csakugyan vége lesz a dalnak, mindig nagyszerűbb életre születek újjá. Azt hiszem, most majd utazni küldenek messze tájakra, hogy minden ember olvashassa, amit a hátamra írtak. Igen, biztosan így lesz. Valamikor kék szirmú kis virágokat dajkálgattam, most pedig szép gondolatokat - azok a virágaim. Én vagyok a legboldogabb az egész földkerekségen!

De a papirost nem világjárni küldték, hanem a nyomdába, s ott kinyomtatták nem egy, hanem sok száz könyvbe, mert így jóval több embernek szerzett hasznot és élvezetet, mintha csak néhány papírlap alakjában járja be a világot. Különben is egykettőre elrongyolódott volna.

- Így a legokosabb! - mondta a papiros. - Hogy is nem jutott ez eszembe! Itthon maradni is jó, békén üldögélni - úgy tisztelnek majd, mint egy mesemondó nagyapót. Mert mégiscsak én vagyok az, akire írtak, az én hátamra folytak a tollból a gyönyörű szavak! Maradok hát, a könyvek meg helyettem járják a világot. Így sokkal okosabb. De boldog is vagyok, istenem!

A tintával telerótt lapokat összegöngyölték és félretették.

- Munka után édes a pihenés! - sóhajtotta jólesőn a hajdani len. - Nem árt, ha az ember elgondolkodik egy kicsit a világ folyásán, meg azon, mi is lakozik a lelkében. Most majd lesz időm elmélkedni azon, amit a hátamra írtak. A legfőbb kötelesség megismerni önmagunkat! Vajon mi lesz a sorsom? Bizonyos, hogy újjászületek még nemesebb életre, hiszen eddig mindig csak fölfelé vitt az utam.

Egy nap aztán elővették az egész papírtekercset. Letették a tűzhely mellé, hogy begyújtsanak vele, mert az efféle papírt nem szabad eladni a szatócsnak, hogy sajtot vagy cukrot csomagoljon bele. A ház aprónépe körülállta a tűzhelyet, látni akarták, hogy lobban lángra, hogy röppen fel belőle a pirosan izzó, könnyű pernye, aztán hogy feketedik, zsugorodik össze. Olyanok az izzó kis pernyék, mint az iskolás gyerekek, amikor kisorjáznak az iskola kapuján; a legutolsó pernye a tanító úr, akkor jelenik meg a sor végén, amikor már nem is számít rá az ember.

A hajdani boldog len minden egyes papírlapját rádobták a tűzre. - Huh! - lobbant föl a papiros; olyan magasra csaptak belőle a lángok, amilyen magasra sohasem emelhette kis kék virágait a len; úgy világított, ahogy még hófehér vászonkorában sem. Egyszerre felizzott a papiros minden írott betűje, s lángba borultak a szavak, a gondolatok.

- Most aztán egyenesen a napba repülök! - lelkendezett a láng, s mintha ezer hang mondta volna utána. Fönn, a kürtő nyílásán, vörösen csaptak ki a lángok. Emberi szemmel nem látható, parányi lények, kicsi tűztündérek lebegtek közöttük, éppen annyi, mint ahány virága volt valamikor a lennek. Könnyebbek voltak a lángnál is, amelyből születtek, s mikor a papírból csak néhány összezsugorodott, fekete kis lemez maradt meg, utoljára eltáncoltak fölötte, s ahol a lábuk érintette, pirosan felizzott még egyszer a papír. Csodálatos látvány volt, a gyerekek körülállták a tűzhelyet, s egy hang valahol azt énekelte:

Haj-haj, hajladozz,
csak virulj, csak ringadozz -
vége mára dalnak!

De láthatatlan, parányi tűztündérek visszafeleltek neki:

- Bizony a dalnak nincs vége soha! Ez a legcsodálatosabb a világon! Én tudom, s a földön senki sem lehet boldogabb nálam!

De a gyerekek nem hallották az éneket, se a feleletet - nem is értették volna. Így is van jól, a gyereknek nem kell mindent tudnia.

Egy kis nosztalgia. 30 közelében már megengedett!

