Végignéztük a blogomat, és elég sok szomorkás, vagy inkább komoly témáról volt benne szó. Úgy döntöttem, hogy mostantól csak vidám témákról fogok írogatni. Lehet, hogy az nem érdekel senkit, de akkor is így lesz:) Például, hogy milyen szép virágok vannak a réten!

Ez elég vidám:)

A vasárnapi Quimby is őrületesen jó volt, és a Szentlélek téren a macskaköves kis utcák csordultig teltek emberekkel. Ráadásul tele van kis kockásterítős vendéglőkkel, az egyikben még cigány zenészek is játszottak, nagyon hangulatosk környék, egyszóval, megérte elmenni! Igaz, hogy eléggé közel álltunk a hangfalhoz, ezért kb. két napra megsüketültem a jobb fülemre, de már elmúlt a sípolás:)

Fotózni is el kéne már menni, mert szeretek, csak úgy kóvályogni a belvárosban és mindent lefényképezni, amit érdekesnek találunk... egyedül nem szoktam nekiindulni, de majd izzítom a barátokat, sétálunk, fotózgatunk, sörözünk, ücsörgünk a fűben meg a Duna-parton...hejj:)

“A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”

http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/file_00000058/madar.doc

akinek ideje engedi...

Már nem kell sokat várni... ez nálam szerintem valami függőség, a hideg futkos a hátamon, amikor a koncerteken tapsol és énekel a közönség, és az emberben dübörög a basszus! Az ilyen koncerten eltöltött kb. 2 óra alatt jobban feltöltődöm és kikapcsolódom, mint egy hét nyaralás alatt.:)

Ilyen egy általam elképzelt Perfect Day... napfény, szerelem, tengerpart, napközben pihenés és fürdés a tengerben (vagy egy jó kis kirándulás valami szépséges helyen) este egy vacsora valami romantikus helyen, aztán egy őrület koncert, ami felpörget és végül egy levezető szex:) Utána akár meg is halhatnék, a csúcson kell abbahagyni:)) És az a legszörnyűbb, hogy ez egyáltalán nem teljesíthetetlen vágy, de jelenleg mégis:)

Rájöttem, hogy iszonyúan nem bírom a közhelyes embereket. A napfény, és a tenger szerelmesei, ahogy szoktuk mondani...és csak egészség legyen:) Lányok, akik citromsárga cipőben járnak, ha a lapokban azt látják, hogy az a divat (nem, mintha baj lenne a sárga cipővel), és sikítva szaladnak liláért, amikor azzal vannak tele a boltok, függetlenül attól, hogy az egyéniségükhöz mi illik, talán nincs is nekik olyan. Útközben találkoznak a fiúkkal, akik rózsaszín ingben mennek a konditerembe, és kitalálnak estére valami szupcsi tartalmas progit.:)

Na, de befejezem a savazást, szeretek mindenkit, csak nem ugyanannyira:)

Január 5-én készült a blogom... közel négy hónapja. Nem sok, de bevallom azt sem gondoltam, hogy ennyi ideig megmarad. Azt hittem, hamarabb megunom, mert nem vagyok egy naplóírogató típus. Gyerekkoromban elkezdtem néhányszor (füzetbe, persze), de mindig hamar abbamaradt. Mint a gyerekek az új játékkal, kezdeti lelkesedés után sarokba dobják.

Ott állt Vacskamati Mikkamakka előtt. Kicsit sírósan, kicsit nevetősen - egyszóval úgy, ahogy szokott.

- Mikkamakka, ugye, te mindent tudsz? - kérdezte reménykedve.

Mikkamakka elég komor képet vágott.

- Egyszer beszéltünk már erről - mondta mogorván.

- Na ugye! - mondta boldogan Vacskamati.

- Mit na ugye! - mérgelődött Mikkamakka. - Akkor megállapodtunk abban, hogy majdnem mindent tudok, avagy majdnem tudok mindent, vagyis hogy mindent majdnem tudok.

- Ez az, ez az, emlékszem! - kiáltott Vacskamati.

- Emlékezni azt tudtok - morogta Mikkamakka. - Azazhogy csak emlékezni tudtok.

Vacskamati izgett-mozgott.

- Nem értem pontosan, mit mondtál - mondta.

- Nem baj - legyintett Mikkamakka -, nem azért mondtam.

Vacskamati kicsit félénken azt kérdezte:

- Ugye, meghallgatsz?

Mikkamakka ábrázata azt mondta: meg hát.

- Egy kérdésem lenne - folytatta Vacskamati.

Mikkamakka ábrázata azt mondta: elő vele.

- Ugye nekem van születésnapom? - rukkolt elő a nagy kérdéssel Vacskamati.

Mikkamakka ábrázata azt mondta: de még mennyire.

- Tudtam, tudtam! - örült Vacskamati. - Hát mégis igaz.

- Születésnapja mindenkinek van - jelentette ki Mikkamakka.

- Jó, jó, ezt tisztáztuk - komorodott el Vacskamati -, de mikor?

- Hogyhogy mikor? - tárta szét a kezét Mikkamakka. - Nekem például december elsején.

- Neked - mondta fitymálva Vacskamati -, neked! De nekem mikor van?

- Honnan tudnám azt én? Neked kéne tudni.

- De nem tudom - mondta szomorúan Vacskamati.

Mikkamakka vakarta a feje búbját.

- Ajaj! - mondta.

- Azazhogy még sincs születésnapom - keseredett el Vacskamati.

- De ha egyszer van! - mérgelődött Mikkamakka.

Vacskamati nem tágított.

- Mikor?

- Például ma - mondta sarokba szorítva Mikkamakka.

Vacskamati felvidult.

- Kedden?

Mikkamakka bólintott. Nagy kő esett le a szívéről.

- Tehát minden kedden - virult Vacskamati.

- Azt már nem. Milyen kedd van ma?

- Április tizenötödike, kedd.

- Na, akkor ez az - emelte fel az ujját Mikkamakka -, április tizenötödikén születtél.

- Nem lehetne inkább kedd?

- Hogyhogy kedd? Hiszen kedd van.

- Hogy minden kedden születésnapom legyen.

- Még mit nem! Csak minden április tizenötödikén. Egy évben mindenkinek csak egyszer lehet születésnapja.

- Kár - mondta Vacskamati.

Mikkamakka mélyen elgondolkozott.

- Tényleg kár - mondta aztán, és újra gondolataiba mélyedt.

- De hiszen akkor... - kiáltott Vacskamati.

- Mit akkor?

- Ma április tizenötödike van!

- És akkor mi van?

- Hát a születésnapom!

- Jé, majd elfelejtettem! - ugrott fel Mikkamakka, és felragyogott az arca. - Isten éltessen!

Kiszaladt a tisztás közepére.

- Fiúk - kiabálta -, Vacskamatinak születésnapja van!

Elő is sereglettek mind. Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Bruckner Szigfrid, Aromo, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm. Ott sürögtek-forogtak Vacskamati körül.

- Isten éltessen, Isten éltessen! - kiabálták.

Bruckner Szigfrid hirtelen elhallgatott. De olyan feltűnően, hogy a többiekbe is belefulladt a szusz.

- Mi történt? - kérdezte Nagy Zoárd.

- Csak... csak... elég furcsa - mondta Bruckner Szigfrid, és Vacskamatihoz fordult. - Már tizenöt éve ismerlek, és eddig egyszer sem volt születésnapod.

- De ma kedd van - mondta Vacskamati.

- Az mindjárt más! - kiáltott Bruckner Szigfrid.

A többiek meg suspitoltak. Összedugták a fejüket, sutyuru-mutyuru. Vacskamati meg úgy tett, mintha nem tudná miről van szó. Pedig hozzá is elhallatszott, ahogy Dömdödöm azt mondja: "Dömdödöm." Ezt pedig csak az nem érti, aki mind a két fülére süket. Vagy még annál is jobban. Merthogy Dömdödöm azt mondta, adjunk ajándékot az ünnepeltnek, akinek tizenöt év óta ez a kedd az első születésnapja.

El is futottak mindjárt. Vissza is jöttek mindjárt. Na és a kezükben, na lám, a kezükben, odanézz, a kezükben egy cserép virág! Lila is volt, zöld is volt, sárga is volt, kék is volt, csuda egy virág volt.

Úgy hívták: Vacskamati virágja.

Láttátok volna Vacskamatit! Irult-pirult, sápadozott, táncolt, ugrált, sikongatott, simogatta, dédelgette, becézgette, lehelgette a virágját. Igen boldog volt.

Hát így zajlott le az a születésnap.

Aztán elmúlt. Sok kedd elmúlt. De egyik sem volt Vacskamati születésnapja.

A virág meg! Uramfia! Szegény, szegény Vacskamati virágja! Azt hiszitek, törődött vele? Nem törődött. Azt hiszitek, öntözte? Nem öntözte. Azt hiszitek, kapálgatta? Nem kapálgatta. Azt hiszitek, rá is nézett? Nem nézett rá.

