Esik az eső... már megint, vagy még mindig, újra. Meg vagyok fázva, úgy látszik, hogy a Depeche Mode koncerten az elázás, és a benti légkondi együttesen megtették a hatásukat. Most meg megyek a Kapcsolat koncertre segítőnek, egész délután ott leszünk. Ha ott is elázunk (igen nagy esély van rá), átírom a blogot Nemecsek blogjára! Jövő héten meg Volt fesztivál, az aztán még remek lesz lemenni betegen, mikor még meleg víz sem nagyon van a zuhanyzóban. Na, mindegy, kemény vagyok, kibírom ezt is…

Ahogy mindent. Az ember mindent kibír.Múltkor ezen gondolkodtam, voltak zűrök a családban, de mi akkor is jó tanulók voltunk. Kétszer leugrottam a bungee jumpingról, egyszer beültem abba a másik hasonló szerkezetbe, amiben fellőnek, van tetoválásom, piercingem, egyszer megpördültünk autóval az 51-esen, ültem már motoron, voltam gyerekként cserkésztáborban, ami két hét sátorozás a hegyekben, az erdőben (hideg vizes mosakodással, reggel fél 7-kor ébresztő, reggeli torna, éjjeli őrség, stb.). És most felkerestem az apámat. Hogy mindenkinek rend legyen a kis lelkében, és tisztán lássunk.

Szóval asszem kemény vagyok:) De most már azért elég volt az izgalmakból, nyugalmat akarok! Meg egy társat, aki mellettem van, például amikor megtudom, hogy az apám rákos, és akihez oda lehet bújni az ilyen rossz napokon. De nincs, ezért ezt a funkciót jelenleg a kutyám látja el. Nagyon megértően tud nézni, akármit mondok:))

Most megyek, összeszedem magamat a délutáni programra. Holnap meg pihenek, hogy a jövő heti fesztiválozásra összekaparjam magamat. Mert most szívem szerint inkább itthon maradnék és pihennék egész héten, bár azt is érzem, hogy jót fog tenni egy kis kikapcsolódás.

Ma megint találkoztunk apuval...és most jött a nővérem is, furcsa volt így közösen beszélgetni, de jó. Mindenki örült. És egyben rossz is, hogy beteg. De most jól van, remélhetőleg megerősödik. Szép lassan megreformálom a családi kapcsolatokat:)

A tegnap nagyon, nagyon jó volt. Szakadt az eső végig, de ennek is megvolt a hangulata, 40 000 ember, az arcunkon folyt le a szakadó eső, és közben hallgattuk a koncertet... Ez volt a legutolsó szám.

Asszem januárban is elmegyek, bár az az Arénában lesz, nem lesz ilyen hangulata, mint ennek a szakadó esős, Puskás Ferenc stadionos koncertnek!

https://www.youtube.com/watch?v=7Ibd1PolgfU

Visszatérve a hétvégére... megkerestem, beszéltem az apámmal, ami nem volt könnyű feladat, ahogy közeledett az időpont, éreztem egyre inkább.

Őszintén szólva, arra számítottam, hogy biztosan iszik, és csalódás lesz találkozni vele. De akkor én a magam részéről azt mondhattam volna, megtettem mindent, kész, le van zárva.

Ehhez képest tök normális volt, örült, nem iszik, de beteg. Eddig nem beszéltünk, most igen, és rákos. Pont, amikor már megváltozott volna, és normális életet élnek ott vidéken.  

Bár a régi dolgokat nem lehet sosem kitörölni, de már eldöntöttem, amikor megkerestem, hogy megbocsájtok neki, a saját nyugalmam érdekében is, amiért nem foglalkozott velünk... De ez eszembe sem jutott, hogy ez is lehet, és most külön örülök, hogy így alakult, és nem utólag tudtam meg, hogy esetleg már meghalt.

Nehéz az élet. Nem győzök csodálkozni rajta mostanában, hogy milyen fura véletlenek vannak, és hogy követik egymást az események.

De ma legalább kikapcsolom az agyamat kb. két órára, rám fér:)

két nap:)

Kalandos az élet, tényleg, nem lepődöm már meg semmin:) De most nincs kedvem hosszasan ecsetelni, hogy miért...

Kedden Depeche Mode, ez egy kicsit megnyugtat, annyira, de annyira várom már! Például ezt...

Amikor kicsik voltunk, mindig ezt énekeltük a nővéremmel, van is róla egy magnófelvétel... kb. hat éves voltam:)) És micsoda klipje van, beszarás:)))

Újra itt. Az utóbbi hónap lelki tréningjeinek utolsó feladata, hogy meglátogassam az apámat, akivel évek óta nem találkoztam. Asszem hétvégén megteszem, csak az a baj, hogy nem tudom a telefonszámát, csak a címét. Vagyis - vidéken lakik - vonatra vagy buszra fel, aztán becsenget. Elég ijesztően hangzik. De nem valami nagy egymás nyakába borulást kell elképzelni, ahogy a filmeken... Nem hiszem, hogy kettőnk viszonya már nagyon megváltozik. Inkább csak azért, hogy én elmondhassam, hogy mindent megtettem, amit lehetett, és ezzel pontot teszek a dolgokra teljesen (a Mennyei prófécia is megírta, lezárni a múltat). Elfogadni a helyzetet, és továbblépni mindenen. Viszont kicsit tényleg úgy érzem magamat, mint a filmeken a gyerekek, akik megtudják, hogy árvák, és megkeresik az eredeti szüleiket. Ráadásul baromira nincs kedvem egyedül elindulni, pedig muszáj lesz. De utána büszke leszek magamra, hogy milyen bátor vagyok:)

Ahogy korábban volt róla szó a blogban, ki kell kotorni a tóból a köveket. Az utóbbi időben olyan voltam, mint aki sokáig cipelt egy mázsás zsákot, amit most ledobtam magáról, és szinte lebegek:) És ezt meg is fogom csinálni a végén, a szimbólumot valósággá váltom, összegyűjtök egy zacskó követ, és behajítom a Dunába valamelyik hídról.

Azóta csupa jó dolgok történtek velem... Dícséreteket kaptam, ültem repülőn eddig valamiért ez kimaradt, a képeimet kitettem az internetre, meg nem tudom, sok-sok apróság, csak nekem fontosak. És most költözünk a munkában hamarosan, igaz, messzebb lesz, mint most, de kíváncsian várom. Semmi sem történik véletlenül... azt mondta nekem valaki, a változások akkor következnek be az ember életében, amikor megérett rájuk. Szóval rosszabb nem lehet, csak más:)

most ezt olvasom:)

Az első felismerés

A saját életed folyamán bekövetkezett "véletlenek" jelentőségének, illetve azok hatásának felismerése, valamint felismerése annak, hogy véletlenek nincsenek, minden valami okból történik velünk.

A második felismerés

Az első felismerés rávetítése az emberiségre, és felismerése annak, hogy ezáltal egy újfajta világszemlélet kezd kibontakozni.

A harmadik felismerés

Felismerése annak, hogy az egész mindenség egy egyetlen nagy energiarendszer, amitől mi, emberek valamikor régen leszakítottuk magunkat, így állandóan keresnünk kell ezen energia forrását.

A negyedik felismerés

Felismerése annak, hogy minden emberi konfliktus tulajdonképpen arra megy ki, hogy a másiktól energiát nyerjünk, vagyis a konfliktusok egyszerűen az energiáért folytatott küzdelem megnyilvánulásai.