Csaptunk egy ereszd el a hajamat bulit az elmúlt, és közelgő születésnapok tiszteletére. Asszem ezt kellett volna elénekelnünk egymásnak:) 

“Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.” Brontë, Charlotte

„Elmondom, hogy nem szabad megtervezni egy karriert: a) szakítasz a barátnőddel b) lelécelsz az egyetemről c) elmész dolgozni egy lemezboltba d) lemezboltos maradsz egész életedre.” 

Most a lelkizés után egy kicsit „könnyebb” téma… Az idézet Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi című könyvéből van. A könyvben Rob egy hanglemezbolt tulajdonosa, akit elhagy a barátnője, Laura, visszaemlékezik a korábbi barátnőire, és rájön, hogy mind otthagyta. Átgondolja az életét, és a szerencsétlenkedéseit, és közben két agyament alkalmazottjával vezeti a boltját. Szórakozásként pedig hárman mindenről ötös listákat készítenek.

„…a beszélgetés nála szimpla felsorolást jelent: ha látott egy jó filmet, nem meséli el a cselekményét, vagy azt, hogy milyen érzéseket ébresztett benne, hanem hogy hányadik helyre rakta „az év legjobb filmjei” meg a „minden idők filmjei” meg „az évtized legjobb filmjei” listáján – ötös meg tízes listákban gondolkodik és beszél, és ezt mi is átvettük tőle Dickkel. És folyton mindenféle listákat kell írnunk neki: „Hé, skacok. Az öt legjobb Dustin Hoffmann film, oksi?” Vagy gitárszólók vagy vak zenészek által készített lemezek, vagy Gerry és Sylvia Anderson Show-k („Nem hiszem el, hogy a Scarlet kapitány-t tetted az első helyre, Dick. Az a srác halhatatlan volt! Mi olyan mulatságos ezen?”) vagy üveges kiszerelésű édességek (Ha bármelyikőtök is berakja a rebarbarás cukrot az első ötbe, azonnal kilépek.”)…”

Nagyon vicces és nagyon olvasható könyv. Szóval én ezt teszem a -1 helyre. Aztán ezen felbuzdulva jöjjön az én ötös „best of” könyvlistám, mindegyikről egy kis ismertető, és néhány idézet. És várom másokét, néha nem tudom, mit kéne olvasni, ötletek jól jönnének:)

1. Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Nálam az első helyen. A történet Moszkvában játszódik a 30‑as években, ahol a sátán tesz látogatást segédeivel, Woland professzorként, aki a fekete mágia mestere. A regény három szálon fut, Woland útja és cselekedetei, egy Pilátus történet (amit a Mester írt), és egy romantikus szál. Margarita Nyikolajevna feladja addigi életét és biztonságos jólétét a szerelméért.  A felhőtlen boldogság sosem jöhet el, és végül Woland felszabadítja a szerelmeseket. A városban végeláthatatlan titokzatos és varázslatos események sora veszi kezdetét az ördög megjelenésével, és mindezt hihetetlenül érdekes és groteszk stílusban meséli el a szerző. A sátán nem a gonoszságot megtestesíteni jön az emberek közé, egyértelműen a tiszta igazságot képviseli, és az akkori orosz közéletet és mentalitást gúnyolja.

"Úgy ejted ki a szavakat, mintha nem ismernéd el az árnyékot, sem a gonoszságot. De légy szíves egy pillanatig eltűnődni a kérdésen: mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden tárgy, minden ember, kivétel nélkül. Itt van például a domb árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben? Ostoba vagy."

„- Hallgasd a csendet - szólt Margarita, és a föveny surrogott meztelen talpa alatt. - Hallgasd és élvezd, ami életedben sosem adatott meg neked: a csendet. Nézd, ott van előttünk örök hajlékod, amelyet jutalmul kaptál. Már látom a földig érő ablakot, a felfutó vadszőlőt, fel­kúszik egészen a tetőig. Ott a házad, a te örök lakod. Esténként, tudom, majd eljönnek hozzád azok, akiket szeretsz, akik érdekelnek, és nem bosszantanak. Játszanak, énekelnek neked, és meglátod, milyen andalító a szoba a gyertyafényben. Fölteszed elmaradhatatlan ócska kis sapkádat, és elalszol, elalszol mosolyogva. Az álom erősít, gondolataid feltisztulnak. Engem pedig soha többé el nem kergetsz magad mellől. Én fogom őrizni álmodat...