A virágnak odalett zöldje, sárgája, lilája, kékje, kornyadozott, fonnyadozott.

Egészen addig, amíg egyszer csak nagy mérgesen azt nem mondta Dömdödöm, hogy "dömdödöm".

- Hallottátok? - mondta Ló Szerafin. - Dömdödöm azt mondta, hogy dömdödöm.

Hogyne hallották volna!

- Bizony nem gondozza a virágját.

- Bizony nem öntözi.

- Bizony rá se néz.

- Bizony hervadozik szegény virág.

- Bizony kornyadozik.

Így beszélt Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Dömdödöm és Szörnyeteg Lajos.

- Jaj, elfelejtettem! - sápítozott Vacskamati. - Pedig az én virágom, Vacskamati virágja. Mindig tudtam. Ne haragudjatok!

- Hát akkor gondozd!

- Hát akkor öntözd!

- Hát akkor törődj vele!

A virág hervadt volt, fonnyadt volt, de biztosan nagyon dörömbölt akkor a szíve. Dörömbölt boldogan. Vacskamati meg nekiesett, öntözte reggeltől estig, estétől reggelig, kapálta naphosszat, csak úgy sercegett szegény virág gyökere.

És két nap múlva azt mondta:

- Öntöztelek, kapáltalak, két napja csak veled foglalkozom, mégis kornyadsz, mégis hervadsz! Mi lesz már! Tessék sárgállani, tessék zöldelleni, tessék lilállani, tessék kékelleni!

Na, erre megint összesereglett Ló Szerafin, Nagy Zoárd, Aromo, Bruckner Szigfrid, Szörnyeteg Lajos és Dömdödöm.

- Mit képzelsz - mondta Ló Szerafin -, hónapokig nem törődtél vele, és most azt hiszed, két nap alatt virulni fog?!

- Zöldelleni!

- Sárgállani!

- Lilállani!

- Kékelleni!

- Dömdödöm!

- Úgy határoztunk - mondta Bruckner Szigfrid -, hogy elvesszük tőled a virágot.

- Jaj, ne! - esett kétségbe Vacskamati.

- De igenis elvesszük!

- Dömdödöm - mondta ekkor Dömdödöm.

Csodálkozva néztek rá.

- Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?

- Döm.

Megkérdezték hát a virágot.

- Akarsz Vacskamatinál maradni?

A virágnak szép virághangja volt.

- Igen - mondta.

- De hiszen nem öntözött!

- Tudom - mondta a virág. 

- De hiszen nem kapálgatott!

- Tudom - mondta a virág.

- De hiszen rád se nézett!

- Tudom - mondta a virág.

- Aztán meg agyonöntözött.

- Tudom - mondta a virág.

- Agyonkapált.

- Tudom - mondta a virág.

- Sápadt lettél.

- Tudom - mondta a virág.

- Csenevész lettél.

- Tudom - mondta a virág.

- Akkor meg miért maradnál nála?! - mordult rá Bruckner Szigfrid.

- Azért, mert szeretem - mondta a virág.

- Miért szereted? - háborgott Aromo.

- Csak - mondta a virág.

Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.

- Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután - mondta a virágnak.

A virág meg azt mondta:

- Hiszi a piszi.

És olyan boldog volt, amilyen még soha.

 /Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő/ VACSKAMATI VIRÁGJA

A megszokások rabja vagyok. Erről már a múltkor írtam, vagyis arról, hogy rosszul érintenek a változások, de most megint rájöttem. Mert kellett volna ma mennem valahová, ami fontos volt. De keddenként szoktam menni, és most kivételesen hétfőt beszéltünk meg, persze totál elfelejtettem. Hát, nooormááális?:)))

Kicsit szét vagyok csúszva, de ahogy elnéztem az ismerőseimet, mindenki így van vele...Lehet, hogy a meleg hatására mindenki belazult:) Egyfolytában mehetnékem van, bulizni, kirándulni, mindenfelé, pedig most pihenőt akarok tartani. Fesztiválhangulat... Welcome to Tijuana, tequila, sexo, marihuana...:)

Ez volt tavaly a Volt fesztiválon, őőrület!

Írhatnék már valami komolyabb témáról is, de nincs kedvem, a blogom is szétcsúszik velem együtt! Különben is annyit lelkizek, hogy néha már saját magamat is fárasztom vele...:))

Inkább csak zenét hallgatok... imádom a zenét, nincs olyan napom, ami zenehallgatás nélkül telne el. És ehhez is van egy Shakespeare idézetem:

"Azért, mert szellemed feszűlve van.
Csak egy vad és délczeg ménesre nézz,
Ifjú szilaj csikók seregletére, –
Miként szökell, fú s hangosan nyerít,
Mert hajtja a heves vér ösztöne:
De halljanak zendülni harsonát,
S hasson fülökbe olvadó zene,
Meglásd: miként állnak meg egyaránt,
Szilaj szemök szerénynyé változik
Az édes hangerőtől. Ép ezért
Mondá a költő Orpheus felől,
Hogy fát, folyót, sziklát indíta meg.
Mert nincsen oly nyers, zord, dühös való,
Mit át ne alakítna a zene,
Habár csupán kevés időre is. –
Ember, kiben nem létezik zene,
Kit meg nem indít édes hangvegyűlet,
Csel-, hitszegés- s zsákmányolásra kész,
Kedélymozgási tompák, mint az éj,
S pokolsötétek szenvedélyei.
Ne higy ilyennek! – Halld, szól a zene!"

Ez a Velencei kalmár, filmben is nagyon jó volt, lehet, meg is nézem este mégegyszer sokadjára is:)

Ez aztán a sokszínű bejegyzés, Manu Chao és Shakespeare:) És még mondja valaki, hogy nem vagyok színes egyéniség:)))

Rosszul vagyok...  Most tuti nem megyek sehová kb...pont egy hétig. Nem is írok, nem olvasok, nem muzsikálok... csak egy jelet adok a gépnek :)  

 Kicsit sokat mászkáltam az elmúlt héten, és fáradt vagyok mindenhogyan. Ráadásul elfelejtettem gyakorolni az autogén tréninget, amit most akarok tanulni, pedig a lényege a napi gyakorlás, ami kb. 5 perc. Nem lesz ez így jó, ejnye-ejnye én, vissza kell vennem a tempóból, de a tavasz sodor magával...:) Még jó, hogy a jövő héten háromnapos hétvége van, majd akkor kizárom magam a mából, ahogy Bikiniék éneklik. És túlérzékeny is vagyok, mindenen tök könnyen kiakadok, elszomorodom... most például legutóbb ezt könnyeztem meg: https://www.youtube.com/watch?v=9lp0IWv8QZY&feature=related

Csak linket lehet feltenni, mert a használat le van tiltva. Biztos mindenki hallott már róla, mert 45 millióan nézték meg ezt a videót, hihetetlen... A nyomorultak musical egyik dalát énekli (I dreamed a dream). Lassan már a Barátok köztön is sírni fogok, mint az öreg nagymamák az Esmeraldán... Pedig nincs is gyerekem, azt mondják, szülés után még érzékenyebb lesz az ember, mi lenne velem akkor??? :))

Egy lélekhez hozzáértő ember ma azt mondta nekem, hogy könnyen alkoholizmusba kergetem a férfiakat:) Mert sokszor kritikus, és destruktív megjegyzéseim vannak, amivel megriasztom az embereket. És ha jobban belegondolok… hát szóval… lehet benne valami, mert három tartós kapcsolatom volt, mindháromból én léptem ki, és mindhárom „otthagyott” fél eléggé padlóra került. Azért tudtommal nem lettek alkoholisták, kb. egy év alatt összeszedték magukat. Ez vagy azért van, mert nagyon kegyetlen vagyok, vagy, mert annyira jó vagyok, hogy nem lehet elfelejteni, vagy mindkettő:)). És azért is, mert a nők a bunkó pasikat szeretik, a férfiak meg azokat a nőket, akik szívatják őket, ez valami mazochista hajlam, ami sokunkban bennünk van. Lehet, hogy azért vagyok most egyedül, mert már nem vagyok kegyetlen, és ezért nem kellek senkinek sem:)

 De igazából senkit sem akartam megbántani, úgyhogy ha valaki olvassa ezt, akit korábban megbántottam, akkor üzenem, hogy nagyon sajnálom, és hogy valójában csak azt bántjuk, akit szeretünk, illetve, aki minket szeret, mert aki nem szeret, az úgyis leszarja a véleményünket. Ha undok vagyok, akkor csakis szeretetből vagyok undok, csak nem tudom kimutatni, és a tudatalattim viselkedik helyettem csúnyán!:)

Jim Carey-ről azt olvastam egyszer, hogy az összes ex nőjét megkereste, elvitte egy vacsorára (egyesével persze), és bocsánatot kért tőlük.