Az ötödik felismerés

Annak a felismerése, hogy energiát nem csak úgy tudunk szerezni, hogy egymástól "lopunk" belőle, hanem fogadni is tudjuk azt, ha visszakapcsolódunk a harmadik felismerésben felismert egyetlen nagy energiarendszerre.

A hatodik felismerés

Ebben azt ismerjük fel, hogy ahhoz, hogy megtaláljuk igazi önmagunkat, ahhoz előbb meg kell ismernünk saját magunkat, és elszakadni, felhagyni régóta ismételgetett saját egyéni drámánkkal.

A hetedik felismerés

Ez a felismerés mozgásba lendíti az előzőben felismert valódi Én evolúcióját a helyes kérdésfeltevés, a tennivaló megérzése és a válaszadás folyamatában. Ebben a varázslatos folyamatban részesülni igazi boldogság.

A nyolcadik felismerés

Ebben a többi emberhez való viszony újszerűsége rejlik. Felismerhető általa, hogy miként lehet kihozni belőlük a legjobbat, ezáltal könnyen állandó folyamatosságban tudjuk tartani az előzőben felismert Én fejlődését.

A kilencedik felismerés

Ez arról szól, hogy hova jutunk ezen fejlődés által. Ez mutatja meg az előző felismerések távlatát, megrajzolja sorsunkat, megmondja, mi is az a spirituális tudatosság. Ezáltal egyre "könnyebbé", egyre inkább spirituális lényekké válunk. Ez nagyon fontos felismerés, általa megnyílik az út előttünk a felé, amit egyszerű szinten csak úgy nevezünk: Mennyország...

A tizedik felismerés

Előbb teljesen magunkévá kell tennünk az előző kilenc felismerést ahhoz, hogy a tizediket átélhessük. Ez mutatja meg, hogy merre tart az emberiség fejlődése, azonban ezt a felismerést már nem a tisztán fizikai síkon tapasztalhatjuk meg, hanem egy olyan "helyen", amit eddig úgy hívtunk, hogy Túlvilág, és azt hittük, hogy onnan nem lehet visszatérni...

A tizenegyedik felismerés

Itt végül is egy összefoglaló felismerést tapasztalhatunk meg. Megtapasztalhatjuk az imamezőink erejét, azaz, hogy mennyire képesek vagyunk megteremteni mindent, amit gondolunk. Ha valamely félemünk köti le az elménket, akkor az a félelmünk teremtődik meg általa, ezért a spirituális tudatosság útján járva egyre inkább arra kell koncentrálni, hogy e félelmeinket feldolgozzuk, elsősorban ne a külső világban, hanem a belsőben, magunkban keressük azokat a kiindulópontokat, amik miatt olyan hatások érnek minket, amilyenek. És ahogy fokozatosan egymás után feldolgozzuk a félelmeinket, gátlásainkat, ahogy egyre jobban elfogadjuk saját magunkat saját magunk előtt, egyre inkább nem a félelmeink, hanem pozitív gondolatok kezdik eltölteni lényünket, és ezáltal egyre jobb és szebb lehet a világ, hiszen egyre jobb és szebb dolgokat teremtünk meg az imamezőinkkel...

A hatodik felismerés 
TISZTÁZNI A MÚLTAT
  
  Minél többet merítünk ebből a forrásból, annál jobban érzékeljük azokat az időszakokat, amikor a kapcsolat - többnyire stresszhelyzetben - mégis megszakad. Ilyenkor megfigyelhetjük önmagunkat, megállapíthatjuk, milyen eszközökkel igyekszünk energiát lopni másoktól. Ha manipulációinkról tudomást szerzünk, az energiaforráshoz fűződő kapcsolatunk tartósabbá válik, így több alkalmunk nyílik felfedezni életfeladatunkat, spirituális küldetésünket - azt a lehetőséget, amely egyedül reánk vár, amellyel csak mi járulhatunk hozzá a világ fejlődéséhez. Ha egyszer megtaláltuk önmagunkban az isteni energia belső forrását, azonnal megismerjük azokat a pillanatokat, amikor a kapcsolat elvész. Ez általában olyankor fordul elő, ha stressz alatt állunk, vagy szorongás vesz erőt rajtunk, ha úgy érezzük, hogy életünk irányítása kicsúszik a kezünkből.
  
  Ilyen alkalmakkor, ilyen körülmények között fedezhetjük fel önmagunk működésében azt a jellegzetes stílust, ahogyan megpróbáljuk irányítani a többi embert - a "hatalmi drámák" valamelyikét, vagy egyszerre többet is. A különböző stílusok a passzivitástól az agresszivitásig terjedő skálán helyezkednek el. Ha például bűntudatot akarunk ébreszteni valakiben, és arra hivatkozunk, hogy nem törődik velünk eleget (ő pedig bedől ennek, és lelkiismeretét úgy igyekszik csitítani, hogy minden figyelmével felénk fordul), ezt a működési módot nevezzük "szegény én"-nek.
  
  Használhatunk kevésbé passzív eszközöket is a mások feletti hatalom megszerzéséhez: távolságtartással, titkolózással, homályos célozgatással - abban a reményben, hogy ezzel felkeltjük valaki kíváncsiságát, aki majd érdeklődni, kutatni, faggatni kezd, így meríthetünk energiát az illető ránk irányuló figyelméből. Ez a "zárkózott" hatalmi drámája.
  
  Ennél több agresszivitás van a hatalmi drámák harmadik fajtájában; az ilyen ember kötözködik, állandóan a hibát keresi másokban, zavarba hozza az embereket, és arra készteti őket, hogy mindig résen legyenek, különben éles megjegyzéseknek teszik ki magukat - ez a "vallató" módszere. Végül pedig a hatalmi drámák közül a legagresszívabb a "megfélemlítő", aki félelemben tartja környezetét, hogy mindenki rá figyeljen, és elszedhesse energiájukat.
  
  Ha el akarjuk kerülni, hogy a drámák csapdájába essünk, fel kell ismernünk saját módszereinkben a hatalmi drámát, nemritkán egyszerre többet is, és minden egyes alkalommal, ha ilyenhez folyamodunk, tetten kell érnünk önmagunkat. Hogy miért? Mert ha teljesen tudatosítjuk módszereinket, megszabadulunk a tudattalan beidegződésektől, s így egyre tovább maradhatunk kapcsolatban a belső energiaforrással, egyre tovább a bizalom és a szeretet állapotában, így leszünk nyitottak arra, hogy felismerjük igazi életcélunkat, spirituális küldetésünket.
  
  Ha hatalmi drámánkat már teljesen tudatosítottuk, és a belső energiaforrással tartós a kapcsolatunk, akkor már eléggé szabadok vagyunk ahhoz, hogy őszintén vegyük vizsgálat alá önmagunkat és életünket. Először meg kell állapítanunk, hogy gyermekkorunkban a családi kapcsolatok dinamikája miként erősítette hatalmi drámánkat: hogyan zajlott a hatalmi harc a családtagok között. Ezután gyerekkorunk vizsgálatában meghatározhatjuk a harcok hátterében rejlő spirituális célt.
  
  Kissé távolodjunk el gondolatban, és tegyük fel a kérdést: miért éppen ott voltam? Az élet mely területei iránt váltam érzékennyé? E kérdés teljes feltárásához szüleink életét is szemügyre kell vennünk. Kérdezzük meg önmagunktól: Mi az, amit apám képviselt? Mit ért el, miben volt erős? Mi az, amit szeretett volna elérni az életben, de sohasem sikerült?
  