Így beszélt Margarita, miközben a Mesterrel örök hajlékuk felé haladt, és a Mesternek úgy tetszett, Margarita szavai éppúgy áradnak, csobognak, ahogy csobogott, suttogott az imént elhagyott patak.”

2. Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

Ezt még elmesélni is nehéz, annak ellenére, hogy többször is olvastam. A főszereplő Tomas, szoknyavadász sebész, elvált és több szeretőt tart. Megismerkedik Teresával, a kisvárosi pincérnővel, aki végül nála ragad, és feleségül veszi. Korábbi életmódjáról azonban nem tud lemondani, ezzel folyamatosan fájdalmat okoz Teresának. A hatvanas évek Csehországában vagyunk, ahol ebben az időben kommunista ellenes felkelés zajlik. Az író maga is az események részese volt, megfosztották állásától, nem publikálhatott, és Franciaországba emigrált. A történet mellett másik szálon Kundera filozofikus gondolai is megjelennek. Elgondolkodtató és tartalmas!

„Tomas megállapította: szeretkezni egy nővel és aludni egy nővel – kétféle szenvedély, mely nemcsak különbözik egymástól, hanem már-már ellentétes. A szerelem nem a szeretkezés iránti vágyban nyilvánul meg (ez a vágy számtalan nőre vonatkozik), hanem az együttalvást kívánó vágyban (ez a vágy csupán egyetlenegy nőre vonatkozik).”

„Mi jobb: ha Terezával él, vagy ha egyedül marad? Nincs lehetőségünk ellenőrizni, melyik döntésünk jobb, mert összehasonlításra sincs módunk. Az ember mindent előszörre és felkészületlenül él át. Mint mikor a színész egyetlen próba nélkül játssza a darabot. De vajon mit ér az élet, ha az elsõ próbája már az élet maga? Az élet ezért mindig olyan, mint a skicc. Habár a skicc sem pontos kifejezés, mert a skicc mindig valaminek a felvázolása, előkészület a képhez, míg az életként értelmezett skicc semmire sem jó, vázlat kép nélkül.

Einmal ist keinmal, idézi Tomas a német szólásmondást. Ami csak egyszer történik, mintha sohasem esett volna meg. Ha az embernek csak egy életet szabad élnie, olyan ez, mintha egyáltalán nem élne.”

„Lehet, hogy pont azért nem tudunk szeretni, mert arra vágyunk, hogy bennünket szeressenek, vagyis a másiktól várunk valamit (szeretetet), ahelyett, hogy követelmények nélkül fordulnánk hozzá, és beérnénk puszta jelenlétével.

És még valami: Tereza elfogadta Karenint olyannak, amilyen volt, nem akarta a saját képére változtatni, előre tiszteletben tartotta kutyavilágát, melyet nem akart tõle elvenni, nem féltékenykedett titkos kalandjaira. Nem azért tartotta a kutyát, hogy átalakítsa (ahogy a férj a feleségét, a feleség pedig a férjét akarja átalakítani), hanem csupán azért, hogy megtanítsa az elemi nyelvre, mely lehetővé teszi, hogy megértsék egymást, és együtt élhessenek.

Meg aztán: A szeretet, mely Terezát Kareninhez fűzi, önkéntes, senki nem kényszerítette rá.

De főképpen: Nincs olyan ember, aki idillel ajándékozhatná meg a másikat. Erre csak az állat képes, mert azt nem űzték ki a Paradicsomból. A szeretet, mely a kutyát az emberhez fűzi, idilli szeretet. Nincs benne nézeteltérés, szívet tépő jelenet, nincs benne fejlemény. Karenin az ismétlődésen alapuló életével vette körül Terezát meg Tomast, és ezt várta tőlük is.