Azért annyira nem vagyok ám szívtelen, olyan is volt, hogy én fogytam vagy tíz kilót bánatomban, mert ha ideges vagyok, nem tudok enni. A lelkem mélyén olyan vagyok, mint ez a szerény kis ibolya, amit a nővérem kertjében fényképeztem:

 Csak ezt valószínűleg eddig elég jól sikerült titkolnom, mert aki elolvasott itt egy-két postot, és utána beszéltem vele, az mind meglepődött azon, hogy ilyeneken gondolkodom. De most új tavasz szele lengedezik, változom, és a szívemet csordultig töltöm szeretettel, kedves, mosolygós, rózsaszín rucis lányka leszek…

Ezt a dalt pedig küldöm minden kedves barátomnak, ismerősömnek, családtagomnak, és már nem ismerősömnek, akit valaha is bármivel megsértettem!:)

Húsvétkor készült, szerintem szép lett. Asszem már csak este alszom, pedig tökre kész vagyok... Lehet, hogy elsétálok a Szúnyog-szigetre a kutyával, és bedobok a Dunába egy üzenetet, palackban, ha már ezt hallgatom... I'll send an S.O.S. to the world! Hangerőt fel!:)

Just a castaway, an island lost at sea, oh
Another lonely day, with no one here but me, oh
More loneliness than any man could bear
Rescue me before I fall into despair, oh

Ill send an s.o.s. to the world
Ill send an s.o.s. to the world
I hope that someone gets my
I hope that someone gets my
I hope that someone gets my
Message in a bottle, yeah
Message in a bottle, yeah

A year has passed since I wrote my note
But I should have known this right from the start
Only hope can keep me together
Love can mend your life but
Love can break your heart
Ill send an s.o.s. to the world
Ill send an s.o.s. to the world
I hope that someone gets my
I hope that someone gets my
I hope that someone gets my
Message in a bottle, yeah
Message in a bottle, yeah
Message in a bottle, yeah
Message in a bottle, yeah

Walked out this morning, dont believe what I saw
Hundred billion bottles washed up on the shore
Seems Im not alone at being alone
Hundred billion castaways, looking for a home
Ill send an s.o.s. to the world
Ill send an s.o.s. to the world
I hope that someone gets my
I hope that someone gets my
I hope that someone gets my
Message in a bottle, yeah
Message in a bottle, yeah
Message in a bottle, yeah
Message in a bottle, yeah
Sending out at an s.o.s.
Sending out at an s.o.s.
Sending out at an s.o.s.
Sending out at an s.o.s.
Sending out at an s.o.s.
Sending out at an s.o.s...

Ui: ezt most végig ugráltam a szoba közepén, énekelve! Szoktam ilyet és nagyon jóó:) Home-koncert:))

Nem tudok aludni, ez rettenetes. Biztos az alkoholtól van:) Úgyhogy inkább zenét hallgatok, itt egy Quimby:

Erről jut eszembe, május 3-án Quimby...(2009-05-03 Budapest Óbuda Napja / Szentlélek tér 20:30), végre!

Azt vettem észre, hogy iszonyúan nincs kedvem bulizni, és az utóbbi időben nem is voltam szinte sehol. Lehet, hogy túl sok önismereti könyvet olvastam mostanában, és megváltoztatták a személyiségemet?:) Vagy csak öregszem és lenyugszom? Hát tegnap elmentem, de nem igazán ragadott magával a hangulat, tartalmatlannak és üresnek éreztem... A koncerteket viszont szeretem, szerencsére, most már itt a jó idő, és sok szabadtéri zene lesz:)

A másik felfedezésem, hogy amióta lefogytam pár kilót, és elég keveset eszem, sokkal kevésbé bírom az alkoholt. De ez egyáltalán nem baj, kivéve, amikor nem tudok elaludni, délutánra, és holnap meg majd olyan leszek, mint akit kimostak. Na, mindegy, vidám, kipihent vasárnapot mindenkinek:)

A mai estét én... 2 pontosra értékelem.

Amíg a Gödör előtt ültünk a fűben, egy-egy sörrel a kezünkben, mesélte egy srác -és én megjegyeztem, hogy ezt tuti felteszem a blogomba! - hogy ha az ember két ping-pong labdát szorít a szeméhez, és a rádióban az adás nélküli zúgást hallgatja, akkor néhány perc után elkezd hallucinálni. Mert nem éri semmi inger az agyat, így gyárt magának képeket. Kipróbálta, működik. Na, ezt én is le fogom tesztelni, csak pill. nincs olyan lasztim, majd veszek a Teszkóóóban:) Ennyit a ping-pong labda flash-ről, a találékonyságról, és arról, hogy milyen hihetetlen az emberi elme.

1. Ha olyan emberek kerülnek össze, akiknek eltérő az értékrendje, és az érdeklődési köre, akkor nehéz összehangolódni, és jó bulit csinálni. De mégis erőltetjük, hogy bebizonyítsuk, jó ötlet volt és megy ez nekünk, ha akarjuk! Egészen addig erőltetjük, amíg mindenki berúg, és akkor már mindegy. De elmondhatjuk (nem őszintén, igaz), hogy igazunk lett, és mindenki jól érezte magát.

2. Amit el akartam mondani, pont azt nem mondtam el. Csak száz másik baromságot... Mert a körülmények és az ember belső gátlásai nem engedik meg. Pedig néha megfulladok, hogy nem beszélhetek arról, amiről szeretnék. Hogy mennyire más lenne minden, ha minden más lenne...Erre van a blog.

3. Ha nem lennének a régi barátaim, nem tudom, mi lenne velem! Ők adják a biztonságot, mert tudom, hogy mindig, minden helyzetben, minden körülmények között szeretnek:)

Holnap (ma) vasárnap, és Bikini lesz a Zöld Pardonban, és már százszor voltam, de százegyedszer is elmegyek... Hétfőn PaSo, szerdán pedig Pál Utcai Fiúk, mindegyiken ott a helyem! Pénteken a Kiscsillag is jó volt, ez az én világom:) 

Én nem vagyok a külsőségek embere, nem gondolom, hogy mindig, mindenkinek tökéletesnek kell mutatnia magát, és hogy mindig alkalmazkodni kell mások elvárásaihoz...Nem hiszem, hogy mindig adni kell mások véleményére, és azt sem, hogy attól leszünk boldogok, ha egyre több tárgyi dolgunk van, de közben elnyomjuk az érzelmeinket. Nem akarom azt gondolni, hogy mindig a külső számít, és hogy fontosabb vagyok az embereknek kivágott pólóban, mint garbóban... pedig az élet néha ezt mutatja, de nem szeretném elhinni...

A PUF koncerthez egy kis ajánló:

És a Kiscsillag:

És mert szeretem Shakespeare-t... egyszerűen csak pár idézet. Hogy megelőzte a korát, az biztos:)

Néhány idézet az Othello-ból…

„DESDEMONA.

Oh te balgatag; a legrosszabbról legtöbbet mondasz! De hát mi szépet tudsz mondani oly nőre, ki azt valóban megérdemli? ki önérzetében még a rosszakarat bizonyságtételére is bátran hivatkozik?

JAGO.

Ki szép s még a mellett nem is kevély;

beszélni tud s nagyon még sem beszél;

Bár dús, nem űz fényt s kéjben nem hever,

Fut a vágytól s csak néha mondja: jer!

Ha sértve van s boszút tud állani,

Bosszúságát el hagyja szállani;

Nem oly botor, hogy a házi kenyért

Eldobja úri hulladékokért;

magának tartja szívét s meg se látja,

Ha széptevők tolonganak nyomába;

Az, – ha ugyan szült is nőt a föld –:

DESDEMONA.

Nos az ilyen?

JAGO.

Jó lesz szoptatni, s árulni a sört.”       :)

„JAGO

Erő! nevetség! Tőlünk függ, hogy ilyenek vagy amolyanok legyünk. Testünk a kert, akaratunk a kertész. Ha tetszik: csalánt vagy salátát vetünk bele. Izsópot ültetünk s kigyomláljuk a köményt. – Egyféle fűvel foglaljuk el az egészet, vagy többfelé osztjuk. Parlagon hagyjuk henyeségből, vagy tenyészővé tesszük iparral. Mindez egyedül akaratunktól függ. Ha éltünk mérlegében egyik oldalon nem volna az ész, ellensúlyozni a buta szenvedélyt: a vér s természetünk hitványsága ostoba következésekre ragadna.”

Hamlet…

POLONIUS  Még itt, Laertes? Ejh! siess, siess.

                A szél vitorlád vállán ül; hajóra!

                Várnak. Ne, még ez, -- áldásom veled;

                    (Kezét Laertes fejére teszi)

                S elmédbe vésd jól e nehány szabályt.

                A gondolatnak nyelve sose keljen

                Nálad, se tettre ferde gondolat.

                Légy nyájas ámbár, de ne köznapi;

                Kémlelve rostáld meg barátidat,

                Aztán szorítsd lelkedhez érckapoccsal;

                De minden első jöttment cimbora

                Üdvözletén ne koptasd tenyered.