  Ugyanígy meg kell vizsgálnunk anyánk életét is, vele kapcsolatban is fel kell tennünk ugyanazokat a kérdéseket. Miről szólt az élete? Mit akart elérni, függetlenül attól, hogy végül is sikerült-e?
  
  Ezekből az elemzésekből meghatározhatjuk azt a közeget, amelybe születtünk: megismerhetünk két nézőpontot, amelyeket eredeti szándékunk szerint még gyermekkorunkban akartunk magunkévá tenni. Spirituális szempontból két életszemlélet tárul elénk, amelyek bizonyos mértékig eltérnek egymástól, sőt talán éppen ellentétesek. Mi pedig pontosan azért születtünk ide, hogy feloldjuk a két szemlélet ellentéteit, és magasabb szinten szintetizáljuk őket.
  
  Ez az a spirituális folyamat, amelyben a nemzedékek továbbfejlesztik és igazabbá formálják az elődeiktől örökölt valóságot. Egész életünk arról szól, hogy egységbe hozzuk a gyerekkorunkban megismert igazságokat, és folyamatosan egyre magasabb szintre fejlesztjük, míg végül a magunk igazságának továbbadása válik küldetésünkké. Ha megértjük ezt az igazságot, belátjuk, hogy életünk minden élménye, az összes szinkronisztikus esemény mind-mind erre a küldetésre készített fel bennünket. Ez a mi saját módszerünk a világ felemelésére. 
 

„A hetedik felismerés

BEKAPCSOLÓDNI A FOLYAMATBA

A valódi én evolúciójának mozgásba hozása a helyes kérdésfeltevés, a tennivaló intuitív megérzése és a válaszadás folyamata révén részesülni ebben a varázslatos folyamatban, ez a boldogság igazi titka.

A kézirat kifejti a tudatos önfejlesztés szükségességét oly módon, hogy állandóan fel kell figyelnünk minden véletlenre, minden válaszra, amelyet a világ rendelkezésünkre bocsát. Az életben nem az a nehéz, hogy válaszokat kapjon az ember, hanem az, hogy helyesen ismerje fel, mi a kérdés. „Ha jó a kérdés, mindig megérkezik a válasz."

Még az egyáltalán nem „tudatosodott" emberek is képesek belebotlani a megfelelő válaszba, visszamenőleg helyesen értékelni a véletleneket. A Hetedik felismerés azonban akkor érvényesül, ha az ember már abban a pillanatban megérti a választ, amikor az felmerül (a szinkronicitás azonnali felismerése). Ez emeli „magasabb" szintre a mindennapi életet.

A kézirat a válasz megkapásának módjaként beszél az álmokról is. Azt mondja, hogy össze kell hasonlítani az álmunkat életünk történetével. „A rossz álmok hordozzák a legfontosabb üzeneteket."

Nem csak az álmok nyújtanak útmutatást az ember számára, hanem a gondolat és az intuíció is. A kézirat szerint, mindenkinek sokkal több ilyen sugallata van, mint hinné. Ahhoz, hogy felismerjük őket, megfigyelői álláspontra kell helyezkednünk. Ha eszünkbe ötlik egy gondolat, fel kell tenni a kérdést miért? A megfigyelői álláspont segít lemondani a vágyról, hogy mindent magunk irányítsunk.

A negatív gondolatokat, a félelem képeit meg kell semmisíteni abban a pillanatban, amikor felmerülnek. Azután a tudat által egy másik, kedvező és kellemes képet kell a helyére képzelni. Az ember nemsokára eljut oda, hogy az intuíció, csupa pozitív dolgokat sugall majd. Ha ez után mégis előfordul, hogy negatív kép keletkezik - mondja a kézirat - azt nagyon komolyan kell venni, és nem szabad követni. (Ha pl. megérzése révén teherautó roncsai
között látja magát és nem sokkal ezután teherautón, akarják elvinni valahova, akkor arra a kocsira nem szabad felszállni!)

Minden velünk kapcsolatos eseménynek jelentősége van és valami módon minden a kérdéseinkre vonatkozik. Ez különösen azokra a dolgokra igaz, amelyeket rossznak minősítünk.

A Hetedik Felismerés kijelenti, hogy minden eseményben, legyen az bármennyire negatív, meg kell találnunk a pozitívumot.”

ííígy fogunk ugrálni:)

:)

 che sudaka

 goulash exotika

A szokásos nem tudok aludni reggel... viszont szeretek ilyenkor írni. Megváltozott körülöttem a világ...

Levittem a kutyát, és fent volt még a Hold, de már a nap is. Süt a nap, jó illata van a fáknak, nem volt lent egy lélek sem, és a kutya szétkergette a sétálgató galambokat. Hihetetlen, hogy amikor rossz kedve van az embernek, ezeket észre sem veszi.

Kicsit flúgos vagyok, de nekem örömet okoz egy szép virág, fa, vagy az is, hogy lefényképeztem egy rákot meg egy medúzát:) És hogy a sirályok repkedtek... elhallgatnám őket és a tenger zúgását éjjel-nappal. Szeretek ücsörögni a Duna-parton, és köveket dobálni a vízbe...a nyári esőben elázni, aztán levenni a cipőmet, és úgy sétálgatni a langyos tócsákban. Szeretek kenyeret szórni a madaraknak az utcán, és cseresznyét enni fáról. Hazasétálni hajnalban, úgy, hogy közben zenét hallgatok, és kifeküdni a fűre nézni a csillagokat. Egyszer felmentünk a tízemeletes ház tetejére, és ott ültünk a szélénél, és lógattuk a lábunkat a városra:)

Apró örömök és apró bosszúságok. Így telnek a napjaink. Most nem volt nagy kedvem írni, de ma egy régi barátom írt, és kiderült, hogy rendszeresen olvassa a blogot (ha olvasod ezt is, akkor szia:)). Nekem már ennyi is elég, hogy újra belelkesüljek... és a képeimet is megdicsérte, meg mások is mondták, hogy vannak jók, és alakulok.

A pozitív visszajelzés nagyon fontos. Még ha nincs  is jelentősége (nem munkával, vagy felelősségteljes dologgal kapcsolatban érkezik, úgy értem), akkor is nagyon jól esik az embernek. Mikor az üzletben dolgoztam, a fiúk reggelenként mondták a lányoknak, milyen csinos vagy, jó reggelt, szép vagy ma... Már egy ilyen apró kedvesség is sokkal jobbá teszi az ember napját, és nem kerül semmibe:)

Mindenbe azért kezdünk bele, mert valamilyen eredményt szeretnénk elérni. Eredményünket mások visszajelzése minősíti. A pozitív visszajelzés erősíti az önbizalmunkat, a negatív pedig rombolja. Ezért utálom, mikor ezt hallom szülőktől: ki fogod borítani!... amilyen kétballábas vagy, elesel, és összetöröd magad!... leesel! stb... Az ilyen visszacsatolásoknak ez az eredménye: amilyen béna vagyok, úgyis ki fogom borítani... á, nem, csak összetörném magam... stb.

Persze a dicséretet nem csak várni kell, hanem adni is. Amilyen az adj' Isten, olyan a fogadj' Isten...