Az emberi idő nem körben forog, hanem egyenes vonalban fut előre. Ez az oka, hogy az ember nem lehet boldog, mert a boldogság az ismétlődés utáni vágy.”

3. Emily Bronte: Üvöltő szelek

Klasszikus, 1800-as évek elején játszódó romantikus szerelmi történet... Az író egyetlen, de világhírű regényét több filmben is feldolgozták, de szerintem egyik sem adta vissza igazán a könyvet. Lélekben egymásra találó társak, elemi szenvedélyek, kudarc és bosszú. Nincs happy end, csak drámai fordulatok. Sivár, rideg észak-angliai tájon, Szelesdombon él az Earnshaw család, szomszédjukban pedig Lintonék. Earnshaw úr egyik útjáról a városba egy cigány kisfiúval tér haza, akit befogad. A nagyobbik gyerek Hindley teljes szívéből gyűlöli a jövevényt, a kisebbik Catherine viszont azonnal pajtása majd később barátja és szerelme is lesz. Amikor az apa meghal, Hindley kínozza Heathcliffet, majd elüldözi. Heathcliff három év múlva tér vissza, megerősödve, vagyont szerezve, de Cathy addigra hozzámegy a szomszédban élő pipogya, és nyafka Edgar Lintonhoz.

Heathcliff a korábbi üldöztetése után embergyűlölővé válik, személyisége eltorzult, az egyetlen ember, akit szeret, az Cathy, de ő már nem lehet az övé, így a korábbi szeretetlenség mellett végleg vereséget szenved. Visszatérte után ezért beköltözik az időközben lezüllött Hindley-hez, és következetesen bosszút áll. Cathy a házasságában Heathcliff visszatérését nem tudja feldolgozni, elveszíti a józan eszét, majd végül teljesen lebetegszik, és meghal. Heathcliff-et halála után Cathy mellé temetik, és a két megmaradt fiatal az Earnshaw és a Linton családból egymásba szeret. Különleges, de mégsem nyálas, igazán szép történet.

„ De bizonyára te is sejted, mint mindenki, hogy van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még. Mi végre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz? Nagy fájdalmaim az életben Heathcliff fájdalmai voltak; figyeltem és átéreztem őket kezdettől fogva. Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa tovább élnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének. Linton iránti szerelmem olyan, mint a fa lombja. Az idő, tudom jól, meg fogja változtatni, amit a tél is megváltoztatja a fákat. Heathcliff iránti szerelmem olyan, mint a sziklakéreg a föld alatt; kevés látható örömet nyújt, de nem lehet mással helyettesíteni. Nelly, én Heathcliff vagyok! ”

4. Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak

Ez egy rettenetesen szórakoztató könyv! Hrabal egész gondolatmenete egy mondat, vesszőkkel elválasztva, de árad belőle az életszeretet. És olyan fergeteges humorral meséli kis történeteit, hogy a villamoson el kellett tennem, mert hangosan kezdtem egy-egy résznél nevetni. Véget nem érő monológ, egymást követő vicces és érdekes történetek.

"A világ gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én így látom"

"ah, hogy ott micsoda orkán volt, micsoda őrjöngése a természetnek, ha egy ilyen vihar betör az ember sliccébe, hát attól menten költővé válik."

„az unokabátyám, micsoda eset! iker volt, és őt Vinceknek keresztelték, az ikertestvérét pedig  Ludviceknek, és amikor egyévesek voltak, hát az anyukájuk fürdette őket a teknőben, egy percre közben átszaladt a szomszédba, és amikor egy fél óra múlva visszatért, hát az egyik bele volt fulladva a teknőbe, és mert olyan borzasztóan egyformák voltak, hát nem tudták, hogy most melyik fulladt meg? Ludvícek vagy Vincek? földobtak hát egy hatost, a sas volt Ludvícek, és a fej volt Vincek, kijött hogy Ludvícek fulladt meg, no persze Vincek, az unokabátyám, amikor felnőtt, gondolkodni kezdett a dolgon, s mivel munkanélküli volt, hát akadt ideje bőven töprengeni azon, hogy hát ki is fulladt meg valójában? csakugyan Ludvícek az, aki nincs a világon, s nem ő, Vincek fulladt-e meg? no aztán elkezdett inni, és örökösen a vízparton mászkált, és sokat fürdött a folyóban, később még fürdőkben is, alighanem próbálgatta a dolgot, mert végül megfulladt, hogy bizonyosságot szerezzen arról, hogy nem ő fulladt bele akkora teknőbe”