                Kerűld a patvart; de, ha benne vagy,

                Végezd, hogy ellened másszor kerűljön,

                Füled mindenki bírja, szód kevés;

                Itéletet hallj bárkitől, ne mondj.

                Öltözz, miképp erszényedtől telik,

                Drágán, ne torzul; gazdagon, ne cifrán,

                Mert a ruha jellemzi emberét,

                S a franciák közt a jobb rangbeli

                Legválasztékosabb főmester ebben.

                Kölcsönt ne végy, ne adj: mert a hitel

                Elveszti önmagát, el a barátot;

                Viszont, adósság a gazdálkodás

                Hegyét tompítja. Mindenek fölött

                Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,

                Következik, hogy ál máshoz se léssz.

                Isten veled: áldásom benned ezt

                Érlelje meg majd.”

És Jacques híres monológja (Ahogy tetszik):

„Színház az egész világ,

És színész benne minden férfi és nő:

Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár

Életében, melynek hét felvonása

A hét kor. Első a kisded, aki

Dajkája karján öklendezik és sír.

Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,

Táskás nebuló: csigamódra és

Kelletlen mászik iskolába. Mint a

Kemence, sóhajt a szerelmes, és

Bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.

Jön a párduc-szakállú katona:

Cifra szitkok, kényes becsület és

Robbanó düh: a buborék hirért

Ágyúk torkába bú. És jön a bíró:

Kappanon hízott, kerek potroh és

Szigorú szem és jól ápolt szakáll:

Bölcseket mond, lapos közhelyeket,

S így játssza szerepét. A hatodik kor

Papucsos és cingár figura lesz:

Orrán ókula, az övében erszény,

Aszott combjain tágan lötyög a

Jól ápolt ficsur-nadrág; férfihangja

Gyerekessé kezd visszavékonyodni,

Sipol, fütyűl. A végső jelenet,

Mely e fura s gazdag mesét lezárja,

Megint gyermekség, teljes feledés,

Se fog, se szem, se íny – tönkremenés!”

folyt. köv. :)

Uram atyám, hát lementem most este a kutyával, és rettenetes szörnyeket láttam. Pókok, és egyéb bogarak formájában jelentek meg. Én tényleg nagyon szeretem az állatokat, simán megfogom a kezemben hörcsögöt, egeret, gilisztát. Sőt, szalamandrát is tartottam már kézben, és kígyót is simogattam (persze, most igazi óriáskígyóra gondolok, egy állatkerti látogatás alkalmával...:), de ezeket nem bírom, mondhatni, fóbiás vagyok rájuk.

Először is hevert a járdán egy kb. két centiméteres fekete bogár (nem csótány, hanem valami más, ganajtúró szerű jószág) kitaposva. Mit keres ez a városban? Aztán láttam egy ugyanekkora pókot, ami élt, a járda közepén ücsörögni. Legalább elbújna a hálójába a bokrok közé, de ez, kiül az útra és ott várja az áldozatát, keményen, mint egy harcos! Már attól is rosszul vagyok, ahogy szerintem sokan mások is, ha véletlenül rálépek. Arra gondolni, hogy rám esik, rám mászik, meg szinte már nem is merek, mert tuti, hogy egy enyhébb lefolyású szívroham lenne a vége.

És akkor a darazsakat még meg sem említettem! Plusz ahogy közeleg a május, jön a cserebogár időszak. Tavaly valamiért rettenetesen sok volt belőlük. Van a közelünkben egy akácfa sor, és ott esténként szinte felhőkben repkedtek. Bár csak naplementétől úgy tizenegy óráig, utána szerencsére mennek aludni. Abban az időszakban későn viszem sétálni a kutyát, hogy elkerüljem az elviselhetetlen háromcentis cserebogár helikoptereket.

Szeretem a tavaszt és a nyarat, mert jó az idő, de a telet meg azért szeretem, mert eltűnnek a bogarak. És szeretem a denevéreket meg a fecskéket, akik elkapkodják őket:)

Már a tél sem a régi, bár idén azért volt hó, és jó kis fagyok. A globális felmelegedésnek ez is az egyik hatása. Kicsi közép-európai, eddig mérsékelt égövi országunk időjárása kezd átalakulni mediterránná, ezzel táptalajt adva az olyan állatok betelepedéséhez és túléléséhez, amik eddig nem maradtak meg nálunk. Tisztában vagyok vele, hogy a rovarok közül sok hasznos (hiszen rovarok nélkül öt éven belül kihalna az emberiség, ahogy az Animal Planet reklámban szerepel), és nem bántanám én őket, csak ne jöjjenek a közelembe, mert maximum egy hétpettyes katicabogár, vagy egy káposztalepke közelségét tűröm teljes nyugalommal:)

A fiúk nem sírnak. Nem sírnak, mert nem szabad nekik. Szégyellik, és gyengének érzik magukat miatta. Mert gyerekkorukban beléjük verik, hogy a fiúknak nem szabad sírni, mert a sírás a lányok privilégiuma. Minden, ami történik velük, katonadolog, a katonák pedig kemények. Ez nagy hiba, mert később nemcsak, hogy nem sírnak, de a többi érzelmüket is elrejtik a sírással együtt. Nem tudják kimutatni teljes valójukkal sem az örömüket, sem a bánatukat, sem a szerelmüket. Nem kedvelik az érzelgős filmeket, és zenéket, mert őket is megindítja, érzelmeket vált ki, amivel meg hadilábon állnak. De amit elfojtunk, az úgyis kijön más formában, ha mást nem, éjjel, álmunkban…

A lányok sírhatnak, ez – a fiúkkal ellentétben – nálunk ez társadalmilag teljesen elfogadott, bár mostanában már a lányok is próbálnak egyre keményebbek lenni. Én szoktam sírni, de sok lányt ismerek, aki alig-alig.

Amitől biztosan elsírom magamat, az a tehetetlenség érzése. Ez olyankor fordul elő, ha abszolút kompromisszum képtelen emberrel keveredem vitába. Például, két ember egy párkapcsolatban vitatkozik (mindenhol előfordul). Az egyik próbálja megbeszélni a dolgot, elmondani a véleményét, és meghallgatná a másik felet is. A másik fáradt, türelmetlen, vagy épp nincs igaza (és a legjobb védekezés a támadás), és minden mondatra maximum ezt reagálja: nem érdekel, elegem van a hisztidből, fejezd már be, ez egy nagy hülyeség, stb. Ez a tehetetlen helyzet, hiszen a másik ember még hajlandóságot sem mutat rá, hogy megfontolja, vagy egyáltalán meghallgassa a véleményünket.

Amikor gyerek voltam, és a szüleimmel vitába keveredtem, a legjobban az dühített fel, amikor meg sem hallgattak. Esélyt sem kaptam, hogy elmondjam a véleményemet, nem érdekel, ez így van, és kész. Ilyenkor tehetetlen dühömben, főleg, ha úgy éreztem, nekem van igazam, mindig sírtam. És amikor – már felnőtt koromban – összevesztem egy munkatársammal, aki szintén hasonlóan viselkedett a konfliktusban, ugyanez történt. Nemcsak hogy elsírtam magam, de utána még egy órát sokkosan hüppögtem. Szándékán kívül olyan helyzetbe kerültem vele, hogy újraéltem egy negatív dolgot, és még felnőttként sem tudtam másként viselkedni ugyanabban a szituációban, annak ellenére, hogy a probléma korántsem volt annyira komoly.

A sírás egy egészséges reakció. Persze, ha valaki túl érzékeny, és folyton sír, akkor valószínűleg valami komolyabb lelki probléma van, de „normális” mennyiségben kifejezetten segítő hatású. Abszolút találó kifejezés a „kisírja magát”.

De azért mégis jobb érzés, amikor örömkönnyeket ejtünk. Egy jól eltalált meglepetéstől, egy esküvőn, vagy egy kisbaba születésén… akkora öröm ér, hogy megkönnyezzük:)

Nagypéntek van, ami a keresztény vallások szerint Jézus feltételezett halálának a napja (hétfőn meg majd feltámad). Itt a húsvét, három napig nem kell dolgozni, ezalatt mindenki halálra zabálja magát, a férfiak meglocsolják a nőket, hogy el ne hervadjanak, és közben egy reggel induló fél vagy egész napos túra alatt matára isszák magukat. A locsolás hagyományának azért lehet egy kis átvitt értelme is:)

Folytatom a lelkizést, mert úgy tűnik, egyfolytában csak lelkizek itt a blogon (is). Ez egyrészt azért van, mert ilyen vagyok, túl érzelgős, másrészt azért, mert a híreket és érdekességeket úgy is megírja más, akinek az a dolga, vagy ahhoz van kedve. Mindenről írt már valaki, de az én gondolataimról nem írt még senki (nem is értem, miért).