Ezt a számot a hamarosan apukává váló olvasómnak küldöm:)

Hey you, you're a child in my head
You havent walked yet
Your first words have yet to be said
But I swear you'll be blessed

I know you're still just a dream
Your eyes might be green
Or the bluest that I've ever seen
Anyway you'll be blessed

And you, you'll be blessed
You'll have the best
I promise you that
I'll pick a star from the sky
Pull your name from a hat
I promise you that, promise you that, promise you that
You'll be blessed

I need you before I'm too old
To have and to hold
To walk with you and watch you grow
And know that you're blessed

Nápoly a folyamatos pezsgés városa!  Vidámak és bohémek az emberek, nyüzsgés, közlekedési káosz, mindenki dudál, és énekelget magában. Mediterrán arcok, helyes olasz fiúk, és jól öltözött nők... Nagyon rövid volt az ott töltött idő, de én úgy éreztem már ennyi idő után is, hogy szívesen élnék ott, a túlhevült mentalitásuk elvarázsolt teljesen, és a dallamos beszédüket is szeretem hallgatni.

Nem volt az a lehangoltság, ami itt... És olyan ingerült, frusztrált emberek sem, nem beszélve azokról, akik állandóan világfájdalmat hurcolnak az arcukon:)

Bementem dolgozni, a villamoson két fiatal lány ordibált az ellenőrrel, aztán bent is egyből lehúzták a hangulatomat... újra itt vagyok, juhéj:)) De nem érdekel, mert

„aki Nápolyt látta, az többé sohasem lehet szomorú”.

- Goethe -

Nos, nagyon remélem, hogy így lesz! :)

"Esett és zuhogott, és megint esett, és megint zuhogott. Malacka megesküdött, hogy soha életében - pedig megvolt már három- vagy négyéves is - nem látott ennyi esőt egyszerre és egyfolytában. Nap mint nap, reggel, délben, este esett az eső. Mit tehet egyebet egy eső, nem igaz? Esik.

Keserves képpel nézett ki az ablakon. "Legalább Mackó vagy Róbert Gida házában ért volna utol az eső, volna társaságom, nem kuksolnék egyedül itthon, keseregve, hogy mikor lesz ennek vége!" Elképzelte, milyen elmésen társalognának Mackóval: "Láttál már ennyi esőt egy rakáson, Mackó?" - És Mackó azt mondaná: "Rémes, mi, Malacka?" - És ő azt mondaná: "Mi lehet Róbert Gidával?" - És mire Mackó: "Szegény öreg Nyuszit is biztos kiöntötte már a víz." Ilyeneket mondogatnának - és mindjárt könnyebben viseli el az ember, ha az árvíz kiönti, ha közben a szívét is kiöntheti valakinek.

Igazán elviselhetetlen volt. A keréknyomok zuhogó patakokká dagadtak, a patakok, amiket könnyedén gázolt át, folyókká, és a folyók, amiknek kövein olyan jól elszórakoztak, kiléptek ágyukból, s tengerré folytak szét, s Malacka már attól kezdett tartani, hogy neki is ki kell lépni ágyából.

- Ennek a fele se tréfa - mondogatta félhangosan -, hogy egy ilyen KEDVES KIS ÁLLATOT, mint én, egészen körülfogjon az özönvíz. Róbert Gida és Mackó legalább megmássza a fát, ha baj van, és Kanga átugrik a patakon, és Nyuszi elássa magát, és Bagoly elrepül, és Füles... Füles addig ordít, míg segítségére jönnek, és megmentik; csak én senyvedek itt, és nem segíthetek magamon.

Közben irgalmatlanul zuhogott az eső, és a víz napról napra magasabb lett néhány hüvelykkel. Már csaknem elérte az ablakot. És még mindig nem történt semmi.

"Itt van például Mackó - dohogott magában. - Mackónak alig van valami esze, mégse esik baja sohasem. Ostobaságokat csinál, s a végén minden jóra fordul. Vagy vegyük Bagolyt. Bagoly se az a valaki, akit direkt lángésznek lehetne mondani, de ő sokat tud, nagyon művelt. Ő tudná, mit kell tenni olyankor, mikor a víz elnyeli az embert. Vagy Nyuszi. Olvasottsága neki is csekély, de mindig feltalálja magát, olyan eredeti ötletei vannak. Hát Kanga? Nem túl okos, igazán nem lehet mondani, viszont annyira féltené Zsebibabát, hogy ijedtében biztosan eszébe jutna valami okos dolog, még csak gondolkodnia se kellene. Na és végre Füles. Füles olyan szerencsétlen és nyomorult minden tekintetben, hogy az ő sorsán keveset változtatna ez a kínos helyzet. Most már csak azt szeretném tudni, Róbert Gida vajon mit tenne az én helyemben."

Elment az ablaktól, és száraz helyet keresve odvában, talált még egy ceruzát s egy darab papírt, ami nem ázott el, és egy üres palackot dugóval. A papír egyik oldalára ezt írta:

SEGÍTSÉG!

MALACKA (ÉN)

és a másik oldalára:

ÉN VAGYOK MALACKA, SEGÍTSÉG!

A papírt begyömöszölte a palackba, jól bedugaszolta, aztán amennyire csak tudott, kihajolt az ablakon, és - plötty! - jó messze elhajította a palackot. A palack pillanatra elmerült, de mindjárt felbukkant megint, és Malacka figyelte, hogy távolodik szép lassan, míg bele nem fájdult a szeme, s már nem tudta, az úszó palackot látja-e még, vagy valami letört faágat követ a tekintetével - aztán biztosan tudta már, hogy a palack eltűnt, s hogy most mindent megtett, amit megtehetett a menekülés érdekében.

"Mostantól kezdve - gondolta - másvalaki törheti már a fejét, hogy mi a teendő. Hinnem kell benne, hogy hamarosan történni fog valami, mert különben úszni volnék kénytelen, márpedig úszni nem tudok, tehát történnie kell valaminek. - Mélyen sóhajtott és hozzátette: - Bár itt volna Mackó - sokkal otthonosabban érezném magam."

Rossz idő van... De nem is baj, eső is kell a földnek. Takarítottam, mostam, és ki is vasaltam a ruháimat, szeretek vasalni, ha van rá idő. Illetve nem vasalni szeretek, hanem a vasalt ruhát és ágyneműt szeretem, magukat meg nem vasalják ki. Ha már magányosan unatkozik az ember, legalább hasznosan töltse az idejét, nem-e?:) Vannak takarítós zenéim, egyszerűek és vidámak, azokra szoktam takarítani, például ez: https://www.youtube.com/watch?v=hli67iZZCdU&feature=related  Pa-dö-dö számokra nagyon jó takarítani, mindenkinek ajánlom, egészen vidáman lehet törölgetni a port, van két mixem is tőlük.

 Kiolvastam egy könyvet, amit nemrég kaptam kölcsön, de nem tetszett, vontatottnak találtam, így a felétől kezdve már kínszenvedés volt. De ha már elkezdtem, be is fejeztem, most rászántam magamat.

Belenéztem mások blogjába is, milyenek vannak…

Néha már az unalom is unalmas, de ez önként vállalt itthon ülés, mert mehetnék ide-oda, de valahogy nincs most kedvem senkihez. Se barátokhoz, se munkatársakhoz, senkinek a történeteihez és lelki válságaihoz, és hullámzó hangulatához. Egész hétvégén fel sem hívtam senkit.  Bunkó vagyok? Lehet, mert persze nekem is szokott lenni nyűgöm, de most akkor sem bírom mások hülyeségeit.