„szemben a vendéglővel kilenc fehér kereszt állt az erdőben, hát ott meg az történt, hogy egy gazember megvárta az esküvősöket, és fejszével lemészárolta az egész lakodalmas menetet, szörnyű dolgok ezek, ezért nincsenek nekem gyerekeim, én ugyanis nem akarom, hogy a véremnek folytatása legyen, hol van arra a garancia, hogy a gyerek rám hasonítana? a nők persze szidtak, és azt kérdezték, jó, jó, de ki zárja majd le a szemét?amire én megmagyaráztam, hogy az csak a monarchia idejében volt, hogy az emberek otthon haltak meg, manapság ha csak egy kicsit is betegeskedni kezd az ember, máris jön a mentőautó,és beviszi, úgyis egyedül hal meg, egy spanyolfal mögött, a rokonok manapság nem babusgatják, kényeztetik az embert, a pénz varázsa is a múlté, a legjobb az volna, ha az egész világ emberisége megegyezne, hogy nem csinálnak többé gyerekeket, az ember kirándul, és folyton csak beléjük ütközik, le kellene vonni a fizetésükből, egy gyerekért ötven koronát, kettőért százat, háromért háromszáz koronát, és ötért már a fizetés felét, és jól el kellene döngetni őket a főtéren, mégpedig tartósan, hogy újra sétálhassunk a szép hölgyekkel az erdőkben, és áldozhassunk ott az európai reneszánsznak, anélkül, hogy attól kellene tartanunk, hogy sokan bámulnak bennünket”

5. George Orwell - Állatfarm

Végül, de nem utolsósorban…:) A kommunizmus elleni harc mérföldkövének nevezik a könyvet. A kommunizmusról, a diktatúráról, besúgásról és radikalizmusról szól, amely tönkretette az embereket.

A történet szimbolikus, az állatfarmon az állatok elűzik a kegyetlen és alkoholista gazdát, majd maguk kezdik el vezetni a farmot, ahol végül a disznók irányításával diktatúra alakul ki. Megpróbálkoznak az önálló gazdálkodással. Az állatok vezetését a disznók vállalják. A gazdaság azonban egyre több gonddal küzd, az állatok kénytelenek az addig annyira gyűlölt emberi világ segítségét kérni, majd az emberek tulajdonságait is felveszik. Korábban megalkotott szabályaikat módosítják, jelképeket festenek, szabályokat alkotnak, felvonulást rendeznek. A valós gondokat elrejtik a disznók, látszat jólétet sugallnak. Végül mégis kiegyeznek az emberekkel, és újra emberi vezetés alá kerül a farm.

„Soha egyetlen állatnak sem szabad házban laknia, ágyban aludnia, ruházkodnia, alkoholt innia, dohányoznia, pénzhez nyúlnia, kereskednie… és mindenekfelett egyetlen állatnak sem szabad megölnie más állatot, mert minden állat egyenlő.”

„Állat nem alszik ágyban –LEPEDŐN

Állat nem iszik alkoholt –MÉRTÉKTELENÜL

Állat nem öl meg más állatot- OK NÉLKÜL”

 „Minden állat egyenlő- DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL””

„Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.”

Kicsit hosszúra sikeredett, és nehéz volt választani, de nekem talál ez az öt könyv, ami mindig hatással van rám, és többször is elbírom olvasni!

Léteznek-e még olyan párkapcsolatok, ahol tartósan hűségesek egymáshoz a partnerek?