Szerintem fontos arra törekedni, hogy egyre jobbak legyünk. Egyre jobb emberek. Most olvasom a Csernus Ki nevel a végén című könyvét, és nagyon jó, mindenkinek ajánlom. Annak is, akinek nincs gyereke, hogy még az előtt gondolkodjon el, mielőtt lesz. Amíg még nincs felelősség. Sok példát hoz fel, amiben magára ismer az ember. Furcsa lenne, ha ezt úgy olvasnám, hogy már lenne gyerekem, és akkor jönnék rá a hibáimra, Jesszus, ez tényleg így volt, vajon helyre tudom-e hozni, és hogyan. Ez egyébként is mindenre igaz, végig kell gondolni, mit csinálunk jól, és mit rontottunk el, még ha közben olyan dolgok is eszünkbe jutnak, amikre nem szívesen emlékszünk.

A tüskéimből már faragtam, legalábbis úgy érzem. De volt, aki mondta is. Például Zsebi barátnőm, akivel az utóbbi időben voltak súrlódásaink, pedig azelőtt sohasem. Lehet, hogy mind a ketten rossz passzban voltunk, és néha tényleg összekaptunk apróságokon. Most szerdán találkoztunk hárman "csajos sörözésre" (kicsit paradox ez, nem?) és jót beszélgettünk.

Pl. arról, hogy mindenkiben van egy kisebbségi érzés. Na jó, nem mindenkiben, sőt, van, akiben túlteng az önbizalom (vagy ezzel túlkompenzál...)! De általában azért a legtöbb ember talál magában kivetnivalót: túl kövér vagyok, túl sovány vagyok, nem vagyok elég sikeres, nem vagyok szép, nem végeztem el az iskolát, vagy csak szégyellem magam valamiért mások előtt, amit régen csináltam, és ezerféle dolog lehet még. Nekem  is meg szokott fordulni a fejemben, amikor nálam sokkal sikeresebb, és karakánabb embereket látok, hogy bennem nincs elég kitartás. Nincs elég erőm ehhez a durva élethez, ahol folyton harcolni kell mindenért. Akarattal és szándékkal. Nem vagyok eléggé nyomulós. De  olyan úgysem tudnék lenni, amilyen nem vagyok, vagy akkor nem érezném jól magamat a bőrömben, tehát én már ilyen maradok! Vannak más pozitív tulajdonságok, amiben meg én vagyok erős...:) El kell fogadni azt, amink van.

De nem töprengek itt tovább, hanem lemegyek a boltba konzervért a kutyámnak. Éhen ne haljon a háromnapos ünnepben, mert iszonyú sokat képes enni annak ellenére, hogy kb. 12 kg:)

Aki idekeveredik, annak boldog Húsvétot!

Megint vége lett a hétvégének. Bár a buli – elnézést az érintettektől – szerintem nem sikerült túl jól, mert elég unalmas volt, azért a hétvége összességében jó volt. Vasárnap voltunk úszni, és délután a Margitszigeten. Ha jó az idő a tömeg kimegy a térre, ez abszolút igaz, millióan voltak, de azért jól esett a séta.

Egy beszélgetés közben megint megkaptam a fejemhez pénteken, hogy „Kicsit túl válogatós vagy, nem? Nagyok az igények…”.  

Én nem érzem így. Megint itt a tavasz (hányadik már így…) és tényleg szeretnék már szerelmes lenni, valakit szeretni. Nem kell, hogy Brad Pitt külső legyen, vagy tele legyen pénzzel, ilyen igényeim sosem voltak. Csak összhang legyen.

A szerelem az, amikor remeg az ember lába, és gombóc van a gyomrában találkozás előtt. Amikor odaadjuk a másiknak az utolsó süteményt, meg a grillcsirke legjobb részeit. Amikor kedvünk van főzni a másiknak, azt, amit ő szeret, annak ellenére, hogy magunknak soha nem főzünk, mert nem tartjuk fontosnak.

Lehet, hogy pont ez a nagy igény, én már nem tudom. Persze, olyat könnyű találni, aki a házassága mellett szórakozna egy kicsit, vagy jobb esetben nincs házassága, de mégsem érdekli milyen vagy, csak szórakozásra vágyik, időtöltésre az unalmas percekben. Legyünk együtt egyedül, ha már mindketten egyedül vagyunk. A jó múltkor kaptam SMS-t valakitől (régről), hogy találkozhatnánk újra, de csinos vagy, bla bla. Viccből megjegyeztem (ismervén, hogy milyen…), rendben, de nincs szex, itt a tavasz elmehetünk kirándulni, nagyon szívesen beszélgetek. Többet se üzent, így kell lerázni az ilyeneket:)

Hát, így vagyunk. De azzal biztatom magam, hogy talán csak nem a megfelelő emberekkel találkozom, és majd mindennek eljön az ideje. Azért az idő szép, az élet halad:)

Jó ez a blog, és komolyan jól esik ide írogatni, ráadásul egy kicsit kiélhetem a kreativitásomat itt is... De azért nem túl személyes. Papírra nem szeretek naplót írni, mert hamar megunom, és abbahagyom. Itt viszont elég sok mindent nem írok le, amit szívem szerint leírnék, mert a hülye fejemmel az összes ismerősömnek és családtagomnak eldicsekedtem vele, és feltettem a wiw-re is a címet, és emiatt a legbelsőbb gondolataimat nem merem leírni. Lehet, hogy csinálok egy másik blogot, ahol valami sokkal álnevebb álnévvel rendes naplót fogok vezetni:) Tele lesz a gondolataimmal az egész internet. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Nem mintha akárkit is meg akarnék bántani, és olyan baromi sok titkom sincsen, de ilyen az ember, nem mindig csak jó gondolatai vannak. Vagy néha a jókat is magában tartja. Vagy marad az, hogy felhívjuk a legjobb barátunkat, és egy villámpanaszkodásban elnyavajogjuk a nyűgjeinket. Letesszük és már jobb is. De a panaszkodás is tökre unalmas, tényleg, az ember a saját maga siránkozását is megunja, nemhogy másét. Itt meg végülis nem fárasztok vele senkit, max. nem olvassák, az első két mondat után eliszkolnak az oldalról:)

Régen azon nevettünk a barátnőmmel, mi lenne, ha a mobilunk telefonkönyvében levő összes számot végighívnánk egyenként, és mindenkinek megmondanánk azt, hogy mit nem bírunk benne. A választ sem kell megvárni, elhadarni, aztán viszlát, bontani a hívást. Aztán utána, ha már senki nem áll szóba velünk, elköltözénk Debrecenbe. Új élet, új ismerősök. Azért Debrecenbe, mert tetszik az a város. Persze, jó nagy hülyeség, de azért szórakoztató volt végiggondolni, hogy kinek mit mondanánk.

Sok ember azt mondja magáról "én mindig mindenkinek megmondom a véleményemet!". Mint a Jim Carrey a Hantaboy-ban. Frászt. Senki sem mondja meg mindenkinek a valódi véleményét. Még akkor sem, ha jó, nehogymá' dicsérgessük a másikat és kedvesek legyünk...:)

A péntek jó nap, megyek vásárolgatni a nővéremmel, shopping day, néha kell ilyen, este pedig egy barátom 30. születésnapját ünnepeljük, várhatóan nem sokáig leszünk szomjasak. És az idő fasza:) Jó lenne már kirándulni is egyet, napfény, madárcsicsergés, ibolya, rügyező fák, meg minden.

Ennyit a blog előnyeiről és hátrányairól, meg a kesze-kusza gondolataimról. Úgy érzem, hogy túl sok az energiám, amit nem tudok hol levezetni, azért írogatok össze-vissza:) És szeretet túltengésem is van, amit nem tudok kire ráömleszteni! Ezért akivel este találkozok, azt mindet meg fogom ölelgetni! Készüljetek!!!:))

Vannak emberek, akik kifejezetten idegesítenek. Ezt is a kémia okozza? Olyanok vagyunk, mint egy mágnes, egyesekhez kifejezetten vonzódunk, mások meg taszítanak?

A kémia nagyon tréfás tud lenni (pont, mint Murphy), sokszor éppen ahhoz vonzódunk, akihez nem kéne, mert ésszel átgondolva nem is illik hozzánk, tudjuk, hogy nem jó ember, vagy nem lehet és kész. De ahhoz persze nem vonzódunk, akit a józan eszünkkel is nagyon kedvesnek és szimpatikusnak találunk, és egyébként is minden stimmel vele. És ez fordítva is működik: emberek kifejezetten zavarnak minket, akik alapvetően rendesek, és talán nem is értik, hogy miért vagyunk velük távolságtartóak és barátságtalanok. Mi sem értjük. Egyszerűen csak menekülünk, hogy ne kelljen beszélgetnünk velük, mindegy, hogy jó, vagy rosszindulatúak, kedvelnek minket, vagy nem. Hiába próbáljuk megerőltetni magunkat, hogy ne érezzünk ellenszenvet, mégis ott van. De sokszor a körülményekből adódóan folyton a környezetünkben vannak, és nem tudjuk kikerülni őket. Ezért erősen uralkodunk magunkon, hogy ne mondjunk, vagy tegyünk olyat, ami helytelen. Pedig szívünk szerint kieresztenénk a gondolatainkat…

Fura egy szerzet az ember. Aki magának dolgozik, az azt mondja, kár, hogy nincsenek munkatársai, mert unalmas, és hiányzik neki a társaság. Aki körbe van véve emberekkel, annak az a baja, hogy folyton mindig viselkedni kell, mindenkihez alkalmazkodni kell.