Tegnap, például, levittem a kutyát, és egy nő kiskutyája nekirontott és oldalba harapta az enyémet. Elhúzta, mert pórázon volt, én meg nem szóltam egy szót sem, megnéztem a kutya oldalát, lett-e rajta harapás. Erre ő: „nem kell nézegetni a kutyát, nem lett baja!” – ahelyett, hogy elnézést kért volna – „bezzeg az enyém, egy nagy kutya nekiment, nem is merek arra menni, pedig arra lakom, stb., stb.” Mondom neki: jól van, semmi baj, nem szóltam egy rossz szót se. Erre ő: „nem harapta meg, nem kell izgulni, csak az enyém… bla bla” - újrakezdte fújni az egészet… Én meg már mentem tovább, mondom, jól van, nem érdekel, csak hallgasson már el az Isten szerelmére:)

Jövő héten elutazom egy pár napra, azt hiszem a legjobbkor, pont jót fog tenni egy kis feltöltődés!

"Szerettem? Egyszer majd nekünk kettőnknek beszélgetnünk kell erről a szeretetnek nevezett dologról. Mert őszintén szólva nem nagyon értem mi is az tulajdonképpen. Gyanítom, hogy valami hatalmas átverés lehet, amit csak azért találtak ki, hogy az emberek el legyenek valamivel foglalva. Szeretetről beszélnek a papok, a plakátok, az írástudók, a politikusok, mindenki, aki szeretkezik, és úgy beszélnek a szeretetről, mint valami gyógyírről, amely egycsapásra megszüntet minden tragédiát, de ezzel csak megsebzik, elárulják, meggyilkolják a testet és a lelket. Én gyűlölöm ezt a szót, mellyel minden nyelvben lépten-nyomon találkozom. Szeretek-sétálni, szeretek-inni, szeretek-cigarettázni, szeretem-a szabadságot, szeretem-a szeretőmet. Ha lehet, sosem ejtem ki a számon ezt a szót, nem kérdem magamtól, hogy ez az érzés, ami felkavarja az agyamat és a lelkemet, vajon azonos-e azzal, amit szeretetnek hívnak. Nem tudom, hogy téged szeretlek-e. Nem szeretet-fogalmakban gondolkodom rólad. Itt van például ő:minél többet gondolok rá,annál jobban érzem,hogy sohasem szerettem. Csodáltam, kívántam, de nem szerettem. Ugyanígy voltam az elődeivel is, ezekkel a kiábrándító kisértetekkel, akikkel rendre kudarcot vallottak a próbálkozásaim. Kudarc lett volna? Valamire mégiscsak jók voltak: így értettem meg, hogy semmisem fenyegeti jobban az ember szabadságát, mint az a rejtélyes elragadtatás, amit az egyik teremtmény a másik teremtmény - például egy férfi egy nő, vagy egy nő egy férfi iránt érez. Nincs az a kötél, lánc, rács, ami megalázóbb szolgaságra, reménytelenebb tehetetlenségre kárhoztatna. Jajj neked, ha ennek az elragadtatásnak a nevében odaajándékozod magadat valakinek, mert ezzel lemondasz önmagadról, a jogaidról, a méltóságodról, vagyis a szabadságról. Mint egy vízben kapálódzó kutya, úgy próbálsz - mindhiába - elérni egy nemlétező partot, a partot, melyet úgy hívnak: Szeretek és Szeretnek, s aztán kiégve, kinevetve, kiábrándultan végzed. Jó esetben megkérded a végén magadtól: mi vitt rá, hogy a vízbe ugorj - az elégedetlenség önmagaddal vagy a remény, hogy abban a másikban valami olyasmit találsz, ami benned nincs meg? Talán a magánytól, az unalomtól, a csendtől való félelem? A szükség, hogy legyen valakid, és te is légy valakié? Némelyek szerint ez a szerelem. De attól félek, hogy jóval kevesebbről van szó: egyfajta éhségről, melyet, ha egyszer lecsillapítasz, csömör követ. Hányinger. És mégis, mégiscsak kell lennie valahol valaminek, ami megérteti velem ennek az átkozott szónak az értelmét. Kell lennie valahol valaminek, ami rádöbbenthetne, hogy igenis van szeretet. Szükségem van rá, szomjazom utána. Ez a hiány, ez a vágy mondatja velem - talán igaz, amit anyám mindig mondogatott: szeretet az, amit az anya érez a gyermeke iránt, amikor a karjába veszi, s érzi, hogy mennyire magára hagyatott, gyámoltalan, védtelen. Amíg gyámoltalan és védtelen, legalább nem bánt meg, nem csap be......"

Oriana Fallaci: Levél egy meg nem született gyermekhez

A csillagok szépek. Ahogy írtam is, hogy hétvégén néztük, szeretem bámulni őket. Főleg távol a várostól, olyan helyen, ahol kevés a fény, és több csillag látszik. Milyen rengeteg van, és milyen icipicik és tudatlanok vagyunk is mi...:)

Mert mi van körülöttünk, amikor csodáljuk az eget este, és amikor írom ezt a bejegyzést? Az égitestek közötti légüres térséget nevezik világűrnek. Ezt térségekre osztották: a körülöttünk levő mező a Föld körüli térség. Ennél távolabb lépve tart a bolygóközi tér, egészen a Naprendszer határáig. Ezen is túl a csillagközi tér, ami a csillagok, és az idegen naprendszerek közötti űr. És végül a galaxisok közötti mérhetetlen távolságú űr az intergalaktikus tér...

A mi naprendszerünkben a Nap körül kilenc bolygó kering, és ebből hétnek van holdja.

A Merkúrnak és a Vénusznak (amit mi Esthajnalcsillagnak is nevezünk) nincs. A holdak görög és római mitológiai alakokról vannak elnevezve. Az Uránusz kivétel, és - mert Shakespeare-t is szeretem - ez a kedvencem, az ő 15 holdja Shakespeare műveinek, és Alexander Pope Füstrablás c. művének szereplőiről kapta a nevét. A mi holdunkat meg egyszerűen úgy hívják: Hold. De ennek is van jelentése, Luna állítólag az éjjeli fény istennője, de ez mégis egy kicsit olyan, mintha egy kutyát így hívnának: Kutya.:)

Sok helyen, de például itt lehet elolvasni a bolygónevek és holdjaik nevének eredetét:

http://www.cab.u-szeged.hu/local/naprendszer/mito.htm

Az embereket mindig foglalkoztatta, mi van a világűrben, meddig tart, vannak-e élőlények, és hogy a mi élőlényeink hogyan viselkednek ott. De hogy mi mindennek a kutatására van ideje, és anyagi támogatása egyes embereknek?! :)

Űrpókok

Hogyan viselkednek a pókok a súlytalanságban? Ezt vizsgálták ausztrál diákok részvételével 2003-ban, a később szerencsétlenül járt Columbia űrrepülőgép fedélzetén.

A program indulását és történetét a Science in School (Tudomány az iskolában) című új európai folyóirat első számának egyik cikkéből ismerhetjük meg.

2003. január 16-án nyolc ausztrál pók startolt a Columbia űrrepülőgéppel (STS-107), hogy 16 napot töltsön Föld körüli pályán. Az akkor már három éve futó program, amelynek a pókok utazása jelentette a beteljesedést, egy ausztrál középiskola, egy egyetem és egy állatkert együttműködésében folyt. Maguk a diákok a kísérletek előkészítésétől kezdve minden munkafázisban részt vettek.