Nem mintha én annyira biztos lennék magamban, ki tudja, hogy ha az ember sok évig együtt van valakivel, hogy alakulnak a dolgok… Befásulunk, megszokássá válik a kapcsolatunk, aztán egyszer csak jön valaki, aki megbizserget. De azért mégiscsak kiábrándító ezzel a tudattal nekiindulni a jövőnek, nem igaz?

Körbenézve a környezetünkben, minden pár életében van rejtegetnivaló, mindenki másnál keresi a boldogságot már a legkisebb probléma esetén is, vagy egyszerűen csak azért, mert hajtja a vére (az ösztönök és a kémia, ahogy az előző írásban is szerepelt).

Az emlősállatok 95%-a poligám, de ez nem mondható el például a farkasról, a kardszárnyú delfinről, vagy a házi kedvencként is ismert csincsilláról. Ők egy életre választanak társat. Ezzel szemben a madarak 96%-a monogám (bár ez a monogámia többféle lehet, életre szóló, vagy egy szaporodási időszakra szóló, szezonális monogámia).

Persze a madarak között is akadnak hódítók… a kakas a párzási időszakban állítólag hatvannál is többször képes az udvarban levő tyúkanyók meghágására. De ha csak egyetlenegy tyúkkal van összezárva, akkor egy nap ötnél többször nem tud párzani. Amint új tyúkot tesznek elé, akkor újra belecsap a munkába. Elég sokatmondó, nem?:)

Az ember sem monogám állat. De az állatokkal szemben még igazságtalan is, azaz, csak saját magának engedményezi a félrelépést, a társától – mérhetetlen önzésében és birtoklási vágyában – természetesen feltétlen hűséget vár el.

Az idők folyamán a férfiaknak mindig több előjog jutott ezzel kapcsolatban. Ha visszanézünk, a történelemben mindig is elfogadott volt az, hogy férfiak, harcosok és uralkodók engedtek a gyengébbik nem csábításának, miközben a nők ugyanezért súlyos büntetést kaptak. Skarlát betűt, ahogy a regény is meséli. VIII. Henrik hatszor házasodott, feleségeiről és nőügyeiről hírhedt a leginkább. Ötödik feleségét, Katherine Howardot lefejeztette hűtlensége miatt. Hasonló sorsra jutott – ráadásul csak koholt vádakkal – későbbi felesége, Boleyn Anna is. Anna Kareninát kitaszítja az orosz arisztokrácia, és nem vehet többet részt a társadalmi életben, amikor a szerelméért, Vronszkij grófért elhagyja a férjét. Számtalan példa van még a történelemben, és az irodalmi alkotásokban egyaránt.

Ez a férfiakkal szembeni engedékenység, bár nyilván nem ezen a szinten, de mostanáig megmaradt. Mondjuk ki: megcsalta a barátja, megcsalta a férje. Semmi szokatlant nem érzünk a mondatban. Még meg is kérdezzük, nem azért tette-e, mert elhanyagolta a párja? Hiszen minden két emberen múlik! Bill Clintonon például jót mosolyogtunk:) De máris ellenszenvet érzünk, ha egy nőről mondjuk ki, hogy félrelépett. Mert a női szerepek mellett, mint az anyaság és gondoskodás, nem elfogadhatóak ugyanazok a helyzetek, amik a férfiakat megilletik. Annak ellenére maradt ez így, hogy a 21. században folyton a két nem szexuális egyenlőségét, a nők egyenjogúságát és szabad választáshoz való jogát hirdetjük.

Korunkban már nehezen elképzelhető, mondhatni álszentségnek hangzik az „örök hűség” kifejezés. Amit nem tudunk, az nem fáj… tényleg így kell ennek lennie?

2008 a béka éve volt… ezt most olvastam csak. A kétéltűek fele elpusztulhat az elkövetkező ötven évben, ezért akciót indítottak a megmentésükre.

A National Geographic cikke szerint a fajok pusztulása kritikus szintet ér el, a dinoszauruszok kipusztulásához hasonló válság várható. Ilyenkor megfordul a fejemben, miért fejlődött tovább épp az ember? Hogy hívhatjuk magunkat – a korábbi témában is említett – homo sapiensnek, amikor mindent tönkreteszünk? A Föld klímáját, és azzal együtt élővilágát is pusztítjuk, nem hallgatunk a figyelmeztetésekre, kihalófélben levő fajokra vadászunk pusztán egoizmusból. Szennyezzük a vizeket, kiirtjuk az állatok élőhelyeit.