Néhány embertől már akkor rosszul vagyunk, ha egy méternél közelebb jönnek. Persze a „rosszullét” csak idézőjelben értendő. Vagy a hangjuknak olyan a rezgése, amit – valami tudatalatti dolog miatt – nem bírunk elviselni. Ha az ember ilyen férfival, vagy nővel beszél, aki rossz hatással van rá, akinek az energiáját negatívnak érzi, az biztos, hogy kétszer annyi erőt vesz el, mint a másokkal folytatott beszélgetések. Blokkolja a gondolkodásunkat.

Állítólag az ember jobban tűri maga körül azokat, akiknek a szüleihez hasonló „hibái” vannak. Mert amiben felnőtt, az már sokszor fel sem tűnik neki. Sokkal jobban a szemünkbe tűnnek azok a tulajdonságok, és hibák, amelyek a szüleinkétől, vagy a saját magunkétól tökéletesen eltérőek. A családunkat (ahonnan származunk), nem mi válogatjuk meg, az iskolai osztálytársainkat nem válogathatjuk meg, a munkatársainkat szintén nem (vagy csak a szerencsések)… Mindenféle stílusú és személyiségű emberek jönnek-mennek az életünkben, akikkel hosszú évekig együtt töltjük a napjainkat.

A párunkat, és a barátainkat viszont megválogathatjuk. Velük mindig jól érezhetjük magunkat, levetkőzhetjük a kötelező viselkedési normákat. Hasonló a hasonlónak örül, ahogy a mondás is tartja. Én ebben hiszek. Ellentétben a mágnessel, vagyis hogy az ellentétek vonzzák egymást.

Ha meg valakivel semmiképp nem találjuk a közös hangot, azzal - mindkét fél érdekében -jobb elkerülni a társalgást. Amennyire csak lehet.

Levittem a kutyámat sétálni, és feljöttem egy kutyával, és egy kaktusszal. Valaki kidobta, illetve kitette cserepestül a lépcsőházba. Nem volt még csúnya, én meg megsajnáltam, és felhoztam. Majd kikupálom, remélem, elkezd növekedni.

Egyszer már felhoztam egy diffenbacchiát, aztán elburjánzott, és most van belőle négy, éppen gyökereznek. Mondjuk az elég gyorsan nő, hatalmasak lesznek a levelei. Lehet, hogy majd elajándékozok belőle, mert teljesen elszaporodik a végén:)

Ha szeretettel gondozzuk a növényeket, jobban növekednek. Kedvelik az emberi beszédet, a nevetést, és állítólag a zenét is. De az odafigyelést meg is hálálják: egy cikk szerint a kórházakban kevesebbet panaszkodtak azok a betegek, akik olyan kórteremben voltak, ahol volt növény. Irodában dolgozó emberek közt, amelyik szobába tettek növényt, ott jobb kedvűek voltak a munkatársak. A virágok hoznak egy kis természetet a falak közé. Jó hatással vannak ránk.

A hibiszkusz erősíti a szerelmet, segíti kibontakozni az emberi, baráti, érzelmi kapcsolatokat.

A szobapáfrány frissíti a levegőt, segíti a pozitív energia áramlását, gondolkodásra ösztönöz, munkára, tanulásra serkent.

A csüngőágú fikusz a gondoskodik a megfelelő páratartalomról, sok káros anyagot lebont a környezetünkben. A fikusz a már meglévő, de rosszul működő párkapcsolatokra van jótékony hatással. Lökésszerű energiarezgései az érzelmi stabilitást és a hűséget segítik elő.

A bambusz a feng shui szent növénye. Az érvényesülési képességet segíti. Egyenletesen vibráló energiafelhő veszi körül. És szerencsét is hoz.

Gyerekkoromban is hazahoztam minden kóbor állatot, kutyát, cicát, madárfiókát. Volt, hogy két kiskutyát is összeszedtem, együtt bóklásztak. Nem akartam őket megtartani, csak gazdit keresni nekik. Kivittem őket a piacra egy dobozban, és addig ültem ott, amíg el nem vitték mind a kettőt. Egy kutya persze mégis nálunk maradt, nem adtam fel, míg nem lett sajátom, és azóta is van folyamatosan kutyám, igaz, már másik.

Most nyilván úgy tűnik, hogy komplett idióta vagyok, aki kidobott szobanövényeket összeszed a kuka mellől. Én azt gondolom, hogy akinek nincs semmilyen növénye, és mereven elhatárolódik az állattartástól is, az az ember egészen egyszerűen nem szeret gondoskodni. Nem vállalja a felelősséget egy élőlényért. Persze, sokan azt mondják erre, nincs időm, állandóan dolgozom, utazok. De egy kutyának vagy macskának mégis jobb, ha egy évben 2 3-szor elutazunk, és megkérünk valakit, hogy vigyázzon rá, vagy etesse, mint hogy menhelyben sínylődjön, vagy épp kóboroljon valahol. Ők megbocsátják ezt a kis szabadságot nekünk, ugyanolyan önzetlenül szeretnek utána is, és hálásak, hogy visszajöttünk.

Arról, hogy a betegség pihenés

Az élet rettenetes versenyében legtöbb ember csak akkor pihen meg, ha beteg. A betegség, a francia költő szavával, nemcsak a szegények utazása, hanem a szegények nyaralása, téli Rivierája, Tátrája és Egyiptoma is. A lázas kedélyekre a betegség igazi lázat küld, hogy kissé megnyugodjanak. A becsvágyó és kielégületlen ámokfutó, aki – mint Kleist, a költő – „váltogatja a városokat, mint a lázbeteg a vánkosokat”, csak a betegágyban eszmél igazi vágyaira, reménytelen szenvedélyeire. A betegség pihenés is, ez közhely. Ezért előzd meg a természet parancsát, a kényszerű betegszabadságot, s iktass életed iramába apró, mesterséges betegségeket, hogy megpihenjél. Makkegészségesen őrizd néha egy napon át az ágyat. Farkasétvágyad van, a szöget is megrágnád: koplalj önként egy-két napot. Szíved nem zsörtölődik még a nikotin miatt: jutalmazd meg azzal, hogy parancsoló szükség nélkül abbahagyod három napra a cigarettát. A szervezet oly hálás a legcsekélyebb figyelemért! S ezek az apró, mesterséges, a betegség parancsa nélkül felidézett betegségi és gyógyítási állapotok, önkéntes diéták, megvonások és pihenések felérnek egy keleti úttal vagy egy vakbélműtéttel. Kíséreld meg. Csodákat látsz majd. (Márai Sándor: Füves könyv)

Van, hogy nincs miről mesélni. Mert nem történt semmi. A világban, persze végeláthatatlanul sok dolog történik, csak nekünk van épp pár nyugodt napunk. Legtöbbször mindenki egyfolytában pörög, munka, sport, vásárlás, takarítás, buli, kirándulás, minden, ami belefér.De néha azt mondjuk: állj. Elég. Nem vágyom másra, minthogy pihenjek, tévézgessek, olvasgassak (valami könnyűt és kikapcsolót, vagy verseket). És ha a hétvégét így töltjük, akkor az nagyon jó. Be kell szerezni pár filmet, üdítő, rágcsálnivaló, és kizárni a világot. Amikor beteg voltam, megnéztem két évadot Grace klinikából, csak melegítőben voltam egy hétig, alig dugtam ki az orromat az utcára.

Még a híradót sem néztem meg. Úgyis tudom, hogy rossz az ország helyzete, a csapból is ez folyik. És ez is már annyira unalmas. Bosszantó, bizonytalanságot keltő, visszataszító és unalmas. Mintha itt sosem járna nyugalom és biztonság az embereknek. Nem csoda, hogy belefáradtak a magyarok.

Na mindegy, híradó nuku, hangos reklámok kilőve, csak film, reklám nélkül. És könyv, meg séta a kutyával. Ó, és a fürdés. Imádok fürdeni, strandon is, tóban is, tengerben is, itthon is. Egy kád víz, habfürdő, valami jó könyv, halk zene, relax. Aztán egy forró kakaó, frissen húzott ágyba be, és alvás.

Néha egy kicsit meg kell nyugodni.