A vizsgálatok során azt szerették volna kideríteni, hogy a súlytalanság milyen hatással van a pókfonal minőségére és a pókhálókra. A nehézségi erő nagysága és iránya minden bizonnyal hatással van a pókok mozgásása, a hálóépítás módjára, de a fonal anyagának vastagságára, mikroszerkezetére is. A sérült háló kijavítása során a pókok feltehetően szintén a nehézségi erőtér segítségével (is) tájékozódnak.

A pókokról éjjel-nappal állóképek és videofelvételek készültek. A nyolc űrpók „lakásával” azonos dobozban a Földön is maradt egy összehasonlító csoport. A pókok táplálására gyümölcslégy-lárvákat helyeztek el a doboz alján, s a kikelő rovarok akadtak fenn a hálókban. A hálók alakjára vonatkozó eredmények általában megerősítették a 70-es években Skylab amerikai űrállomás fedélzetén végzett vizsgálatok adatait. Egy űrbeli póknak feleannyi idő is elegendő volt a hálója megépítéséhez, mint a földi dobozba zárt „kontrollpóknak”. Kiderült, hogy a súlytalanság állapotában sokkal fürgébben manőverezett a pók a hálójában, mint a Földön maradt társa. A mérési eredmények egy része, a nagyfelbontrású felvételekkel együtt, sajnos a Columbiával és utasaival együtt elveszett.

A konkrét, a pókok viselkedésére vonatkozó ismeterek szerzése mellett a program alkalmat adott egy sor kapcsolódó iskolai munka elvégzésére. A diákok kidolgozták a pókok etetésének automatizálását, megtervezték az állatok lakhelyét, annak világítását, a kamerákat. Előzetesen „felkészítették” az ízeltlábúakat az űrutazásra. Eközben sokoldalú ismereteket szereztek, részt vehettek egy igazi tudományos programban, megtanulták, hogyan kell egy kísérletet megtervezni és végrehajtani, s kutatókkal, nemzetközi szervezetekkel kerültek kapcsolatba. Mindez egy életre szóló élményt jelentett számukra, amit a Columbia űrhajósainak sorsa tragikus módon, de még tovább erősített.

Több érdekesség:

http://www.urvilag.hu/kezdolap

http://hirek.csillagaszat.hu/

http://www.csillagaszat2009.hu/

http://www.csillagaszat.hu/

 „Ugye, vannak neked is medvéid?

                   Úgy értem, játszol néha?

    Avagy az van csak, ami elmélyít,

              S ami kárpótlásul elszédít?

        Csak komoly vagy? csak léha?

 Úgy értem, ha nagyon fontos vagy,

              Akad-e valaki, aki rád szól:

       „Te főkolompos, lompos Nagy,

Mondd, ugye csak rosszul játszol?”

                                      Tandori Dezső

Az a baj, hogy kihal a hit az emberekből, lassan már a kicsik sem hisznek semmiben, pedig az nagyon fontos, mesélni a gyerekeknek (fejből, vagy olvasva, nem a tévére bízni…), hogy higgyenek a csodákban, és abban, hogy a jó elnyeri jutalmát, a hős legyőzi a sárkányt, a gonosz megbűnhődik... De senkinek nincs ideje semmire, mindenki rohan, pénzt keres, fáradt, türelmetlen, és anyagi dolgokkal kárpótolja a figyelmet és a szeretetet.

A hétvégén a Balcsin voltunk a barátaimmal… elhúztunk a város zajából, kikapcsoltunk, és ahogy feküdtünk a szabadban, és hallgattuk a csillagokat, meg néztük a kuruttyoló békákat és énekelő madarakat, akkor olyan érzésem volt, szép ez a világ:)

Szeretek énekelni is, a cserkésztáborban gyerekkoromban sokat énekeltünk este a tábortűznél...szoktam is énekelgetni, népdalokat is, de csak ha senki nem hallja, nem büntetek vele senkit (na jó, néha de:)). Majd a gyerekemnek mesélek meg énekelek, ha lesz, ha nem, akkor megmenekül ettől a világ:)

Tandori Dezső:

A mackóról, aki nem hasbeszélő mackó volt

A hasbeszélő mackóknak

Született egy furcsa csemetéje.

Ez a bocs még azt se mondta: Bocs!

A nagyok lábára lépve.

De ez még hagyján, más volt itt,

Amitől a család megrebbent:

Hogy bárhogy nyomkodják a hasát,

Ez a mackó meg sem nyekkent.

Több medvedoktor megnézte,

És mind azt mondta: Félő…

S a szülők jól érthették: Ez a bocs

Nemigen lesz hasbeszélő.

Így is lett. S múlt a medve-idő,

A bocsból nagy mackó vált.

De egyszer sem nyikkant a hasa,

Akárki, akármit próbált.

Aztán…született egy gazdája.

Az nem erőltette a dolgot.

A medve szemébe nézett,

Látott két üveggombot,

De alattuk – el sem hinnétek!

Apró képmagnó forgott.

És akkor a mackó megszólalt:

Ha tudnád… erre vártam!

Az első vagy, aki nem nyekegteti

A hasam meg a hátam.

És egyet kérnék még tőled:

Hagyd, hogy soha-soha ne beszéljek,

Használj hűséges néződnek,

Nekem az a dolgom, hogy nézzek,

Mert látod, örökre megőrződnek

A szememben a képek.

Ez szép.

Weöres Sándor (1913-1989)

XX. SZÁZADI FRESKÓ      

Felhőkakukvár
háromezer éve telik díszekkel és lomokkal,
nagy ládákkal -- felirásuk: "én!" "enyém!" "nekem!" "engem!"
s falát mindenfelé kinyomta "az én kincsem", "az én lázam", "az én üdvöm",
végre felbillent
s az alatta felgyűlt ganajba zuhant.

Lakói
a lenti mocsokban hemzsegnek,
nem értik mi történt velük, nem látnak az éjszakában,
jajgatva vergődnek a szeméten, vagy futkosva, egymásra tiporva
cipelik törött, recsegő holmijukat,
vagy építeni akarnak, a törmeléket dúlva -- 

De van aki lát közöttük
és szurokba hempereg és meggyujtja magát hogy azok is lássanak:
kétségbeesett világosság, eleven fáklya! 

Páran rámutatnak: "Ni, a bolond,
szurokba mártotta magát és elhamvad,
ahelyett hogy menteni segítene."
Mások kiáltják: "Az ő fényénél látunk!"
és még gyorsabban húzzák-vonják a törött lomokat.

Mit látnának? mit mutatna nekik az eleven fáklya?
a törmeléket, a trágyát,
és fölötte a fekete semmit,
honnan már hiányzik Felhőkakukvár
és eltűntek az angyalok,
a Biztonság, a Szabadság, az Igazság Angyala, meg a többi,
még a Háboru Angyala is (mert amit ezek háborunak néznek:
egymásba botlók szüntelen marakodása a sötétben;
hol már az idő, mikor hadat indított a szabad elhatározás?)
s még a Gyűlölet Angyala is
(mert mindenki annak bokájába mar, akiébe bír;
de hol az igazi gyűlölet már?)

Az égen egy maradt: a tétlen, közönyös lélek,
az Undor Angyala. Mert már csak az utálat, melynek lelke van.