A békák legtöbbször nincsenek a szemünk előtt (az „éneklésüket” halljuk…), de hasznos állatok. Ha csak arra gondolunk, hogy mennyire utáljuk a szúnyogokat!

A dolog iróniája, említette az Index és a BBC, hogy az emberek évente egymilliárd békát esznek meg. Nem kímélve a védett fajokat sem, ezzel is elősegítve a kihalásukat. Érdekes az ember: ha kimondjuk, hogy béka, egy alapvetően nem szép állat jut eszünkbe, sokan undorodnak is tőle. Mégis egymilliárdot megeszünk belőle egy évben!

Kipusztítjuk az állatokat, és ezzel együtt az emberiséget is, de ez nem jut el a tudatunkig.

Ez az egyik kedvenc Animal Planet reklámom. Rovarok nélkül 5 éven belül kihalna az emberiség…

Mindemellett el kell, hogy mondjam, Magyar Madártani Egyesület 2009‑ben a kék vércsét és a vetési varjút választotta az év madarának (http://www.origo.hu/tudomany/20090114-furcsa-par-a-kek-vercse-es-a-vetesi-varju-az.html)!

Ez nem lehet véletlen! Mert véletlenek nincsenek, de ez már egy másik téma…

És még egy érdekesség. 400 éve találták fel a csillagászati távcsövet, ennek emlékére az ENSZ 2009-et a Csillagászat Nemzetközi Évének nyilvánította (http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=12808).

Három galaxis és egy üstökös: a Tejút, a két Magellán-felhő és McNaught-üstökös (Miloslav Druckmuller, Argentína)

Kívánj valamit!

Ó, jajj...

„Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba…”

 Hérakleitosz görög filozófustól származik a mondás, ezt bizonyára mindenki tudja. A világ folyamatosan változik. Még a látszólag nyugalomban levő dolgok is állandó változásban vannak, csak mi ezt nem látjuk.       

És akkor most arról, hogy miért éppen ez a blog címe.

A névválasztásnak ennél sokkal, de sokkal profánabb magyarázata van.A nevet egy barátom ragasztotta rám. Azt mondta, olyan a kezem, mint a varjú lába, és onnantól kezdve varjúcskának szólított. Nem túl kedves összehasonlítás, de a barátaitól még ezt is elviseli az ember! Ennek a bájos becézésnek a megszerzése után elszabadult a pokol és varjús relikviákat kaptam.

Ez itt a névnapi tortám. Nem születésnapi torta! Ez egy névnapi torta!

Ezt a plüss varjúcskát pedig egy barátnőmtől kaptam, ő varrta nekem. Aznap elmentünk bulizni, és vittem magammal, így sajnos már az első közös napunkon szárnyaszegetté vált. De így is nagyon szép!

 Innen az ötlet, így egyszerűen!

Hogy jobban érthető legyen, miért fontos nekem ez az egész varjú-kultusz, idézetként beteszem Török Sándortól ’Egy kis kertet szerettem volna’ című könyvének bevezető gondolatait (én pedig ezzel fejezem be a károgást):

„Egy kis kertet szerettem volna. S látom, hajlamos lennék e könyv első mondata után három pontot tenni érzelmesen. Holott már megtanultam, hogy nem az ösztönösen feltörő érzések az értékesebbek, hanem azok, amiket az ember értelmes munkával kiharcol magának. Igen, a gondolkodással kezdődik a dolog. S elfogulatlannak kellene lennem, szabadnak. De nem vagyok ennyire fegyelmezett, és így elfogult is vagyok, rab. Egy kis kert… az jó lett volna.”