Azt mondta egy ismerősöm a hétvégén, olvasta valahol, hogy egy embernek egy nap négyszáz érintésre van szüksége. Jesszus, bele sem merek gondolni, hogy mennyivel vagyok elmaradva! Kutya számít? Mert akkor annyira nem is borzasztó a helyzet, és ehhez még hozzáadom a reggeli csúcsforgalmat a négyes villamoson, plusz azokat a pillanatokat, mikor valakihez véletlenül hozzáérek.

Viccen kívül, az érintés nagyon fontos mindenki életében, kisgyerekkortól fogva. Ha valakit gyerekkorában nem dédelgetnek, simogatnak, az nagy hatással lesz a felnőttkori személyiségére. Vizsgálatokat végeztek az intézetben nevelkedett gyerekekkel, amiből kiderült, hogy bár jól táplálkoztak, és tiszta körülmények között éltek, az emberi érintés hiánya miatt lelkileg fejletlenek voltak, és betegség esetén könnyebben meghaltak. Ugyanezt állatkísérletekben is kimutatták, a rendszeresen simogatott állatok gyorsabban fejlődtek, és ritkábban betegedtek meg, mint elhanyagolt társaik. Harry Narlow amerikai pszichológus kísérletet végzett majmokkal, árva majmoknak kétféle műanyát adott, fémből készültet, és szőröset. A fémből készült pótanyának teje is volt, de a kismajmok mégis a szőranyát választották. Ezzel bebizonyította, hogy az érintés iránti vágyuk erősebb volt, mint a táplálék iránti.

És ott vannak az ikrek: az iker gyerekek nyugodtabban alszanak, és könnyebben gyógyulnak, ha egymás mellé vannak fektetve. Érzik egymás közelségét, és meg is érintik egymást.

Az óvodai csoportban, ahol egyik gyakorlatomat töltöttem, az volt a szokás, hogy a testnevelés foglalkozás után minden gyerek lefeküdt a földre, és behunyta a szemét. Az óvónő pedig dúdolt, kiválasztott egy gyereket, aki körbement, és az összes többinek megsimogatta az arcát. Édesen mosolyogtak csukott szemmel a földön. Két perc volt az egész, és mégis olyan hatásos volt, megnyugtató és kedves.

Az érintés erejét sokan a placebo hatáshoz hasonlítják. Visszatérve az állatokra, az ő érintésük is gyógyító hatású, ezért is használják őket sok helyen terápiás céllal is.

A szex vajon hány érintésnek felel meg? Azzal biztosan megvan egyben a négyszáz, vagy duplán, triplán! De önmagában az érintés hiánya súlyosabb zavart okoz, mint a szex hiánya. Olvastam egy másik hasonló cikkben, hogy sok emberről, aki szexuális problémák miatt fordult orvoshoz, kiderült, hogy valójában a gyengédség hiánya miatt lelki beteg, az elszigetelődés depressziót okoz.

Móricz Zsigmond azt mondta: „Akit nem simogatnak eleget, annak kiszárad a lelke.” Ha az ember életéből hiányoznak ezek a szerető mozdulatok – persze megszokja, ahogy mindent – de eltávolodik az emberektől, zárkózott lesz.

Na. Örülök, hogy ezt leírtam, de ettől még nincs meg a napi négyszáz érintésem! Úgyhogy megyek, és megsimogatom a kutyámat, még mielőtt kiszárad a lelkem!

 Weöres Sándor: Tavaszköszöntő

Sándor napján megszakad a tél,
József napján eltűnik a szél,
Zsákban Benedek
hoz majd meleget,
nincs több fázás, boldog, aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:
minden kislány férjhez adatik,
szőkék legelébb,
aztán feketék,
végül barnák és a maradék.

Már bimbózik az aranyeső, és sétálás közben ibolyát is találtam egy helyen. Itt a tavasz, amit annyira vártunk, de tényleg! A magyar néphit szerint Gergely napja elmúltával (március 12.), a tavaszi napéjegyenlőség után Sándor, József és Benedek hoznak nekünk meleget, és vége van a fagyos télnek.

De miért emlegetjük az ő nevüket minden évben? Sok néphagyományunk van, sajnos egyre inkább kihalófélben.

„Gergely napja, ha jó,

Hideg, szeles, sokszor van hó,

Sándor, József, Benedek,

Jönnek a jó melegek.”

Sándor a görög Alexandroszból magyarosodott, és nevének jelentése férfiakat megóvó ember. „Ha Sándor napján szép az idő, jó termés várható.”

József napja a názáreti ácsmesternek, a kis Jézus gondviselőjének, Szent Józsefnek az ünnepe. E napon lehet elültetni a krumplit, fokhagymát, kaprot. „Ha József napján derült, hőség hozzánk beül.” Ezen a napon engedik ki először a méheket, és néphit szerint, ha a méhek sűrűn kitelepednek a kas, vagy kaptár szájára, akkor jó idő lesz. Ezen a napon érkeznek haza a fecskék is. Innen a gyerekmondás, „fecskét látok, szeplőt hányok”. Az Alföldön úgy vélik, ha szivárvány látható, a széles sárga sáv jó búzatermést, a széles piros sáv bő bortermést ígér, és bizonyos helyeken ekkor hajtják ki a marhákat először a legelőre. A hagyomány szerint a madarak ezen a napon szólalnak meg először, mert "Szent József kiosztotta nekik a sípot".

Március 21 Benedek napja, a bencés rendet alapító Szent Benedek ünnepe.  A név jelentése „áldott”. Március 21-én Benedek megáldja a meleget, a napot, ez a nap hivatalosan is a tavasz első napja. Szeged környékén a Benedek-napon duggatott hagymát Bertalan napján (aug. 24.) szedték fel, utána a háztetőre rakták, ahol hét nap érte a napsugár és hat éjszaka a harmat. Ennek a főzetével gyógyították a betegeket. Ha ezen a napon dörög az ég, száraz lesz a nyár“

A mondás magyarázataként népi mesék is vannak, ezek közül itt van egy, amit találtam:

A hosszú tél után Szent Péter egy zsákba kötve elküldötte Sándorral a meleget a földre. Sándor ment, mendegélt, de nagyon elfáradt a meleg súlya alatt. Hiába törölgette a homlákát, lazította a ruháját, szomjas és fáradt maradt. Amint körülnézett, meglátott a Tejút mellett egy kocsmát. Hogy megpihenjen, ott lerakodott és iddogálni kezdett. Közben pillája elnehezülvén- ottfeledkezett. Szent Péter már megsokallta a földi embereknek a meleg utáni könyörgését, és Sándor után elküldte Jóskát, hogy keresse meg. Kereste, kereste, végre megtalálta az ivóban. A bor mellett azonban ő is elfeledkezett, hogy miért küldték. - Eriggy fiam, Benedek, aztán nézz utána, hol kujtorog a lét lator! - indította útba a harmadikat is az öreg Péter. De biz, Benedek is úgy járt, mint a másik kettő, mert a Tejút melletti kocsmában igen jó bort mértek. Szent Péter csak várta, leste, mikor ér a földre a meleg. Lenézett az égből, de a jámbor vándorokat sehol sem látta. Nagyon megharagudott, és Mátyást küldte a földre, de most már korbácsot is nyomott a kezébe. Mátyás hamarosan rájuk akadt a kocsmában, mert már nagyon jókedvük volt, dalolásuk messzire elhallatszott. Bement hozzájuk. Amikor a három víg koma meglátta Mátyást ostorral a kezében, gyorsan szedték a sátorfájukat, és siettek a földre a zsák meleggel. Hirtelen nagy meleg lett, minden jég megolvadt. Ezért mondják rájuk az ismert regulát, Mátyást pedig ezért tisztelték meg a jégtörő névvel.

Na, ez jellemző a magyar gondolkodásra, nem értek célba, mert elakadtak a kocsmában!

A néphiedelem szerint Sándor, József, Benedek napja a kikelet, új élet kezdetének a szimbóluma, amikor véget ér a hideg tél, és az emberek szívébe is beköltözik a tavasz.

Ami ebből a hónapból hátravan, az március 25-e, a Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. Ez Jézus fogantatásának ünnepe. Ez a nap alkalmas a fák oltására, szemzésére, és szőlő metszésének megkezdésére. Azt olvastam, hogy akik gyermeket szeretnének, ezen a napon kell, hogy azért végig imádkozzanak.

Úgy vettem észre, mostanában elég melankolikus hangulatú írásaim születtek. Túl sokat gondolkodom, az a baj. Pedig a boldogok a heringek. Mert állítólag ők fogják örökölni a Földet. És a sajtkészítők. De ezt nem kell szó szerint érteni, ugyanúgy vonatkozik bármelyik tejipari termék készítőire.

Egyébként a Bikini szám, amit korábban feltettem, sem aratott osztatlan sikert. A barátaim körében enyhébb gúnyolódást váltott ki. De megvédtem magam, és mondtam: - De hát én már hatéves koromban is voltam a Balatonon Bikini koncerten!