Ha látnának az eleven fáklyafénynél: őt látnák, az Undor Angyalát
amint lábával harangoz a kutyáknak, vagy fütyülve a romokra vizel,
s nem hinnék hogy angyal,
hogy az alakot váltott szeretet, mely inkább mosolyog mint haragszik.
S ha közelről látnák: nem hinnék hogy az Undor Angyala,
mely oly szép, mint az a nő, kit álmunk legmélye hord,
a gyilkos megrészegül tőle, vágytól zokogva öklére borul, fogadkozik,
s a tiszta is megdöbben előtte: mi a szépség, hogy íly sodra van?

S az üvöltve lobogó fáklya, s e végső édesség: ugyanegy.

Ha kérdik őt -- felel:
"Ne fontoskodj." Ajkát biggyesztve szól: "Ne fontoskodj."
Harmadszor is azt mondja: "Ne fontoskodj." S elhallgat.

Az eleven fáklya körbe-szalad és ordít:
"Hallottátok-e: ne fontoskodjatok!
E két szó a nektek röpített ige, e két szó a Nagy Könyv,
e két szó, mely a világ rángását feloldaná!
Ne fontoskodjatok! Ne akarjatok zászlót lengetni,
építő, romboló, mentő mozdulatokkal hadonászni,
hagyjátok a jelszókat, fontoskodó elveket, rángató eszméket!
Halljátok: semmi előnyt ne kivánjatok,
előny értékében ne higgyetek,
s lemállik rólatok a százféle téboly, mely mind előnyt kinál!
és olyanok lesztek, mint a szívverés: nyugalma működés, és működése
nyugalom."

Igy kiált az eleven fáklya, végre összeroskad,
száján dül a pernye, a korom,
még csontja is fekete.

Az Undor Angyala
egykedvüen játszik
a rom felett.
Vár.

/1946/

 
Tóth Árpád (1886-1928)
 
Körúti Hajnal


Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. 
Még üveges szemmel aludtak a boltok,
S lomhán söpörtek a vad kővidék
Felvert porában az álmos vicék,
Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.


Egyszerre két tűzfal között kigyúlt
A keleti ég váratlan zsarátja:
Minden üvegre száz napocska hullt,
S az aszfalt szennyén szerteszét gurult
A Végtelen Fény milliom karátja.


Bűvölten állt az utca. Egy sovány
Akác részegen szítta be a drága
Napfényt, és zöld kontyában tétován
Rezdült meg csüggeteg és halovány
Tavaszi kincse: egy-két fürt virága.


A Fénynek földi hang még nem felelt,
Csak a szinek víg pacsirtái zengtek:
Egy kirakatban lila dalra kelt
Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt
Hangon a harangok is felmerengtek.


Bús gyársziréna búgott, majd kopott
Sínjén villamos jajdult ki a térre:
Nappal lett, indult a józan robot,
S már nem látták, a Nap még mint dobott
Arany csókot egy munkáslány kezére...
 
/1923/
 

Találtam egy irodalmi oldalt, ahol kortárs írók művei találhatóak meg (http://www.kortarsonline.hu/0904/index.html), és mindenki figyelmébe szeretnék ajánlani innen két verset:)

Jahoda Sándor

 Undorító mű

Műanyag világ!
Mi lehet szebb dolog
a végednél?

Amíg írok…

amíg írok
remélek

de kár hogy nem
regények

Komolyak, nem?:) És egy jó...:

Pintér Lajos

körtés csendélet

a béke téri piacon

nagyanyám körtét
árul
itt a klappkörte
itt a klappkörte
kiabálja
kiabálja a drága

de a nagy üzletet
nem ő csinálja
csak magát szépen
megrongálja
áldja az isten áldja

virágzó körtefák

virágzó körtefák
mint táncoló menyasszonyok
a tavaszi szélben
virágzó körtefák
a napsütésben fényben
fölöttük varjak
károgó öregasszonyok
feketében
fölöttük varjak
a meghasadt eget
röptükkel összevarrják
táncoló integető
lányok az útszélen
parázna billegetők
lábukon könnyű papucs
a piros pipacs

virágzik az akác is
fürtösen lóg a virága
habzó akácvirág
a kisgyerek letépi rágja
a kisgyerek letépi rágja

körtefa szikrázó ága
akác mézédes virága
az a kisgyerek
én voltam én

jártam az ég peremén

körtepálinka

régi füveskönyvet
lapoztunk nagymamával
ki eperpálinkát iszik
száz évig él
olvastuk ki belőle
eperpálinkát főzetett
nagymama
megittuk vígan
egészségedre egészségedre
kiáltottuk megrészegülten
de ő már nem él

eperpálinkát iszom mama
hogy elhiggyem a mesét
aki ezt megissza
száz évig él

meghalunk mind
csak virágzó körtefákban
élünk örökké
csak virágzó verssorokban

körtepálinka eperpálinka
körtepálinka eperpálinka
aki elhitte a gyerekmesét
hogy egy pohár pálinkától
száz évig él
az a felnőtt meg
én voltam én

jártam a lét peremén

Próbálom megérteni a kortárs művészetet, de valahogy nem megy... nem vagyok eléggé haladó gondolkodású, talán. Voltunk a Magyar Nemzeti Galériában néhány hónapja, "Az idő legújabb cáfolata" kiállításon, és ott sem érintett meg ez az újkori művészet (http://www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/2/2238). Mindenféle anyagokból (kb. kidobott kályhacsőtől kezdve alumínium és fadeszkákból összeszegelt nonfiguratív szobrok) mindenféle furcsa dolgot összeeszkábáltak, ami aztán művészeti alkotássá válik, bár biztosan van, aki meglátja benne azt a mélységet és tartalmat, amit kell... Például a festményeknél. Van rajta néhány színfolt, meg egy-két kriksz-kraksz és vonal. Nézzük, hogy mit ábrázolhat, de nem jövünk rá. Aztán a kép alatt van valami ehhez hasonló cím: Anyám alkonyatkor újságot olvas a kerti padon:)

Ez mondjuk jópofa, mindháromnak az árnyéka kacsa:)

Vannak számok, amiket mindig megkönnyezek, akárhányszor hallgatom meg, ez ciki?:) Ezen nőttem fel, a nagyszüleimnél szólt régen, gyerekkoromban gyakran énekelgettük... Kirándultunk, sakkoztunk, snapszeroztunk, énekeltünk, pingpongoztunk, tollasoztunk, mennyire más világ volt az! Egészen elérzékenyülök tőle még most is, ha erre gondolok, közel húsz év elteltével. Időnként meghallgatom, és ilyenkor egyszerre vagyok szomorú is meg vidám is...

Meg ezt:

"Vannak bizonyos esték, mikor csend borul a házra, és ő egy régi dalt dúdol magába..." :)Sokan nem szeretik ezeket a régi dalokat, pedig örök értékek... Nekem csupa jó emlékem kötődik hozzájuk!

Google Earth... teljesen rá vagyok kattanva:) Rá lehet közelíteni minden helyre a Földön, változtatgatni a nézőpontot... képek mindenről, és mellette a "jump into street view" -ra kattintva elkezd közelíteni, és a webkamera képét mutatja az utcán:) Vannak feltöltve videók érdekességekkel... órákig elvagyok vele:) Készíteni lehet saját felvételeket a nézelődésekről, 3D-ben nézni az épületeket, Földet, az eget csillagképekkel, a Marsot, hihetetlen:)

http://earth.google.com/index.html

És olyan is van, hogy minden jó. Ritkán, de van. Kicsit furcsa is kimondani!

Nincs megoldhatatlan pr...nincs, és kész:) It don't matter...