 

„…Nem lett kertem. Most felvázolom, mi lett helyette. …Köveket gyűjtöttem. Rengeteg sok kavicsot. Itt vannak fölöttem balkézre, miközben leírom őket, ez az apró léckerítéses polc a helyük. …S ehhez mind, egy-egy ember szempillantása fűződik, mozdulatai, hangja, irántam való indulatainak sok-sok fokozata, ami mind összefűz bennünket. Ugyanis nem én hordtam össze a kavicsokat. Évtizedek alatt a barátaim építették ezt össze. Ha most ránézek erre a vékony, világoskék kőre itt középen, kibontakozik tőlem oly távoli világok egy darabja, s egy embernek, az ajándékozónak alakja, mivolta, élete.”

   “Kétféle beszélgetés van.
    Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
  Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barát­ra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.

  A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”

(Müller Péter: Szeretetkönyv)

„Az erdőben két út közül
A járatlant választani,
Ez minden különbség.” P.Coelho

Sokszor nem merünk szembenézni az igazsággal. Nem merjük hangosan kimondani azt az egy mondatot, ami elől menekülünk. Elrontottam valamit, a kapcsolatomnak vége, helytelen döntést hoztam, nem adtam be a jelentkezési lapot… Hosszú perceket pazarolunk el, mire ezeket egyáltalán felfogjuk,
bevalljuk önmagunknak, és lépünk. Ha lépünk.

Ki ne érezte volna még: itt az alkalom, hogy elmondjam… Egyetlenegy pillanat. Ott állsz valakivel szemben, barát, kiszemelt, szülő, és egyetlenegy pillanatig érzed azt, hogy most kellene megszólalni. De nem tesszük. Rábólintunk arra, amit a másik mond. És a pillanatnak máris
vége. Vagy ami még rosszabb, órákig készülünk, hogy kifejezzük az érzelmeinket, és a számunkra fontos dolgok helyett lényegtelen közhelyekről beszélünk, amíg végképp el nem veszítjük a varázslatot. Aztán fejünket lógatva és magunkat átkozva elsétálunk.

Vagy bizonytalankodunk. Félünk a következményektől. Elkerüljük a kínos helyzeteket, helyette magunkat áltatjuk, a döntésünk helyes, hogy a könnyebb utat választottuk. A könnyebbet az helyett, amiért küzdeni kell. Megmagyarázzuk: jó nekem így, nem annyira fontos, hirtelen jött, nem
volt időm átgondolni, nem értem rá… De a lelkünk mélyén tudjuk, hogy ezek mind hazugságok.

 
Elmulasztottunk valamit!

Végül sikerül meggyőzni magunkat, és inkább nem foglalkozunk vele. Freud elhárító mechanizmusai szerint elfojtjuk, vagyis a nemkívánatos dolgainkat egyszerűen kiutasítjuk a tudatunkból (persze aztán visszatérnek álom formájában). Vagy megpróbáljuk pótolni valami mással.  Ami hasonló, de mégsem az.

Persze azért ennyire nem rossz a helyzet! Az életben sok olyan pillanat is akad, amikor felismerjük, mi a helyes út, és elég erősek vagyunk, hogy kiálljunk érte, még ha nehezebb is!

Törekedjünk rá!

A vetési varjú-kérdésnek hazánkban is jelentékeny irodalma van, a m. kir. Madártani Intézet „Aquila” c. folyóiratában közreadva. Így: Hauer Béla: A vetési varjú életmódja és gazdasági jelentősége kishartai gazdaságomban. A.,1904; Soós Lajos: A vetési varjú (Corvus frugilegus L.) hasznos és káros volta a közfelfogás szerint. A., 1904; Csörgey Titus: Előzetes jelentés a vetési varjúra vonatkozó országos vizsgálatról A., 1904; Rácz Béla: A vetési varjú egérpusztítása, A. 1914; Szomjas Gusztáv: A vetési varjú mint a kukoricamoly (Botys nubilalis Hb.) pusztítója, A., 1914; Csörgey T.: Varjúmérgezés kísérlete, A., 1914. A törökkanizsai vetési varjakról, A. 1918. A vetési varjúvizsgálat újabb irányai, A. 1925–26. Adatok a vetési varjú júniusi táplálkozásához, A. 1927–28.