Válasz: - Én meg hatéves koromban voltam bikiniben Balaton koncerten!:)

Hogy a sok komor postot kompenzáljam, most ideteszek pár vidám hangulatú képet:

egy mosolygós napocskát,

napraforgó mezőt,

bárányfelhőket,

és mézeskalács szívecskéket.

Máris jobb! Ráadásul másik betűtípussal, és színnel írok. Mert mint Kosztolányi Dezső, én is színes tintákról álmodom:)

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.

Induljon mosolygósan a hétvége! A nevetés ragadós.

Paulo Coelho, napjaink egyik legnépszerűbb írója, arra vezeti rá olvasóit a könyveiben, hogy a sorsunkat magunk irányítjuk. Meg kell találni a saját utunkat, figyelni a jelekre, bízni, és kockáztatni. Ha bátrak vagyunk, mellénk áll a szerencse is. Olvastam az összes könyvét, és néha még a blogjára is felnézek (http://paulocoelhoblog.com/), tényleg erőt lehet belőle meríteni.  

”…- A szívem fél a szenvedéstől - mondta a fiú az alkimistának, amikor egyik éjszaka a holdfény nélküli égboltot nézték. - Mondd meg neki, hogy a szenvedéstől való félelem rosszabb, mint a szenvedés maga. És hogy egyetlen szív sem szenvedett, ha álmait kereste, mert a keresés minden pillanata az Istennel és az Örökkévalósággal való találkozás pillanata.” (Az Alkimista)

Ezek a gondolatok nagyjából a pozitív gondolkodás alapkövei. Felkapott téma, végtelen számú könyv és cikk is jelent meg ezzel kapcsolatban, Dale Carnegie-től kezdve még sok-sok szuper menő amerikai pszichológus tollából. Sokat szoktam töprengeni rajta, hogy nekem miért nem igazán megy mégsem (bizonyára az egész magyarságba belekódolt "negativitás" is közrejátszik). Tényleg ennyire egyszerű lenne? Megváltoztatom a gondolkodásmódomat, holnap felkelek, és minden máshogy lesz? Esténként negyed órát relaxálásra szánok, és elképzelem magamat boldogan? Állítólag ez bejön. Általában nem viselkedem morcosan és lehangoltan, mégis eddig már ketten mondták azt nekem, hogy szomorú a tekintetem. Két idegen, mindkettő szórakozás közben, amikor az ember pedig (elvileg) jól érzi magát. Vagy legalábbis abban a pillanatban kikapcsolódik, de a belülről jövő szomorúságnak a magva akkor is ott van a tekintetében, amit nem lehet eltitkolni (mert a szem a lélek tükre, ugye). Eléggé el is szomorodtam, amiért ezt mondták:)

Ha tényleg úgy van, hogy kizárólag mi irányítjuk a sorsunkat, akkor a múlt rossz tapasztalatait fel kell dolgozni, aztán kezdődhet minden elölről, újra bizakodva. De a másik verzió az, hogy a sorsunk előre meg van írva, és ő irányít minket. A Karma szerint, ami Indiából, a buddhizmustól ered, minden ok és okozat viszonya, semmi sem történik véletlenül. Minden tettünk következményeket von maga után, illetve az is lehet, hogy jelenlegi életünkben az előző életünkben végzett jó, vagy rossz cselekedeteink hatását viseljük magunkon. Persze ez már vallás, amire nem mindenki fogékony. "God is a concept", ahogy John Lennon énekli. Emellett vallásonként változik is a karma jelentése, és hitvilága. Bár azt mindenütt hangsúlyozzák, annak ellenére, hogy a karma befolyásolja a sorsunkat, nem szabad teljes mértékben a sorsra bízni magunkat. A cél az, hogy szándékkal jó irányba mozdítsuk az életünket, és ezzel együtt a karmánkat.

“Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.” (A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)

Nem tudom, melyik az igazság, de ez nagyjából olyan kérdés, mint a „melyik volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?”. Valószínűleg mind a kettő, a sorsunk is irányít minket, és mi is hatással vagyunk a sorsunkra. Vagy az egész csak handabanda, amit unatkozó emberek találtak ki, hogy valami magyarázatot találjanak a dolgokra. Mindenesetre a pozitív gondolkodás, és a jókedv fontos, mert az ember azt vonzza be, amit bemagyaráz magának. Ráadásul a vidámság ragadós, azt olvastam, hogy a vidám embereket körülvevő emberek is vidámabbak lesznek. Bár ezzel nem értek feltétlenül egyet, mert ha éppen nincs jókedvem, akkor is kicsusszan egy-egy vicces, vagy éppen ironikus megjegyzés a számon, ami másokat megnevettet, vagyis vidámabbá tesz.

Egy szó, mint száz, optimistának kell lenni, mert akkor a pohár mindig félig tele van. És ha van mit inni, akkor már nagy baj nem lehet!

"God is a concept, By which we can measure, Our pain..."

Ma nem volt jó napom. Már reggel ingerülten ébredtem, van ilyen. Nem tudtam odafigyelni a munkára, amit persze akkor is meg kell csinálni, számolva a perceket a munkaidő lejártáig.

Arra gondoltam, - lehet, hogy elküldöm a Miniszterelnöki Hivatalba, - fontolják meg, hogy az éves szabadság mellé be kellene iktatni egy évben egy „f@sz kivan” napot (azoknak, akik rendes munkaidőben dolgoznak, persze). Érzékenyebb lelkűek nevezhetnék „tele van a hócipőm” napnak. Az ilyen napokon, amikor az ember agya szétesik, ez lenne a kódszó. Hangosan kimondani „f@sz kivan” („Tele van a hócipőm”). Ennyit, nem többet, aztán felállni, és kisétálni, minden következmény nélkül. A környezetünkben ülők pedig némán dolgoznának tovább, senki sem kérdezné, hogy mi a baj, vagy hová mész. Csak tudomásul vennék, és kész, beírnák a naptárba, ez az a nap. Aztán kisétálnánk a Duna-partra (vagy máshová, aki ahol éppen lakik), leülnénk a lépcsőre, vagy egy stégre ringadozni a napsütésben, kikapcsolnánk az agyunkat, és órákig csak néznénk, ahogy folyik a folyó, kavicsokat dobálnánk, vagy etetnénk a kacsákat. Néma tompulásban, ahogy Tatjana írta Anyeginnek a levelében. Egy-két-három óra ücsörgés és elmélkedés elteltével rájönnénk, hogy a folyók nem állnak meg, és megnyugodva visszamennénk folytatni a dolgunkat. Szépen hangzik… csak egy hiba van, hogy valószínűleg az évi egy napot túl hamar elpazarolnánk, azt gondolván, hogy az lesz a legrosszabb nap az évben (jó esetben pedig úgy is lenne).

Régen gyakran kijártam a kutyával egyedül a Szúnyog-szigetre. Hazaértem délután, elvittem sétálni, leültem egy kőre a parton, és botot dobáltam neki, meg néztem, ahogy a faágakat és szemeteket viszi a víz. Azért szoktam le róla, mert mostanában mindenhol sok a sötét alak, ott aztán főleg, és már félek egyedül sétálgatni erdőben, az uszkárom meg nem hiszem, hogy megvédene. De ez szörnyű, hogy manapság az ember nem vonulhat el egy kicsit a természetbe sem, mert nem lehet tudni, mikor sétál arra egy kattanat figura, vagy ugrik elő a bokorból, aki megerőszakol, kirabol, más egyéb. A városlakók élete egyébként is folytonos nyüzsgésben telik, zaj, fények, embertömegek… a mobilunk csörög, csipog, ha ne adj’ Isten kikapcsoljuk egy időre, mindenki azt hiszi bajunk történt.

Szerencsére eljött ennek a napnak is a vége, és megint szembenéztem magammal. Két fontos tanulsága volt:

1.Mindenkit kritizálok (magamat is beleértve), és folyton megjegyzéseket teszek (bár sokszor szótlanul, belül) másokra. Ez azért van, mert akik fontosak voltak nekem, engem sem fogadtak el olyannak, amilyen vagyok, és ugyanezt vetítem rá másokra. Tehát 1. számú  cél ezen változtatni.

2. Nehezen (vagy későn) jövök rá, hogy mi a lényeg. Ezt nem részletezem. De jobb későn, mint soha!

Levezetésképpen azért találkoztam Nuszival, és ittunk egy bambit. Bár ő azt mondta, ne említsem itt a nevét, mert ha valaki olvassa is az írásaimat (feltehetően hatalmas tömegeket mozgatok meg, és bírok gondolkodásra), az úgysem tudja, hogy ki ő. De én most juszt is ideírom, csak azért, hogy ne legyen igaza.

Ennyi elég is mára. Leviszem a kutyám és kikapcsolom az agyam.

Ui: ez a szövegformázgatás kikészít! Látszólag teljesen logikátlanul módosítgatja a blog a betűimet és a sorközeimet. A számítástechnika ördöge még ilyenkor is játszik az emberrel:)