De miért furcsa? Mert tulajdonképpen szeretünk panaszkodni, ez olyan magyar szokás. Ha megkérdezünk tíz embert, hogy hogyan van, és milyen volt a napja, vajon hány fogja azt válaszolni: jól vagyok, minden rendben, köszönöm, jól telt a nap? Ehelyett ilyeneket szeretünk mondani: ne is kérdezd...; á, csak a szokásos szar hétfő...; semmi jó...; elegem van mindenkiből...; megint kezdődik a rohanás...; végtelenségig lehetne folytatni.

Generációról generációra visszük, olvastam egy könyvben, hogy a munka egy kényszer. Amikor egy gyerek kicsi, még szívesen megy reggel óvodába, de a szüleitől ezt hallja: jajj, megint hétfő, dolgozni KELL menni... de unom már... ki sem látszom a munkából… stb. A kell, egy parancsoló szó, ami magában hordozza, hogy nem szeretem csinálni, de muszáj. Egy idő után akaratlanul beleivódik ez a gondolkodás, és már az iskolában ugyanezt érzi. Pedig, utólag belegondolva, milyen jó volt, amikor még csak iskolába kellett járni...:)

Ha épp nincs semmi baj, akkor keresünk magunknak valamit, amin kattoghatnak a fogaskerekeink. Unalmunkban. Mert az üresség a legrosszabb, amikor nincs mivel foglalkozni. Csakhogy gyakran a rossz dolgokat vesszük elő, és azon rágódunk, mint ahogy a hörcsög fut a kerékben, ahelyett, hogy jó dolgok felé fordulnánk, amiket szeretünk, és azzal töltenénk ki az üres időt.

Ha én lennék Bajnai Gordon helyében (:-)) a válságkezelés első lépéseként azonnali hatállyal lecserélném a Himnuszt.:) Hogy soha többet ne kelljen hallgatni semmilyen ünnepen, és sporteseményen ezt a siratót, mert ez is hatással van az emberekre (mint minden zene)! Helyette valami jó dinamikus, élettel teli himnuszt tennék be!

Nehéz szembefordulni a dolgokkal, és átfordítani a gondolkodásunkat pozitív irányba. De nem lehetetlen. És szándékosan írtam dolgokat, és nem problémát. Mert az olyan negatív szó, és így is eleget látom munka közben, probléma, gond, reklamáció, panasz. És mennyire fontos a jókedv, a jó közösség, és a lelki egészség egy olyan munkában, ahol egész nap mások panaszait kell megoldani. A lelki egészségről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Illetve kellene, foglalkozni vele, és törekedni rá. A többiről pedig közösen.

 Két vizes kutyával...

Egy be, egy ki...

Kihozom, akármi is lesz...:)

Híres nagy vadászok, jobb, ha félreálltok...:)

"Kutya nélkül lehet élni, de minek? "

/Konrad Lorenz/

Machiavelli filozófiája szerint egy cél elérésére minden eszköz alkalmazása jogos. „A cél szentesíti az eszközt” mondat ugyan nem tőle ered, de társítható hozzá. „A fejedelem tevékenységének mércéje tehát nem az erkölcs és a vallás, hanem csakis a politikai hasznosság lehet, cselekvésének mércéje pedig a végcél. Ezért akár erőszakhoz is folyamodhat, a kegyetlenség, a színlelés eszközével is élhet ("róka természetű" lehet). Viszont abban az esetben, ha a helyzet úgy kívánja meg, akkor legyen könyörületes, becsületes, feddhetetlen, vallásos és emberséges, vagy legalábbis ennek látsszon.”

Ez a nézet főként a politikában ismeretes, de ha körbenézünk… hihetetlen, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek a saját érdekeik érvényesülése érdekében. Én azokat az embereket, akik a párkapcsolataikat és a baráti kapcsolataikat is különböző érdekek alapján választják ki, és mindenen áttörve érik el a céljukat, nemes egyszerűséggel csak erkölcsi hulladéknak hívom.

Volt egy kolleganőm az első munkahelyemen, akivel folyamatosan konfliktusaim voltak, mert annyira gátlástalan volt. Pl. összejött egy sráccal, már elsőre látszott, hogy nem az esete, de hozzáment feleségül, mert – bár jóképűnek nem volt nevezhető – jó családból származó fiú volt, és egy neves cégnél volt vezető beosztásban. A házasságban töltött egy-két év alatt beújítottak egy-két fullos lakást, aztán mikor mindent megszerzett, amire szüksége volt, gyorsan elvált, totál romba döntve, és maximálisan lehúzva a srácot, aki egyébként szerette őt. Így meggyarapodva még kihasználta a környezetében, akit, amire lehetett, aztán elhúzott Amerikába, ahol élnek rokonai. Bemutatták ott is egy fiúnak, akit néhány hónap alatt rutinosan elidegenített a barátaitól. Álmaimban Amerika:) Hát nem gusztustalan?

Lehetne így is, talán többre vinném. De a karma úgyis visszaad mindent... Inkább nem foglalkozom politikával, nem pazarolom az energiámat sem erkölcsi hulladékokra, sem normális emberi kapcsolatra vagy nyílt kommunikációra képtelen emberekre, sem ostobákra. Igyekszem senkivel sem haragban lenni, és elkerülni azokat, akik a negatív beállítottságukat sugározzák át másokra, helyette ezer csodát látni, és hallgatni, ahogy g-dúrban zúgnak a fákon a kabócák:)

Most pont ez az új kedvenc számom, témába vág... You need more, you need more, you need more...

(you need more, you need more, you need more ,you need more,you need more,you need more,you need more,you need more,you need more)

Boy it's tough getting on in the world

when the sun doesn't shine and a boy needs a girl

it's about getting out of a rut, you need luck

but your stuck and don't know how (oh)

(don't have to be) A big-bucks Hollywood star

(don't have to drive) A super car to get far

(don't have to live) A life of power and wealth

(don't have to be) beautiful but it helps

(don't have to buy) A house in Beverly hills

(don't have to have) your daddy paying the bills

(don't have to live) A life of power and wealth

(don't have to be) beautiful but it helps

you need more than a big blank check to be a lover,or

a gulf stream jet to fly you door to door

somewhere chic on another shore

you need more you need more you need more you need more you need more you need more

you need love

you need love

you need love

too much of anything is never enough

too much of everything is never enough

Boy it's tough getting on in the world

when the sun doesn't shine and a boy needs a girl

it's about getting out of a rut, you need luck

but your stuck and you don't know how (oh)

(don't have to be) A big-bucks Hollywood star

(don't have to drive) A super car to get far

(don't have to wear) A smile much colder than ice

(don't have to be) beautiful but it's nice

you need more than Gerhard Richter hangin' on your wall

a chauffeur-driven limousine on call

to drive your wife and lover to a white tie ball

(you need more, you need more, you need more,you need more, you need more,you need more) you need love

I believe that we can achieve the love that we need

I believe, call me naive

love is for free (oh)

(don't have to be) A big-bucks Hollywood star

(don't have to drive) A super car to get far

(don't have to live) A life of power and wealth

(don't have to be) beautiful but it helps

beautiful that it helps

beautiful that it helps

A jókedvről és a fotózásról jut eszembe...a természet képes néha egészen tréfás módon emberi formát ölteni. Íme néhány kép a kirándulásainkról, a teljesség igénye, és kommentár nélkül:)

Huh, de nehéz volt idepakolni őket! Biztos szégyenlősek és nem akartak kikerülni a netre:)